2015. november 2., hétfő

Megértettem

Megértettem. Végre rádöbbentem. Visszaolvastam, míg betegen "haldokoltam" itthon az egész őszi szünetben, néhány régebbi posztomat. Itt is, meg a hős korszakból, a freeblogos időkből, hiszen ott több ezer bejegyzés született majd 10 éven keresztül. Nem azon ijedtem meg, hogy folyamatosan dühöngök, hiszen a magyar iskola egyre szarabb lett az elmúlt 25-30 évben, miközben minden nap születnek apró csodák is... Persze ezek az eredmények nem a kedves szülőknek köszönhetők, nem is a kollégáknak, nem az iskoláknak és mehetünk egyre feljebb, egész az oktatáspolitikusokig. A szülők egyáltalán nem működnek velünk együtt, tojnak a kölykökre. A kollégáknak van elég bajuk, képtelenség együttműködni velük, rohan mindenki, még beszélgetni sincs időnk. Az iskola vezetősége szintén elvan a maga bajával, már régen nem érdekel ott fenn senkit, hogy mit is csinálunk, csak menjen a suli... Az oktatáspolitika pedig 30 éve nem kérdezte a véleményünket, ha mondtuk, mert kiabáltuk minden médiában, akkor meg le sem szarta a fejünket. Úgy érzem, hogy egy dzsungelben haladok, bozótvágó késsel nyitok utat arra, amerre a célt sejtem. Így persze az ember nem kap visszajelzést arról, hogy amit tesz, azt hogyan teszi, de minek is, kit érdekelne?
Szóval megértettem, hogy elment úgy 30 év úgy, hogy csak a suli volt... Most is 26 óra, ami pontosan 6-tal több hetente, mint bármelyik szegregált osztályban tanító gyógypedagógus kollégámé az országban. Ehhez jönnek még a helyettesítések, a 10 napból 8 félnapos ügyelet, az egyetemi hallgatók tömege, akikért órakedvezményt ígért az iskola, csak folytassam, mert tavasszal közöltem, hogy elég. Két osztályfőnökség, négy osztályban vagy hat tantárgy tanítása (dolgozatjavításokkal, órákra készüléssel, hiszen ezeket a gyerekeket elfelejtették - nem készült se tanterv, se tankönyv, semmi.) És a békák! 18 év nagyjából 430 szombatja vagy vasárnapja velük...Meg a képzéseken való részvételek, képzések tartása, szakanyagok készítése és megosztása stb. Nincs értelme folytatni, túl hosszú a sor.
Két év alatt, mióta az életpálya-őrület elindult, hat kilóval kevesebb a "hatalmas" súlyomból, már csak árnyéka vagyok magamnak. És ez a betegség. 30 év alatt nem volt 2-3 náthánál komolyabb, most már két hete lassan, hogy tart és még mindig nincs vége.
Mindez megriaszt. Lassan elég mindkét végén a gyertya. Nem biztos, hogy nekem kell "követ törnöm", azt gondolom, hogy nekem most már "alkotnom" kellene. Jöjjenek a fiatalok, ha vannak!
Két lehetőséget látok most, az egyik, hogy vissza kell venni a tempóból.
Lehetne mindezt másképpen, mint kollégáim többsége: nem készülni az órákra (ez mínusz 10-15 óra lenne hetente), hiszen rutinból is sokszor jobbat tartanék, mint sok "pedagógus". Késve menni be és nem rohanni ügyeletekből, hogy én se késsek, ha már elvárom ugyanezt a gyerekektől is. Nem gyötrődni azon, ha valami nem megy és nem keresni másik utat - elkönyvelni, hogy ennyi és kész. Nem menni ügyeletre, nem menni képzésekre (még fizet is érte az ember) és nem foglalkozni mindig a mások bajával, kínjával. Nem vinni a kölyköket a szabadidőben, hiszen úgysem fizetik meg, de még egy köszönömöt sem kap érte az ember. Ez lenne az egyik út: számomra nem járható, nem elfogadható. Pedig végiggondoltam ezt már sokszor, de nem menne.
A másik, hogy menni kell. Először ebből a suliból, ahol szinte semmit nem sikerült megváltoztatni, elérni az elmúlt hat évben. Sajnos, még iskolának is nehezen nevezhető - de saját iskola tabu, így nem írok erről többet.
Megértettem, hogy menni kell. Vissza, tanító bácsinak egy normális iskolába "normális" gyerekek közé. Minél kisebbek annál jobb lenne... hátha ott...
Megértettem, hogy ha így folytatom, akkor belehalok.
Ezzel a freeblog után ez a blog is bezár, hiszen elmondtam már mindent, mi érdekes volt, vagy fontos, vagy csak mert muszáj volt. Nincs új mondanivalóm. Végigtanítottam az összes iskolafokot, kisujjamban a szakma a földre rajzolt és körbejárt betűelemektől a tabletek, okostelefonok alkalmazásain át digitális táblára írt saját programokig. Elmondtam mindent és úgy látszik, hogy nem mondtam semmit. Megértettem.
:)

2015. október 25., vasárnap

Őszi szünet

Vártam. Hihetetlenül fáradtak vagyunk. Nem is emlékszem ilyesmire a pályám kezdete óta. Sok ez a letanított 26, helyettesítésekkel 28 óra, a rá való készülések hosszú órái, a rengeteg hallgató (idén is minden héten két csoportban jönnek, egyre többen, ami nem is csoda, hiszen ezeknek a szerencsétlen kölyköknek mindössze 3 szakiskolájuk van Budapesten), a ballagó osztály szalagavatós készülései, táncpróbái, a hétvégi békás programok, a különböző pedagógiai szervezetekben végzett munka, a publikációk, konferenciák, képzések... Nem is tudom felsorolni.
Kölyköt először kedden engedtem, küldtem korábban haza: menjen orvoshoz, ne fertőzzön meg mindenkit! Nem ment. Másnap ő kérte, hadd mehessen hamarabb haza, mert beteg. Engedtem, küldtem. Csütörtökön is jött... Nekem meg megjött a szünetre a tőle elkapott betegség pokoli torokfájással, hosszú napokon keresztül nem alvással, köhögéssel, lázzal. Most kúrálom magam,  orvosnál nem voltam vagy 30 éve... 
Persze ez nem tartott vissza, hogy tegnap elvigyem a kölyköket - igaz, most nem volt külön tervezett foglalkozás, csak egy kis séta a hegyekben, egy kis sütögetés,egy kis léleksimogatás, hogy tovább tudjuk tekerni a mókuskereket. Örömmel tölt el, hogy "elfogyunk" lassan, mert az azt jelenti, hogy sikeresen megkezdték önálló életüket. Megkapták ehhez azt a segítséget, amit csak tudtam, tudtunk adni: a tarisznyába a praktikus tudnivalókon, a megszerzett, kiharcolt szakmán, megszerzett munkán túl került szeretet, becsület, emberség, kitartás, tisztesség. Büszke vagyok rájuk. És büszke vagyok arra is, hogy volt erőm kidolgozni ezt a programot, 18 éve vinni, ilyen eredményeket produkálni. A többi meg nem fontos. Csak azt bánom, hogy rohan az idő - mi lesz velük, a mostani kicsikkel? Ki fog nekik utat mutatni, hogy elkerülhessék a Tajgetoszt? Nóri a cigánygyerekeknek segít, magam a fogyatékkal élőknek. Egy a feladatunk, de mások a lehetőségeink. Most, mikor a gyertya már alig-alig ég, akkor jönnek segítők, tartanának ellene a szélnek, de már minek? 18 év ment el folyamatos küzdelemmel, mert életben kellett maradni. Akkor nem nagyon jöttek. Jöjjenek, örülök neki, de keresem az utódom. Mert élni kell.

2015. október 13., kedd

Nem értem

Nem értem ezt a világot - írtam, mondtam már sokszor. Nem itt a helyem...
Osztályomban a 16 körüli fiatalember simán lek...za a tegnap még szeretett lányt, alpári stílusban beszélnek egymással, értéknek tartják, ami nem az, ami hamis, ami nem valódi. Várják a sült galambot, tenni nem akarnak érte semmit. Nem ismerik a munka fogalmát, nem képesek semmilyen tartós munkavégzésre, de ugyanígy "imádott" időtöltésüknek sem képesek hosszabb időt szentelni. Analfabéták vagy funkcionális analfabéták. Közönségesek, buták, műveletlenek és még a józan paraszti ész csírája sincs meg bennük. Többségük még a kezén sem képes 5-ig, 10-ig számolni, gondolkodásra, logikára képtelenek. Együttműködni sosem tanultak, számukra természetes a könnyebb utak keresése, simán szemedbe hazudnak, gátlástalanok. Semmilyen lelkiismereti kérdést nem okoz a többségnek a bűnözés - ebben nőttek fel, ezt látták, ezt tanulták. Tizenévesen tervezés nélkül gyereket csinálnak, teherbe esnek és gyerekeik 6 év múlva iskolákban vannak. Persze, lehet mondani, hogy sztereotipiák ezek. Meglehet. De nem hiszem, hiszen nem ezt látom. A magyar társadalom végleg szétszakadt az egyesítés minden reménye nélkül.
Még nagyobb baj, hogy "megcsontosodtak" ezek a személyiségvonások és szinte lehetetlen változtatni rajtuk. Már több millióan vannak ebben a kis országban és esély sincs arra, hogy hasznos tagjává váljanak a társadalmunknak. Soha nem fognak munkát végezni, hasznos munkát biztos nem - legjobb esetben közmunkásként szedik majd a falevelet meg a kutyasz...t, valahogy úgy, ahogy tették az átkosban a vattaemberek a gyárakban.  
Természetesen fel lehet tenni a kérdést, hogy akkor minek csináljuk? Miért küszködünk?
Talán azért, mert meg lehet menteni egy-egy kölyköt? Mekkora sikerélmény?! Lehet, ezért. Vagy csak képtelenek vagyunk kiszállni a mókuskerékből, ebben nőttünk, ebbe szocializálódtunk. Nincs lejjebb, a gödör alatt vagyunk.
Nem gondolom, hogy emberöltő alatt ki lehetne kerülni innen. Gondoljuk meg: ezek a gyerekek 5-10 éven belül szülői minták lesznek a kölykeik számára, akik épp ennyire reménytelen sorsban fognak nevelődni... Persze addigra mi kihalunk. Fiatalok nincsenek, elmenekülnek, még az országból is. Ki áll helyünkre?
Most jött hallgatóim egyike sem akar tanítani - ki (nem) mondott tény, hogy el akarnak menni, el az országból is, de a pályáról mindenképp. Az iskolákban 40-50 éves kollégák dolgoznak egyre reménytelenebbül, hiszen bármekkora munkát fektetünk bele, a kimeneti oldalon eredmény alig van (Pisa). És fektethetünk iszonyat munkát (Ritók Nóriék projektje vagy a Zöld békák), de ezek csak addig működnek, míg mi, a pókok,működtetjük ezt a hálót. De meddig bírjuk még. 
És igen. Nem mindenki ilyen, még csak a magyar lakosság fele. Van Karinthy gimi, meg gazdagoknak reformiskola, meg AKG, meg Fazekas... De kik is járnak ezekbe? Kiknek a gyerekei? És mennyien vannak?
Magyarország a kasztok országa lett, mint India. Nem értem ezt a világot. Azon szoktam gondolkodni, hogy ez kinek jó? A felső, gazdag rétegnek biztosan, hiszen olcsón van csicska... De az ország meghal közben... Ez az igazi Trianon, most zajlik és mi csináljuk. Egyszer még számon kérik rajtunk. Szerencsére tiszta a lelkiismeretem és amúgy sem élem meg.

2015. október 6., kedd

1,2,3...

Önértékelés, portfólió, helyettesítések, ügyeletek, hallgatók, konferencia, előadások, hétvégi programok, év eleji felmérések, gyermekvédelmi ügyek, tanítás, órákra készülés, tananyagfejlesztés, szabadidős programok, tanmenetek írása, óravázlatok írása, szülői értekezletek, dolgozatjavítások stb. Csoda, hogy elrohant ez a 30 év?

2015. október 5., hétfő

Vesszőfutás

Igen, elkezdődött, ezért nem jutottam hozzá, hogy posztoljam a legújabb történéseket. Pedig van mit...
Rendszerszintű hibákkal és problémákkal birkózunk a sulikban, kicsit belehalunk, kicsit megszenvedjük, de egyébként minden rendben, nem változott semmi - jó irányba... Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk...
Miközben mi, pedagógusok, egyre jobbak vagyunk (én Pedagógusokról beszélek, nem botcsinálta gyerekmegőrzőkről), egyre több energiánkat emészti fel, hogy legalább a tavalyi színvonalat hozni tudjuk. 16 évre leszállított tankötelezettség, átalakult szakmaszerkezet - vendéglátó iskola vagyunk, de képezzünk például kőműveseket, mert arra kaptunk tanulókeretet. Vagy számítógépes szakembereket, de képezhetünk szobrászokat, fazekasokat vagy bármit, mert bizonyára megvannak a tanműhelyeink, a szakembereink és persze az igény a kliensek (szülők, gyerekek) részéről. 
Így hatalmas bizonytalanságokkal, de elindult a tanév. Hogy a gyerekek ne szenvedjenek a 8-10-12 tanítási órától, lecsökkentettük az órákat és a szüneteket 5 perccel, Ez bevált, ugyanakkor megvannak a hátulütői: például eddig sem volt szünetünk, de most kifejezetten figyelnem kell arra, hogy ne késsek az óráimról, hiszen ma egy pedagógus nem csak nevel és tanít, hanem ügyeletet lát el például a wc-k környékén, hogy a beste kölke ne dohányozzon dugulást vagy akár tüzet okozva az illemhelyeken, udvaron stb. Ez persze azzal jár, hogy nekünk sincs módunk enni, kávézni, dohányozni, illemhelyre menni. Le is szoktunk róla... 
Ugyanakkor nagyobb baj, hogy évek óta nincs idő esetmegbeszélésekre, szakmai beszélgetésekre, nincs idő a rekreációra, ventillálni... Gyakorlatilag semmire. Tapossuk a mókuskereket, mert ez az életünk - többségünk közben próbál vigyorogni is, hogy Hurrá, ez az életem, a hivatásom! - de a vigyor egyre kényszeresebb, egyre torzabb. 
És mennek el a pályáról. Fiatalok már nem is jönnek, nem is akarnak. Idén is vannak hallgatóim, egy sem akar tanítani... Ha mégis rákényszerülnek, akkor legfeljebb egy év után mennek. Mit mennek! Menekülnek... Egyre kevesebben vagyunk, egyre kevesebben próbáljuk merni a vizet a süllyedő hajóból és ennek megfelelően egyre mélyebbre is süllyedünk. Maradék önbecsülésünk utolsó szikráiba kapaszkodunk, hogy legyen erő felkelni holnap is.
Közben meg csodákat teszünk. Mert minek lehet nevezni azt, amikor közösségi portálokon felnőtt fiatalok képesek lopózni egy erdőben a szarvascsorda után, csendben, nem lóg ki belőlük semmilyen cső (mp3-4-5...) és milyen érdekes! Meg tudnak feledkezni erről a hamis virtuális világról. Minek nevezhető, mikor csoportmunkában maguk oktatóvideókat készítenek az osztályban, aztán tableteken dolgoznak, majd zokszó nélkül végigszámolnak, dolgoznak egy teljes órát... Ezek apró csodák.Hiszem, hogy tele van velük az ország, csak nem ezek kapnak hangsúlyt, figyelmet. Nem ezek jelennek meg a médiában - huh, de nagyon kellene a média segítsége, hogy végre elinduljunk kifelé a gödörből.!  Addig, míg van kivel. Addig, míg lehet. Míg a kritikus tömeget el nem érjük. 
- Mert onnan nem jövünk ki fiam - mondta a dédike egyszerű józan ésszel, évszázados tapasztalattal és neki elhiszem...

2015. szeptember 9., szerda

Új év

Megkezdődött. Megy már majd két hete. Úgy érzem, mintha az előző sem ért volna véget, már ami a fáradtságot illeti. És persze a gyerekek sem változtak, itt van az új sni-s osztályom. Mindössze 7 gyerek. Ez egy teljesen rossz és elhibázott iskolai, belső oktatáspolitikai folyamat eredménye. 
Mikor ebbe a suliba jöttem 6 éve, akkor még csak 1 ilyen osztály indult, aztán a jó munkánknak és a terjedő híreknek köszönhetően egy évvel később már négy. Aztán mikor az iskola, többszöri hibás döntés után, más iskolába kényszerítette osztályom maradékát, akkor meg az a hír terjedt el, hogy nálunk az sni-s gyerek nem tudja elvégezni a választott szakmát - ami sajnos igaz is. Ennek eredményeképpen idén már csak ez az egy, összesen hét tanulóval. Valószínűleg jövőre egy ilyen osztály sem indul és akkor feladat híján így is-úgy is mennem kell majd. Talán nem is baj, jó lenne a pályát majd befejezni egy iskolában... de pocsék érzés, hogy tudod, hogy már megint menni kell. Igaz, minek panaszkodjak, hiszen 30 év alatt összesen három iskolát fogyasztottam el, ami egész jó eredmény.
Más. Nagy sikerrel bonyolítottuk le az OFOE-vel 30 határontúli magyar kolléga képzését augusztusban: mekkora élmény volt! Érdekelte őket, csillogott a szemük, tudom, hogy már most használják a tanultakat! Nagyon-nagyon jó feltöltődés volt nekem is... Szinte ennek a jó élménynek volt folytatása, hogy némi harc után már a második évet kezdjük "élményhéttel", azaz nem tanítunk, hanem közösséget építünk. Legalábbis azok közülünk, akik értik, hogy mire megy ki a játék. Szerintem érezhető is a hatása, könnyebben kezelhetőek ezek a gyerekek és micsoda eredményeket lehetne elérni, ha folytatódna ez a munka az év további részében is! Mindegy, nem kell elégedetlennek lenni, hat év után már ez is eredmény. Csak azért vagyok cinikus, mert a kollégákban látom a lehetőséget, szokás szerint a vezetésben nem...
Ez persze nem újdonság, de hiszem, hogy iskolánk egy szakmailag megfelelő vezetéssel 2-3 éven belül olyan szinten tudna dolgozni ezekkel a hátrányos, halmozottan hátrányos gyerekekkel, mint az AKG az elitkölykeivel, vagy a Fazekas a zsenikkel. Óriási szükség lenne ránk... Talán...

2015. augusztus 10., hétfő

Dühös vagyok!

Nagyon! Azt hiszem, hogy most lett elegem, mikor olvastam Sulyok Blanka posztjához írt kommenteket, például itt, ahol egyesületi vezetőségi tag is vagyok:
Még inkább dühítő volt, amiket a Mandineren olvastam. Felháborító! Végre van egy fiatal kolléga - már az is csoda, hogy van - aki még akar valamit, aki megpróbál kitartani az elvei mellett, aki, úgy látszik, hogy érezve a nem működő magyar iskolákat, innovatív, újítani szeretne, nevelni, tanítani.
És akkor nekiesik egy ország: pedagógusok, szülők és csepülik. Nem a kötelező tagságot, a mocskos etikai kódex újabb változatát emlegetik, vitatkoznak róla, hanem a fiatal kollégát cseszegetik
Hol voltatok, amikor tüntetünk a gyerekeitekért kedves szülők? Mert én ott voltam majdnem mindegyik demonstráción, tüntetésen, megmozduláson, de nem láttalak titeket, pedig a gyerekeitekről volt szó! Nem csak magunkért harcoltunk, hanem az iskoláért, a kölykökért! Nem voltatok ott, nem álltatok mellénk egyetlen ügyben sem az elmúlt 30 évben!!!
És hol voltatok ti, kollégák, akik most gyalázkodtok, trollkodtok? Ti sem voltatok ott: ugyanaz a 2-3 ezer ember harcolt (értetek is) az elmúlt évtizedekben! (nem mellesleg a képzéseken is ugyanez a gárda van ott, ti valahogy oda sem jöttök).
Nem hiszem, hogy értitek, hogy mi zajlik most, mi zajlott le 30 év alatt... De most már szinte mindegy is: hagytátok megölni az iskolákat, elzavarni a pedagógusokat, tönkre tenni generációkat. Magamra nem veszem a felelősséget, de ti hogyan néztek majd tükörbe???

2015. augusztus 9., vasárnap

Se ez, se az

Kedves volt kolléganőm hív, előző suliból egymás után menekültünk el, mesél. Hogyan telik ez a nyár? Se pihenés, se munka - mondja.
Tényleg. Ez az első nyár, amikor valahogy nem tudunk pihenni: pénzünk sincs menekülni a forró katlan elől valahova - néha sikerül kimenni a hegyekbe, ott azért néhány fokkal hűvösebb van, meg erőnk se nagyon van. Talán kedvünk se, kissé depressziósak vagyunk. Annyi sz@rságot éltünk meg az elmúlt évtizedekben, ami szerintem elég lenne több generációnak is.
Se munka. Nem megy. Technikailag sem - laptopom figyelmeztet, hogy túl meleg van. Visszatértem hát a papírhoz, ceruzához, de akkor se. Nincs kedvem, nincs erőm. Mire készüljek? Fogalmam nincs, hogy mi vár a suliban augusztus közepén, végén. Csoda, ha lesz még iskolám, munkám. Elegem van, de nagyon. Elegem van a hülyékből, akik ott fenn évtizedek óta cseszik szét az iskolát - igenis visszasírom a régit, az átkost! Elegem van a kollégákból, bár mostani helyemen nem panaszkodhatom, mert gyakorlatilag senkit nem érdekel, hogy mit is csinálok. Megy a szekér és kész. Van még négy kerék és gurul.  Hogy mi van rajta, az egyáltalán nem fontos a többségnek.
Depressziósak vagyunk. Egyre gyakrabban tesszük fel a kérdést az elismerés, a megbecsülés hiánya, a mindennapi küszködés és egyre reménytelenebb, nehezebb kínlódás után, hogy érdemes-e? Egyre gyakrabban teszem fel én is magamnak: érdemes volt-e? Érdemes volt-e mindent alárendelni az iskolának, a gyerekeknek? Háttérbe toltuk a családot (javítottunk, készültünk, mások gyerekeivel kirándultunk, mentünk táborokba a mieink helyett), háttérbe toltuk a karriert (ugyan milyen karriert futhat be itthon egy pedagógus - még ha kiváló is?), háttérbe toltunk mindent.
51 évesen megkérdem magamtól, hogy így kellett-e?
Álszentek, most jönnek a nemzet napszámosai, a hivatás és egyéb demagóg dumákkal és roppantul elítélnek, hogy ilyesmi megfordul a fejemben. De megfordul. Ha csak a békákra gondolok, arra a 430-450 hétvégére, a beleölt 3-4 millió forintomba... 
Nem sajnálom. Tényleg. Csak hiányzik néha és ahogy rohan az idő, azt hiszem, hogy egyre jobban fog hiányozni. Érdemes volt-e saját álmaimat feladni az ő álmaikért? 
Nem tudom a választ. Mások azt mondanák, azt mondják, hogy "persze". De nincsenek a helyemben. Onnan könnyű...

2015. augusztus 5., szerda

Vissza az énekszót!

Mikor táborba, több napos programra viszek gyerekeket mindig kiderül a tábortűznél, hogy nem tudnak énekelni - semmit! Esetleg még a Tavaszi szél első versszaka megy, de aztán semmi. De ugyanígy nem tudnak hajtogatni egy repülőt, rajzolni élvezettel, vagy  megfaragni egy sípot, kihímezni egy terítőt, felvarrni egy gombot. Tehát nem csak olvasni, számolni, írni, szöveget érteni nem tudnak, de nem tudnak egy mondókát majd a gyereküknek, egy altatódalt estére, egy mesét elalvás előtt, egy rögtönzött játékot kavicsokkal stb. Valami iszonyú nagy baj van, de nem most kezdődött, nem csak most látszik. Látszik ez már 20 éve is, Az akkori gyerekek kölykei vannak most a sulikban.Ilyen "előképzettséggel" és ekkora hátrányokkal. Hogyan pótoljuk be? Vagy be sem kell pótolni? Ezek nem fontosak? 
Nem hiszem. Előttem lebeg a külföldi egyetemek híres és színvonalas sportélete, képzőművészeti hitvallása, az alapműveltség fontossága.
Mert tényleg minden fenn van a neten, de tudás-e az és elég-e az, ha valaki csak megtalálni tudja, de alkalmazni nem? (egyetemi kollégáim mesélnek az "analfabéta" hallgatók tömegeiről - ráadásul műveletlenek is, hiszen már nem olvasnak, nem beszélgetnek, nem gondolkodnak - persze általánosítok, mert a baj akkora)
Vissza az énekszót?
Hogyan? Hogyan lassítsuk le a világot, hogyan ragadjuk ki a kölyköket a média uralta hamis, virtuális térből? Hogyan pótoljuk azokat a hiányokat, amiket a család és a társadalom okozott?
Fogalmam nincs. Látva a folyamatokat évtizedek óta, próbálkozom vele több-kevesebb sikerrel. 
Reménytelennek látom a dolgot rövid 10-20 éves távon, hosszabbra én meg már nem tervezek.

2015. július 19., vasárnap

Nyílt levél az elmentekhez

Drága Lányom!

Most is több ezer kilométerre vagy tőlünk, mikor ezt a bűnbánó levelet írom. Majd egyszer elolvasod és megérted, hogy miért vagyok sokszor elkeseredett. 
Nem csak azért, mert nem így képzeltük az életünket, nem ilyen álmok, tervek jártak a fejünkben, mikor a gimi ajtaja becsukódott mögöttünk, de halkan még szólt a lelkünkben az osztály himnusza: el ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra... Nem vezényszóra, de megváltoztunk. Egy vesztes generáció tagjai vagyunk, akik még a régi eszmények szerint nőttek bele a világba (például mi még átadjuk a helyünket a rászorulóknak, és nem vágunk fapofát továbbülve a helyünkön, fülünkben mindenféle vezetékkel, miközben a terhes kismama meg ott áll mellettünk) de ezek a régi eszmények mind odalettek. Tisztelet, becsület, adott szó, kitartás, gerincesség, szolidaritás, emberség - már régen ismeretlen fogalom ebben a nagyon "modern" világban.  Most futunk magunk után és kiröhögjük, arcon csapjuk magunkat, amiért ilyen maradiak vagyunk. Pedig büszkének kellene lenni:akkor neveltünk fel titeket, mikor minden kormány csak húzott a nadrágszíjon - nyomorogtunk (igaz, nem éheztünk), és sosem vittük semmire. Bokros csomag, egyre kedvezőtlenebb adózás, egyre magasabb árak, infláció stb. Ennek ellenére felnőttetek. Úgy, hogy nem volt babakötvény, nem volt családi adózás, nem volt normális családi pótlék, és a fizetésünk is egyre kevesebbet ért - talán most keresek annyit reálértéken, mint a pályám elején. De ez nem is érdekes, csak akartam, hogy tudd, miért nézünk meg a mai napig minden fillért, miért nem tudunk lazítani, elengedni magunkat. És ezért gondolunk rettegve a jövőre, mert ha meg is éljük az egyre magasabb nyugdíjkort, nyugdíjunk akkor sem lesz...
De ez tényleg nem fontos, ez a körítés. Elmentetek. Külföldre, mert ott még működnek valahogyan a társadalmak, ámbár nekem erről is megvan a véleményem. Az emberiség hanyatlik, a média unalmas, hiteltelen, a valóságot nélkülöző világa mindent ural - az embereket is. A technika jó dolog, de mármost meghaladta az emberiséget - Einsteinnek igaza volt, hogy rettegett ettől.
Elmentetek és bár te, két hosszú év után, fél év múlva hazajössz, biztos, hogy megint el fogsz menni. Okkos vagy, művelt, nyelveket beszélsz, barátaid vannak a világ minden tájáról - miért ne tennéd? Még akkor is, ha szíved idehúz, mert magyarnak neveltelek, mert idekötöttelek ezer szállal. De ha itt nem lehet élni, akkor menni kell. És menni fogsz megint. De kérlek, hogy gyere majd haza. Húzzátok ki a szarból ezt a kis országot. Kergessétek el a szart a parlamentből - Ranschburg fogalmazta így és igaza volt! Minél jobban kavarjuk, annál több úszik a felszínre és ez rettenetes. Az összes politikust, akik csak hasznot húztak az elmúlt évtizedekből - különösen a rendszerváltásnak nevezett cirkusz után (tudod, kenyeret és cirkuszt a népnek - milyen igaz!) kergessétek el a fenébe! Nem lesz könnyű dolgotok, mert elcsesztük. Magam nem vállalom, de sajnos részese voltam, benne éltem, megéltem, bár nem akartam, tiltakoztam, eltapostak... Meg is lett az eredménye. (A békákkal olyan eredményeket produkáltunk, mit senki, soha ebben az országban. Büszke vagyok rá. De mivel a mai korban, ha nem vagy ügyes a média világában, akkor senki vagy, így ezek az eredmények sem fontosak.) A karrierem egyre lejjebb ívelt, miközben a munkám egyre nehezebb lett, úgy süllyedtem egyre mélyebbre. Most már mindegy. Szóval nektek kell helyretenni a dolgot, vagy vége és senki nem fogja tudni 20 év múlva, hogy ki volt Pilinszky (már most se sokan)... Nem lesz könnyű, mert már a ti generációtok harmadát is buta, műveletlen, képzetlen, analfabéta embernek nevelte ez a társadalom - leginkább a család és a média, de a mi kezünk, pedagógusoké is vastagon benne van. Másik harmada már elment és nem is fog visszajönni - gyerekeitek kintre születnek, nem jöttök már vissza. Nektek, kicsiny embercsoportnak kell itt rendet tenni! Ne adjátok fel! 
Azt hiszem, bár senki nem tudja, de sejtem, hogy merre kellene az iskolának tartania. Teszem ennek tudatában a dolgom és azt gondolom, hogy igazam van. Igazunk van, mert vagyunk ám még páran. Ám a többség nem így látja, nem így gondolja és nem érdekli őket a kisebbség. Mindig is el akartak taposni és ez vár rátok is, de tartsatok ki! Ez a kilenc millió ember nem olyan sok, éljetek úgy, mint egy normálisan működő család és akkor menni fog. Lassan, szerényen kezdetben, de talán elindultok felfelé.
Csak ennyit akartam mondani, hogy értsd, mi zajlik bennem (meg hiányzol is nekünk)
Szeretettel Svájcba a lánykámnak

2015. július 6., hétfő

akáció

Mától vakáció van végre! Azaz, csak akáció, mint már 30 éve, amióta a pályán vagyok. Az utolsó igazi vakációs nyár a gimi utolsó évét követő nyár volt, amikor lementünk a barátokkal a holt Tiszára és két hétig vadkempingeztünk. Aztán jött a főiskola, mellette a tesók életének alakítgatása, egy beteg anya ápolása, elsősorban lelki szempontból. Évekig jártunk Pesthidegkútra és leheltük az életet tönkre tett anyánkba. Mivel a főorvost nem tudtuk megfizetni, enni is alig volt mit, egy kezdő műtötte Édest és sikerült is műhibát elkövetnie. Egy tanító néninél végzetes "baki" a hangképző szerveket tönkre tenni egy egyszerű pajzsmirigy műtétnél. Neki sikerült, így anyánk évekig nem tudott dolgozni, szanatóriumról szanatóriumra ment, mi meg ott maradtunk egyedül, hisz apánk elvált már régen tőlünk. No mindegy. Szóval jött  főiskola nappal, éjjel a kovácsműhely, délutánonként magántanítványok - így el is ment viharosan a négy év. Aztán nősülés, majd a gyerekek, a bokros csomag, a megszorítások, az elvonások stb. A kereset mindig a hónap közepéig volt elég, aztán 15 év elteltével huszadikáig, 30 év után a hónap végéig. 
Nyaralásra sosem jutott. Persze a gyerekeknek mindig kifizettük a táborokat, nyelvi táborokat, mert azokat muszáj volt, de együtt a család utoljára nagyjából 25 éve volt együtt. Kölcsönkaptuk egyik barátunk balatoni nyaralóját egy hétre... azt hiszem, csodás volt. Aztán többet se. Tavaly ugyan a család, a barátok összeadták egy olasz út öt napjának nagy részét, sőt, lejutottunk a Balcsihoz is egy hétre (a szállásért ott sem kellett fizetnünk), de ott sem a teljes család. A vakáció mindig csak akáció lett, ahogyan a minőségi élelmiszer helyett is sz@rt eszünk az olcsó tömegárukból a szupermarketekből, cipő a kínaiból stb. Persze, ez nem panasz akar lenni, csak ha így végiggondolom, akkor már értem, hogy mit nem értettek lánykám svájci munkaadói: hogyan lehet, hogy a náluk 2 milliót kereső pedagógusi bérből nem telik semmire...
Nem  baj. Ha ennyire becsül minket ez a társadalom,akkor ennyire. Szóval lesz a nyáron olvasás - végre, mert mióta nem látok olyan jól félhomályban, nehéz a buszon a táskákkal, könyvvel, szemüveggel olvasni. Lesz kirándulás, most békák nélkül - legutóbb egy hete a Nagyszénáson havasi cincérekkel töltöttem a napot és fantasztikusan jó volt. Több iromány is félkész, most lesz időm folytatni, talán be is fejezni őket. Lesz papírhajtogatás, keresztrejtvény és hideg sör, ami hetek óta ott áll a hűtőben, mert nem volt se időm, se kedvem meginni. És készülök majd a következő évre is, mert a mókuskerék pörög tovább... 
akáció!
Közben meg imádkozom, hogy ne zárjon be az iskolám az új szakmai törvények miatt. Nem hiszem, hogy keresek újat, elég volt...
akáció!!!

2015. június 16., kedd

Vakáció

Vakáció. Tulajdonképpen szeretem is (majd, ha lesz) meg utálom is. Szeretem, hogy szabad vagyok és kicsit ki tudok lépni a mókuskerékből, ugyanakkor nagyon utálom, mert ez a mókuskerék 30 éve az otthonom. A közhittel ellentétben nem három hónap, hiszen július 3-ig biztosan járunk, de utána is lesz egy-egy nap, amikor függőben levő ügyek (pályázat stb.) be kell menni. És nem szeptember elsejéig tart, hiszen egyre hamarabb kezdünk - tavaly már augusztus elején továbbképzésen kellett lennünk...
Szeretem, mert lehet álmodozni, hogy ha keresnék annyit, akkor mehetnék egy hétre mondjuk a Balatonra, vagy akár külföldre, de 30 év után sem keresek ennyit... 
Utálom, mert ilyenkor nincs gyerek a suliban, még az iskola hangja, illata is megváltozik. Üresen kong. Hiányoznak a gazemberek.
Szeretem, mert bár a szabadságunk felhasználásáról mi nem dönthetünk (törvény szerint persze egy részéről tehetnénk, de én ilyet még nem láttam), de a nyár közepe szabad. Ilyenkor imádok kimenni a hegyekbe, mert hétköznap ezt kevés ember engedheti meg: így aztán csend és nyugalom vár kedvenc hegyeimben. 
Utálom, mert még ott is és akkor is az iskola jár a fejemben,hogy mit fogok másképp csinálni, milyen lesz az új osztályom, hogyan lehetne jobb a suli - és ilyenkor dühöngök a magam csendes módján stb.
Szeretem, mert végre jut időm olvasni, alkotni, új dolgokat kitalálni, főzni, mert imádok, hajtogatni stb.
Utálom, mert mindig szembesülök azzal, hogy mekkora áldozatot vállaltam be ezzel a 30 évvel, mert szembesülök azzal, hogy a hivatásom vállalásával kezet fogtam egy életre a szegénységgel és (Achs barátom után) mostanság sajtokkal álmodom. Szerettem volna látni a világot, szerettem volna egyszer úgy élni, hogy ne kelljen megnézni az árat egy fagylalton a boltban, egy cipőn a kínaiban.
Vakáció. Éljen!
És megint elveszítek egy osztályt, akikkel összenőttünk az elmúlt évben. Milyen lesz a 31.?

2015. június 8., hétfő

Kincsestár

Szokás szerint, így év vége felé, összegezzük osztályaimmal az évben történteket, befejezzük digitális évkönyveinket, amelyet aztán minden gyerek megkap. Események, egy-egy "röhejes" dolgozat, kézműves munkák, fotók, videók.
Hát, lássuk, hogy mi is van benne:
matek órák: kincskereső játékok a suliban, a kerületben, az osztályteremben (QR és adaptációi), kockajátékok, dominó adaptációk, saját digitális tábla programok, kártyajátékok, csoportmunkák, kihívások, tangram, programozási ismeretek (logo, basic (ccs64), botlight), tabletek alkalmazása stb.
Természet órák: rengeteg kísérlet, joepardy játékok, Legyen ön is milliomos adaptációk saját kérdésekkel, keresztrejtvények, kollázsképek (autocollage), interaktív térképek készítése, memória-kártyák, játékok készítése a hangtan, a fénytan, a kölcsönhatások témakörében, "hangszerek" készítése, a bábprojekthez hangfelvételek mobillal, azok szerkesztése, vágása, rajzfilm készítése (pivot) stb.
Történelem: interaktív időszalag kialakítása (dipity), Ki vagyok én játékok, digitális programok írása, memória-kártyák, új töri kártyajáték kitalálása, megvalósítása, drámajátékok: történelmi események eljátszása, dramatizálása, filmek készítése (moviemaker), keresztrejtvények (puzzlemaker) stb.
ofő órák: élménypedagógiás játékok, kihívások, Életem füzete, teremfestés, film-klub és azok megbeszélése, hétvégi kirándulások (Vasarelly, kincskeresés a Margitszigeten, bobozás stb), programok stb.
művészetek: technikák elsajátítása, dombormű és szobor készítése, fotózása, kép komponálása, játék készítése a színekkel, a formákkal, jobb agyféltekés rajzolás technikájának elsajátítása, animációs film forgatása, a "leghosszabb" rajz elkészítése, origami figurák hajtogatása és kitalálása, múzeum látogatása stb
erkölcs: kult-filmek megnézése, elemzése, megbeszélése, dramatizálások, mondat és meseláncok, élménypedagógiás gyakorlatok stb.
Azt gondolom, hogy gazdag és sikeres év volt ez is. Kár, hogy a gyerekeken és rajtam kívül más nem gondolja így.
Ja, és egész évben ELTE-s hallgatók, 19-en, több csoportban... Meg az OFOE vezetőségi tagsága, a Békák hétvégi programjai, arra a pénz előteremtése...
Ez heti 55-60 óra...

2015. május 30., szombat

Roppant ügyetlen vagyok!

Nézem a tévében a Bátor tábor "reklámjait" és nagyon örülök, hogy működik, és ugyanakkor nagyon fáj a szívem...Nézem, olvasom Ritók Nóri írásait, blogbeszámolóit és nagyon örülök, hogy remekül működnek és nagyon fáj a szívem - hogy lehettem ennyire ügyetlen? Hogy nem érdekelt más, mint a gyerekek, az éppen megoldandó programok szervezése, anyagi forrásainak előteremtése és a lebonyolítás. 
Pedig példa nélkül áll, amit végigcsináltam az elmúlt 17 évben. Nagyjából 450 hétvégi program, 10 ezer fogyatékkal élő és ép gyerek, fiatal felnőtt és rengeteg izgalmas, felejthetetlen program az élménypedagógiára alapozva - természetesen ingyen, hiszen ezek a gyerekek halmozottan hátrányos helyzetűek, cigányok, fogyatékosok.
És példa nélküli eredmények: az SNI-s gyerekek középiskolai leszakadásának statisztikai mutatója 60% körül van: Nálunk MINDENKI elvégezte az iskoláját, a lemorzsolódás 0 % ! A legtöbbüknek sikerült munkát is szerezni, Emberek lettek, Emberré értek a kezem alatt. Lassan kifut az egész. Hiába alakultak a mi mintánkra, módszerünkre más szervezetek, ez óriási munka és csak elhivatott emberek tudják csinálni. Pokolian nehéz feladat 25-30 (Ócsán 52) értelmi fogyatékkal élő és/vagy mozgás- látássérült gyerekkel az egész napot úgy eltölteni, hogy mindenkinek élmény legyen és megússzuk baleset nélkül a sziklamászást, íjazást, szakadékon átkelést stb.  Ebbe bele lehet halni és bele is halunk. Irén elment, Péter már régebben, de él a munkájuk - gyerekeik a mai napig keresnek engem is...
Hogy lehettem ennyire ügyetlen, hogy minden hírverés nélkül, elhíve, hogy a becsületes és színvonalas munka magától is megtermi gyümölcsét, nem tettem semmit az önreklámozáséért, a szponzorok megszerzéséért, magam ajnározásáért??? A gerilla marketinggel jön az ismertség, az ismertséggel a támogatás, a kitüntetéssel a pénz. Mindezt elmulasztottam és a csendben végzett munka nem érdekel senkit. Üvölteni kell, ott kell lenni minden nap az emberek előtt, az emberek tudatában.
Szívem tudja, hogy jól tettem mindent, eszem azt mondja, hogy egy óriási barom vagyok. De a legnagyobb kár azért a komplex módszerért, amit kidolgoztam az elmúlt majd 20 évben és ami működik! Remekül működik. Iskola helyett. Mert az meg nem. Iskola az erdőben és erdő az iskolában. Csodaország meghalt. És a Baráti Kör is szép lassan megfog. De: 10 ezer emberke hordoz magával minden nap, én vagyok ott, az én elveim, normáim, nézeteim. Siker ez még akkor is, ha béna vagyok. Az ő sikerük. Hogy talán elkerülték a Taigetost. És nekem ennyi elég.

2015. május 28., csütörtök

Sajnálom

a mai kölyköket, nagyon. Elveszik tőlük a gyerekkorukat, a legmeghatározóbb éveiket. Nem csak azzal, hogy belekényszerülnek egy hamis, média-csinálta világba, ami velejéig romlott és hamis - hogy értetlenkedtek egyesek, mikor a rendszerváltáskor beölő szennyről írtam - mi az, hogy szenny? Hiszen demokrácia lett, meg amit akartunk... Persze. Lett Vuk helyett Dragonball (számítógép rajzolta szörnyűségek), Kölyökklub helyett Mónika-show, számukra elérhetetlen a színház, a komolyzenei koncert, de egy táncház is. Aranyeső folyik az égből, mindenhonnan, ők meg állnak az egykori pályák, művelődési házak, klubok, grundok helyett a megmaradt játszótereken. A zsaruk meg kamerákon nézik, ahogy a drogárusok szórják nekik a szert és nem történik semmi. Ömlik rájuk a meztelenség, a pornó mindenhonnan, nem is tisztelik egymást -se szülőt, se istent, senkit. 
Másrészt élnek egy virtuális világban, ahol minden hazugság és sokkal fontosabb, hogy lájkolják a 100 ezredik csücsörítős képet (kacsa effektus), mint hogy megölelje anyját és megkérdezzék egymástól: - Hogy vagy?
Nem ismerik a világot, de magukat sem. Többüknek csak elvárásaik és jogaik vannak, kötelességeik nem nagyon, a munkát meg hírből sem ismerik...
Persze, vannak kivételek, mert vannak nevelő családok, vannak normális körülmények között élő gyerekek is, de én nem nagyon ismerek ilyeneket. Tanítok nevelő otthonosokat, drogosokat, fogyatékkal élőket, HHH gyerekeket... Ezt hozta az elmúlt 25 év - én szégyenem is, noha kiabáltam a magam helyén eleget. Nem véletlen, hogy most itt dolgozom és így. Mindannyiunk szégyene. Sajnálom gyerekek...

2015. május 21., csütörtök

Csütörtök

Azt hiszem, hogy mostanra fogyott el az erő: aki kitalálta, hogy értelmi fogyatékkal élő, autista, hiperaktív, figyelemzavaros stb. gyerekeknek napi 7-8-9 órája legyen speciális szakiskolában - vajon miért? - az egész egyszerűen nem normális. Vállalom a véleményem: komplett idióta. Jöjjön be a mára egyéves munkával "megnevelt" osztályaimba és próbálja ki magát. Semmit nem kell csinálnia, csak botrányok nélkül levezényelni a napot. 
Fél 8. Nyomtatom a mai, differenciált munkalapokat, amiket tegnap megcsináltam. Előbbre nem lehet dolgozni, mert sosem lehet tudni, hogy meddig jutok el a rendkívül heterogén osztályokkal. Persze vannak tavaly elkészített anyagok, időt nyerve kis átalakításokkal van, amit tudok használni. Nyolc óra, becsöngetés. Osztályom szokásosan hiánytalanul itt van... Még dolgozni is lehet velük, legalábbis a matek óra százalékos játékai, kihívásai ülnek, működnek - és a kölykök is.  Kicsöngetés után rohanás az emeletre, már megint wc-s néni vagyok, mélyen megalázó az egész és roppant fárasztó. Második óra: természet. Ismételjük az emberről tanultakat: a joepardy játékot már egy hónapja megcsináltam. Gyorsan négy csoportot alakítunk és mehet a játék. Most időkorlátot is állítok, és örömmel látom, hogy megragadtak az ismeretek, alig akad egy-egy lyuk. Szuper! Harmadik óra, másik osztályom matek. QR kódos ismétlő játék, ez nagyon nehezen megy, csalódottság áraszt el - mi a fenét csináltunk egy éven át? Igen, nagyon gyenge képességű társaság, nagyon alacsony IQ-val, de ez nem magyarázza. Tehát el kell gondolkodni, hogy mit kellett volna másképpen tennem... Majd eljön annak is az ideje, most nincs rá idő, negyedik óra. Erkölcs. Folytatjuk a megkezdett filmet, majd a végén kicsit beszélgetünk róla, nincs több idő most. Ötödik óra. Közben leadom az ügyeletet, kimegyek rágyújtani, kezdek fáradni. Szóval ötödik óra, megint matek a harmadik sni-s osztályban. Egyszerű, frontális óra, mert annyira gyengék, hogy most muszáj a figyelmet a kezemben tartani. Nagyon nagy koncentrációt igényel, leginkább az, hogy mindenki dolgozzon és észrevegyen, ha elhagynék valakit. Lassan, de biztosan haladunk.  Hatodik és hetedik óra. Már végeztünk a szakmai gyakorlat anyagával, ezért nem dolgozunk, nem is tudnánk, a gyerekek kivannak. És én is. Adósságokat rendezünk, beszélgetünk. Kimentünk volna egy tájékozódási játékra, de szakad az eső. Beszélgetünk az élet nagy dolgairól. Beesik a konyhai gyakorlatról másik osztályom két gyereke: tányér tojásos galuskát hoznak sok-sok villával. Körbeüljük a gyerekekkel és közös tálból cseresznyézünk. Három óra, gyerekek elmennek haza, én még maradok, el kell tüntetnem asztalomról, asztalaimról a Himalája nagyságú dolgozat, fogalmazás, füzethegyeket, feladatlapokat, szemléltető eszközöket, játékokat. Fél órás   reménytelen közdelem után is János-hegynyi kazlak - elég volt, pakolok és a szakadó esőben hazafelé veszem az irányt. Holnap igazgatói szünet, nem kell(ene) készülni, pihenni kellene, de nem lehet. Itt az év vége, össze kell állítani a dolgozatokat, adminisztrálni kell két osztály elmaradt ügyeit, a békákkal is van tennivaló, megy egy pályázatunk, amiben szintén dolgozni, adminisztrálni kell stb. Fél hat van. Épp csak túl vagyok leveleim elintézésén, meg elmosogattam a konyhában és a kutyával sétáltunk egyet az esőben. Fel kellene készülni a kassai nyári egyetemre, ahol szekció vezető leszek 30 órában, át kellene még egyszer nézni a könyvem második részét és pofozgatni egy kicsit, meg kellene írni vagy másik hármat, ami már összeállt rég a fejemben, csak nincs rá időm. Ezek módszertani könyvek általam kitalált és bevált játékokkal, eszközökkel, módszerekkel. Majd egyszer. Remélem, hogy lesz rá időm és remélem, hogy lesz még kinek...

2015. május 20., szerda

Szerda

Kéthetes órarendünk van, a mai számomra a legrövidebb, mindössze három órám lenne, de mindig tovább kell maradni, mert rengeteg a munka. Fél nyolc. Ügyelet a WC előtt... még jó, hogy csak délig kell, utána jön a következő szerencsétlen.
Első óra matek. A tegnap készített QR kódos feladatokat elő kell készítenem még nyolc előtt: beszélni kollégákkal, hogy a hozzájuk érkező gyerekeknek adják oda a következő kódot. A vége a büfés néni, nála az utolsó. Mivel csapatokban és eltérő ritmusban játszanak (dolgoznak), így van időm mindenkivel foglalkozni. Persze még óra előtt ki kellett nyomtatni a lapokat, feldarabolni, kiosztani. Minden jól sül el, a kódok kifogástalanul működnek - sajnos tegnap annyira fáradt voltam, hogy egyik számolást elrontottam, de ennek ellenére a játék bevált. Mire végeztek, addigra tucatnyi százalékszámításos feladatot oldottak meg és észre sem vették, mert a játék elterelte erről a figyelmet. Második óra természet: ismételjük az emberi test felépítését, szervrendszereit. Bevitetem tehát Samut, aki darabokra szedünk, de előtte még kihívom egyik kockás hasú tanítványomat és mindenki más két csontot megnevez és megmutat rajta - élvezik, elröhögcsélik, de tudják. Samut sikerül össze is rakni, szuper! Harmadik óra rajz. Valójában műszaki rajz, ezért most tényleg megpróbálunk szerkeszteni: először egy kockát, majd beleszerkesztjük a gyémántot. Most már jól megy, ha belegondolok, hogy fél éve még a vonalzó használattal küszködtünk. A szerkesztéshez természetesen saját gyerekeim megmaradt vonalzóit osztom ki, ceruzákat is, sőt, tegnap nyomtattam szögmérőket, ki is vágtuk, most használjuk. Nem megy mindenkinek, de a kockáig mindenki eljut és ez óriási eredmény.
Negyedik óra. Mehetnék haza, de a digitális naplóban meg kellene próbálnom utolérni magam, ám óra közben mindig nyugodt és vidám kolléganőm kiborulva bejön hozzám és át/visszaadja az osztályt. No akkor rögtönzött nevelés, nevelés, nevelés.... Fél  egykor szabadulok, irány haza...
Otthon váltom a feleségem, pátyolgatom lebetegedett kisebbikemet..Megjön a legnagyobb is, odaülünk az adóbevallásának, mert igen lusta a lelkem...
Két óra. Túl ebéden - ilyen tán két hétben egyszer-kétszer van, megszoktam, hogy háromkor, négykor eszem először. Odaülök a géphez. Most a hétvégi békás programra kell megcsinálni a térképet, a jelöléseket rajta stb. Ez lesz a Zöld Béka Baráti Kör 427. hétvégi programja - most Gödöllőn a XX: Tájékozódási Játékunk. Egy óra alatt a netről lelopott térkép összevetve a sajátommal készen, nyomtatásra vár, meg valamikor ki kell rohannom oda, kitenni az ellenőrző pontokat - még nem tudom, hogyan fogom megcsinálni. Most jöhet a két osztálykirándulásos nap előkészítése: bobpályának írni vagy telefonálni, a másnapi kincskereső játékot kitalálni, megtervezni és megcsinálni. Megvan ez is egy óra alatt. Jó kört futottam.
Most jöhet a holnapi hét órára készülés... még nem végeztem és negyed nyolc van... szerintem 10 körül megleszek mindennel...

2015. május 19., kedd

Kedd

Korán, sokkal korábban keltem, mert kisebbikemnek szakmai vizsgái voltak és nem akartam, hogy elaludjunk. Fél nyolcra benn: megúsztam a wc ügyeletet, mert érettségi zajlott és le volt zárva a terület. Rendkívüli órarend: egy lukas órámba megtarthatom a nyolcadikat, így csak 3-ig kell tanítanom... Hurrá! Első óra matek. Differenciált feladatlapok, ismétlés a százalékszámításból. 20 percet adtam rá - ment. Aztán közösen megoldottunk egy kördiagramos százalékos feladatot - tegnap este készítettem, jól működött, ezzel is végeztünk időben, sőt, értették, pedig megjelent benne az arány témaköre is! Második óra könnyű: filmet nézünk a másságról... Harmadik töri: mivel egy év alatt kellene végigrohannom legalább a magyar történelmen, ezért még csak az első világháborúnál vagyunk, de végezni fogunk. A digitális táblán pakolásszuk a birodalmakat, fegyvereket, aztán közös vázlat, majd gondolattérkép és vége is. Negyedik óra: ofő. Elkezdtünk nézni egy filmet, azt folytatjuk, de előtte jegyek és ellenőrző, napló egyeztetés, plusz elkérem az Év füzetét, amibe a gyerekek megtervezték az évüket. Persze a film is ehhez kapcsolódik. Kicsöngetnek. Oké, lehet szusszanni, mert még egy lukas óra. Adminisztrálnék, de nem működik a net... no komment. Nem baj, lazítok kicsit. 
Hatodik-hetedik óra, természetismeret és rajz. Tegnap összeraktam a hangszereket: vittem szájharmonikát, sípokat, körtemuzsikát, furulyákat, hangvillát, dorombot stb. Megszólaltatjuk mindet, sőt, szívószálból dudát készítünk - jót nevetnek, ahogy bemutatom és az olló vágásaival rövidülő szívószál egyre magasabb hangokat ad. Mindenkinek sikerül a duda, remek! Közben megismerik a frekvencia, infra és ultrahang fogalmát, le is írják. A hullámmozgást hosszú kötéllel mutatom be, élvezik a szinuszhullámokat, meg is értik. Mivel marad még 20 perc: arra kevés, hogy alkossunk, arra elég, hogy az udvaron a kötéllel egy élménypedagógiás gyakorlatot megcsináljunk. Élvezik a kihívást, bár nem sikerült megoldani, de még visszatérünk rá. Az egyik kislánnyal még megesszük a krumplifőzeléket, amit a másik osztályom főzőtt a konyhán: ő is éhes, én meg még nem ettem ma. Fél négy. Leülök a szobámban, nehéz  összeszedni magam, nagyon elfáradtam. De menni kell, mert nagyon sok dolgom van. Négyre otthon is vagyok.
Ebéd. Kedvencem, hiszen szülinapom van. Belapátolom, válaszolok a leveleimre, megnézem a köszöntéseket a facen. nagyon jól esett, hogy tanítványaim egész nap köszöntöttek: volt kitől graffitit, verset, rajzot, csokit, jó szót kaptam.
Fél öt. Nekilátok a holnapnak. Először  matekot, mert az hosszú: százalékszámításra készítek QR kódos iskolai kincskeresést: generálom a kódokat, kitalálom a feladatokat, a menetét. Hatra meg is vagyok. Most a híradó megy, azt megnézem minden nap, most tehát pihi és közben vacsora... Még hátra van a többi óra, meg jó lenne a családdal is foglalkozni egy kicsit... Szerintem 10 körül végzek mindennel.

2015. május 18., hétfő

Hétfő

Elhatároztam, hogy az utókornak szánva posztomat - okulásul és kordokumentumnak - hogy egy héten át leírom, hogyan telnek egy mezei pedagógus napjai. Ez az egyszerűbb és rövidebb hetem, mert nálunk páros és páratlan hét van eltérő óraszámmal. Mielőtt nekivágunk közölném, hogy valamennyi órám értelmi fogyatékos gyerekekkel van egy utolsó esélyt adó szakiskolában. 
Lássuk:
Hét óra: indulás a suliba. Szeretek kicsit korábban érkezni, elintézni még mindent a tanítás előtt, no meg ügyeletes tanárként benn is kell lennem még fél nyolc előtt. Megint vécés néni leszek a folyosón délig, ami egyáltalán nem tesz boldoggá, mert se szünet, se pihenés, se cigi, semmi. 
Első óra: nem tanítok, egy fekete cserével elintéztem, hogy kollégám kérésének megfelelően benn legyek egyik osztályom (mert kettőnek vagyok osztályfőnöke - dupla adminisztrációval természetesen, dupla létszámmal az osztálykirándulásokon stb.) szakmai "vizsgáján". A kolléganő tételekkel méri fel a gyerekek tudását - örülök, mert nagyon nem szerepelünk le, sőt, "butácskáim" okosabbak, mint sok ép szakácstanuló - pedig ők csak konyhai kisegítők lehetnek. Így szól a törvény...hajrá Magyarország!
Szünet a vécé előtt, nyitom, mert óra alatt zárva van, mióta gyerekeink leamortizálták azokat. Nyitom, szívem szerint mondanám, hogy 50 Ft a pisilés - legalább lenne egy kis fizetés kiegészítésem, igaz, úgysem tudnának fizetni. Egy perccel hamarabb zárok, mert nem szeretek óráról elkésni és robogok az emeletre (tanáriba be, napló, saját szobám, tollak, szivacs). Óra rendben lemegy, QR kódos kincskeresés: mire a gyerek rájön, hogy megoldott egy tucat szöveges feladatot, addigra vége is a játéknak, kicsöngetnek. WC. Harmadik óra megint matek, év végi ismétlés. Egyáltalán nem örülök, hogy némelyiknek az újdonság varázsával hat egy-egy ismételt anyagrész, de hát értelmi fogyatékosok, mit vártam?
WC. Negyedik óra. Mára végeztem volna, mert cserébe holnap zsinórban 8 lesz négyig, de benn maradok, hisz folytatódik a vizsga. Ötödik óra: megbeszélés a gyógypedagógusoknak. Bejelentés, szívfájdalom, nem magyarázom, mert a blog nyilvános.
Fél kettőkor (csoda!) eljövök, elintéznivalóim vannak: számlabefizetés és egyéb... Három körül otthon vagyok, bekapok valami kis ennivalót - ma először, mert nincs időm nincs rá a suliban, a wc előtt nem szeretek enni.. Kutyasétáltatás, hogy nyugtom legyen, aztán nekiállok dolgozni. Nagyjából másfél-két óra alatt megcsinálom a hallgatóm óravázlataihoz a megjegyzéseimet, amelyekhez a főiskola digitálisan kéri a megjegyzéseket, utólag - marhaság! Fél hat. Nekiállok készülni a holnapi 8 órámra. Természet órára digitális anyagot készítek a hangról, közben a megvett szívószálakból készül a síp, és összeszedem a hangszereimet. Matekhoz játékos feladatlapok az ismétlésekhez, töriből kijavítom a tavaly elkészített anyagot, hiszen ez az osztály más, semmi nem működik úgy, mint tavaly a másikban. Megcsinálom még a diagramokat a viz.nevelés órához - holnap hajtogatni fogunk.
Még két osztályközösség építés óra - élménypedagógiás órák, a gyakorlatokhoz el kell készítenem egy csomó képet. Ezt félbehagyom most - fél nyolc van, mert vacsizni kellene, kezdek éhes lenni. Majd folytatom vacsi és fürdés után, úgy saccolom, hogy már csak egy óra, mert fel is kell applikálni kemény lapokra. Szerintem fél 10-re, tízre megleszek. Aztán fekvés...

2015. május 7., csütörtök

Ha lenne még egy évem

Ha lenne még egy évem, fantasztikus dolgokat hozhatnánk létre a kölykökkel. Már egy jó ideje együtt lélegzünk, ismerjük egymást, sokszor semmit sem kell mondanom és értik, hogy mit szeretnék. De nincs. Az SNI le van sz@arva ebben az országban: az egy dolog, hogy nem írtak nekik tantervet, nincsenek tankönyveik, de az, hogy elvettek egy évet tőlük! - no, az nem mindegy! Az előkészítő két év lecsökkent egyre, óraszámaik ennek megfelelően megemelkedtek: épnek sem, nekem se könnyű a hetedik, nyolcadik, kilencedik óra, de értelmi fogyatékos és e mellett hiperaktív, figyelemzavaros, autista stb. fiatalnak szinte elviselhetetlen. És mégis! Elviselik - értem, az órákért, és gyakran hallom, hogy a fene egye meg, ma nincs óránk Karcsi bácsival! Így is csodákat alkotunk és egyre gyakrabban áll össze a puzzle a fejükben és értik meg, hogy év elején, közepén mit miért tanultunk, tettünk, játszottunk. Büszke vagyok rájuk és sajnálom őket, mert látom a jövőjüket.

2015. május 4., hétfő

Hogyan tanítom? 4.

Hogyan és mire használom a dobókockákat az órákon? Most csak a matek órákhoz adnék bevált tippeket, játékokat, bár más órákon is helye lehet - például csoportalakításnál.

1. Számfogalom megerősítése
Szándékosan írtam, hogy erősítése, hiszen a számfogalom az első 5-6 év alatt kialakul, amennyiben a család, majd később az óvoda megfelelően foglalkozik a gyerekekkel. Később már nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen kialakítani. Meggyőződésem, hogy például a társasjátékok háttérbe szorulása a digitális technikákkal, modern korunkkal szemben a felelős nagy részben azért, hogy ennyi diszkalkuliás tanuló van. Ha a szülő "megszámolja" a gyerekkel a lépcsőfokokat, a lépéseiket, a ház ablakait, a parkolóban a kocsikat, a gyerek kezén, lábán az ujjakat és társasoznak, ahol dobni kell a kockával, majd lelépni a mennyiséget, akkor a gyereknek nem lesznek számolási nehézségei. Ha mégis, akkor jöhetnek jól ezek a játékok.

Kockapóker: szükséges hozzá egy darab papír, egy íróeszköz és számkörtől függően 2-3-4 kocka. A játékot játszathatjuk párban, kiscsoportban is.
Kérés: "Írjátok fel a papírra egymás után a számokat 5-15-ig! Dobjatok felváltva a három kockával! A dobott számok közül nem vagytok kötelesek mindet felhasználni, de most csak összeadást végezhettek velük! Feladatotok az, hogy 5 perc alatt minél több mennyiséget dobjatok ki 5 és 15 között, ikszeljétek be, amit sikerült kidobni. Kinek marad kevesebb át nem húzott száma?"

Például a dobott kockák: 6 - 2 - 4

A tanuló beikszelheti a 6,  8, 10,  12-es számot, természetesen csak egyet. 
Változatok: 
  • bármilyen művelet végezhető a számokkal (2 x 4 + 6 így kidobható a 14 is)
  • csak egy-egy művelet (csak összeadás, csak szorzás stb.)
  • csak az összes kocka összege húzható át (12)
Legyen 50! - Tízes átlépések gyakorlása 1 kockával:
A játékot  játszathatjuk párban, legfeljebb 4-5 játékossal, mert akkor már jó memória is szükséges

Kérés: " Dobjatok felváltva a kockával, a dobott mennyiséget jegyezzétek meg. Mikor újra rátok kerül a sor, akkor adjátok hozzá a megjegyzett mennyiséghez a dobottat! Amikor elértetek a célösszeg közelébe, akkor ha többet dobtok, le kell vonnotok! Addig folytassátok míg pontosan 50 nem lesz!
Például: 48-ad van, dobsz egy ötöst, akkor le kell vonnod, tehát lesz 43...
Megjegyzés: természetesen kisebb és nagyobb célösszeg is lehet. Én időre szoktam játszatni - 50-nél 5 percet szoktam adni.

2. Szorzásbingó: hogyan tanítom a szorzótáblát?
alapjáték: A gyerekek kapnak egy 4x5-ös táblázatot, belediktálom a számokat 1-től 36-ig. A gyerekek oda írják a számokat, ahova akarják, a kihagyott mezők joker-mezők. Természetesen azokat a számokat kihagyom, amelyeket nem lehet így szorzatként kidobni! 



1
2
3
4
5
6
8
9
10
12
15
16
18
20
24
25
30
 36

 

Kérés: "Kezdjetek felváltva dobni a két kockával, a kapott szorzatot jelöljétek a táblázatban! Akkor van bingótok, ha négy iksz van egyvonalban egymás mellett! A játékra 5 percetek van!"
Változatok:
  • Három kockával: választhatja a három szám szorzatát, de választhatja két szám összeadását és utána szorzást a harmadik kockával. Ekkor a játékot játszathatjuk 10x10-es táblán is!
  • Hangosan ki kell mondani az eredményt (a társ ellenőriz, ha téves a számolás, akkor a másik játékos kétszer dobhat)
  • Nem időre játszatjuk, hanem első bingóig
Ha minden óra elején erre szánunk néhány percet, akkor a számolás biztosabbá válik, a szorzótábla készségszintű elsajátítása várható anélkül, hogy "magolni" kellene.
Jó játékot!

2015. április 29., szerda

Hogyan tanítom? 3. rész

A matematikát? Játékkal. Például kártyákkal, dominókkal, dobókockákkal stb. Kártyás játékot sokat ismerhettek, arról most nem dobnék fel ötleteket, de néhány kedvenc játékát a tanítványaimnak szívesen megosztom veletek. Ezek életkortól függetlenül játszhatók, de akkor a szabályokat, a feltételrendszert módosítani kell: például időre játszani, több vagy éppen kevesebb eszközt használni, nagyobb számkörökben stb. A fontos az, hogy a gyerekek kihívást találjanak a játékokban, feladatokban. Képzeljétek el, ha a dominók pöttyei tizedes értékekkel bírnak (például minden pötty 1,5 vagy 4,5 értékű) és így kell teljesíteni az adott feladatot, hogy az mennyivel nehezebb lehet...

A klasszikus dominó 28 darabos és nullától hatig számozzák. A nyolcig számozottak 45 darabosak, a kilencig számozottak 55 darabosak. Én hatig számozottat szoktam használni, három készletet vettem belőle egy ezresért.
Dominó játékötletek a számfogalom, a logikus gondolkodás kialakítása, az alapműveletek gyakorlása érdekében:

1. Legyen 10 -20- 30! Minden padra kiosztok 3 dominót.
Kérés: " A kiosztott dominókon 6 mennyiséget látsz. Valamennyit egyszer használhatod fel legfeljebb! Feladatod, hogy kitegyél bármilyen műveletet felhasználva 10-et! Írd le a műveleteket a füzetedbe!"
Szabályok: Mindig csak szomszédos mezőre léphetsz, nem ugorhatsz! A dominók sorrendjén most nem változtathatsz!

Változatok -  a sorrendben is lehet változtatni
                      -  többször is felhasználható egy mennyiség, de köztük máshova el kell lépni
                      -  nagyobbaknak: a pöttyök értékét mi szabjuk meg, például: "Minden pötty 1,5-et ér!"

2. Számsorok - gondolkodás fejlesztése:
    Kérés " A dominók felső mezőiben is  és az alsó mezőiben is egy-egy számsort látsz! Jöjj rá a szabályra és folytasd a füzetedben 5 mennyiséggel!
   2 < 3 < 5 < 6 < 8 < 9 < 11 < 12
 Változatok: A dominón levő összegek adják a számsor 3 induló mennyiségét.
                    A gyerekekkel csökkenő és/vagy növekvő sorrendbe tetetjük a dominókat a rajtuk szereplő összegek szerint - vigyázzunk arra, hogy itt negatív számokkal is dolgoznak majd a tanulók!

3. Törtek
Kérés: " A dominókon törtszámok láthatóak (2 negyed, 3 egész, 5 harmad), tedd őket csökkenő, növekvő sorrendbe! Megoldásodat indokold meg!"
Változat:  Folytasd számsorként!
                Add össze őket!

4. Törtek - Párosítók
Minden gyereknek adok egy dominót.
Kérés: "Állj fel és keres olyanokat a teremben, akiknek ugyanilyen értékű dominója van. A dominót úgy tartod, ahogy szeretnéd!"
például: a gyerek a kép első dominóját kapta (2 negyed), párja csak a 4 nyolcados dominó lehet. Akinek kilences értékű dominó jutott, annak mindenképpen meg kell fordítania, hiszen nem lehet így se bővíteni, se egyszerűsíteni a törtet, kivéve, ha 3 kilenced van a kezében.
Megjegyzés: ez a játék kiválóan alkalmas párok vagy csoportok kialakítására is.

5. Élménypedagógia  - a cél a szociális kompetenciák fejlesztése (hatos dominó- a rajtuk levő számok összege= 168)
Előkészítés: Minden gyerek kezébe adunk egy dominót. Kialakítunk 4 csoportot a gyerekekből. A megmaradt dominókat a csoportok között elosztjuk, nem baj, ha nem egyenlő számban lesz náluk.
Kérés: "A feladatotok pontosan negyvenkettőt összerakni a dominókon található pöttyökből. Ha sikerült, akkor teljesítettétek a kihívást!"
Szabályok: A játék során a többi csapattal nem beszélhettek!
            Ha valamelyik dominóra nincs szükségetek, akkor egyesével átadhatjátok bármelyik csapatnak úgy, hogy megfogjátok, odaviszitek és leteszitek!
Ne felejtsük el a játék végén megbeszélni a tapasztaltakat!

2015. április 23., csütörtök

Hogyan tanítom 2?

Élményekkel! Játékokkal! Cselekedtetéssel. Például kincskereső játékokkal: mászkálással, számolással, színezéssel stb. Természetesen ezeknek a játékoknak mindig elkészítem a tantermi változatát is rossz idő esetére, de ha van rá lehetőségem, akkor igyekszem kivinni a gyerekeket a suliból. Iskolát az erdőbe, erdőt az iskolába...
Néhány ötlet:

MATEMATIKA
A tegnapi poszthoz (mértékváltás)
Ebben a játékban a gyerekeknek ki kell szabadulni a suliból ( a várból, a teremből stb.) úgy, hogy az ajtót elzáró három retesz közül a leghosszabbat kell megtalálniuk. Természetesen ennek is két változata készült el. Ha a feltöltött dokumentumból kitöröljük a piros részeket, akkor a gyerekek játszhatják helyben, önellenőrzést végeznek úgy, hogy a lap alján a megfejtéseket beirdaljuk és egy csepp ragasztóval visszaragasztjuk. Ha a gyerekek megtalálták a szerintük jó lécet, akkor azt a csíkot lehajtják és ellenőriznek. Ha szeretnénk, akkor a piros részek segítségével iskolai "mászkálós" játékot játszhatunk, ahol a megoldások egy-egy terem számai és ott találják meg a következő feladatot. A játék nagyjából 15 percet vesz igénybe tetszőleges játékossal.
https://drive.google.com/file/d/0B6t9fJGpCDzPSEpKTFVqOEpJdTg/view?usp=sharing

Szöveges feladatos kincskeresés QR kódokkal

A feltöltött munkapéldány osztályban is játszható, szükséges hozzá néhány okostelefon, amire QR olvasó van telepítve - vagy a kódokat kihagyjuk és helyükre számozott borítékokban kerülnek a feladatok. A gyerekek mindig megoldanak egy feladatot, majd a kapott koordináták segítségével beolvassák az ott található újabb feladatot, míg meg nem találják a kincset, ami bármilyen meglepetés vagy akár egy-egy ötös is lehet.
Én úgy játszattam, hogy a vízszintes koordináták teremszámok voltak (ha ki akarjuk őket vinni a suliból, akkor lehetnek utca házszámai, de ekkor előtte ki kell tennünk oda a kódokat). A teremajtók mellé fentről lefelé helyeztem el az feladatokat. Ezekből kellett kiválasztani a megfelelőt.

Tájékozódási játékok - magyarázatok nélkül

Margitsziget QR kódok, térképhasználat

Vadaspark lezért területe - térképhasználat találós kérdések segítségével

Föld napi kincskereső játékok

Népliget: teljes iskolára, teljes projekt

Fűvészkert - minta - teljes projekt

Vendéglátó iskolánk kincskereső játéka 

Váratlan lukas órai kincskeresés (ebben szükség van egy büfés nénire is :)  ) - szövegértés, kreativitás együttműködés stb.

Természetesen az egyes feladatok átdolgozandóak (nincs büfé, nincs 22-es terem stb), de ötletként talán tudjátok használni. Jó játékot!


2015. április 22., szerda

Hogyan tanítom...

Arra gondoltam, hogy minek itt folyton nyavalyognom, mikor úgy sem lesz jobb, mert mitől is lenne. Viszont, azt gondolom, hogy ezalatt a 30 pályán töltött év alatt sikerült egy csomó mindenre rájönni: hogyan érdemes tanítani bizonyos témaköröket, ismereteket, tudástartalmakat.  Nem állítom azt, hogy így kell, azt állítom, hogy így tanítom és működik. Működik értelmi fogyatékkal élőknél, működni fog tehát ép értelmű emberkéknél is. Persze arra nincs időm, hogy valami tematikát adjak nekik, ezért össze-vissza jönnek majd az "okosságok", ahogy éppen eszembe jutnak.

Hogyan tanítom a mértékváltást?

Hosszú évek alatt jöttem rá, hogyan lehet úgy tanítani a mértékváltást, hogy teljesen gépies legyen, ne kelljen gondolkodni hozzá. Arra jöttem rá, hogy nem az egyes értékegységek közötti váltószámokat kell megtanítanom a gyerekeknek, hanem az egészet a helyiértékekhez kell kötnöm. Ennek megfelelően, például a hosszmértékeknél, a mértékegysége tanítását jobbról balra érdemes kezdeni, tehát
nem   m > dm > ..... sorrendben, hanem jobbról:                  >  cm    >  mm

A táblázat így néz ki: egyesek helyén a mm, ml, g, tízesek helyén a cm, cl, dkg stb. A szürke rész az alaptáblázat, először csak azt tanítom meg, utána egészítem ki a többivel.

A táblázat használatához megtanítom a mondókákat, például: "mm, cm, dm, m, m, m, km". Lehet belőle ritmusjátékokat csinálni, tapsolni stb.

Hogyan használom? Nézzünk egy példát: 126 mm - váltsd át nagyobbra! a feladat.
1. A gyerekek táblázatot készítenek, beírják. Kérés: " Az utolsó számjegy kerüljön arra a helyre, amilyen mértékegység mögé van írva!"

Olvassátok le, hogy a beírt mennyiség hány cm! - Kérés: "Addig olvasd a számot, amíg a cm oszlopába nem érsz!" A válasz: 12 cm és 6 mm
Nagyobbaknál a tizedes mennyiségek váltásához:
Kérdés: "Hány egész cm-ed van? Tedd oda a tizedes vesszőt! Olvasd ki a számot!"
Gyakorláshoz érdemes a táblára rajzolni a táblázatot, abba írni és a tizedes vesszőt mágnessel ide-oda tenni. A táblázatba kezdetben először írassunk be mennyiségeket, majd olvastassunk ki belőle!
2. A gyerekek nem készítenek táblázatot, most van szerepe a mondókának. 
126mm=   dm 
Kérés: "Állj meg a ceruzáddal az utolsó számjegy fölött! Mondd ki a mögé írt mértékegységet! Mondd tovább a mondókát és mindig lépj előre egyet a ceruzáddal!"
3. Ceruzahasználat nélkül csak "nézzük" a mennyiséget és magunkban mondjuk a mondókákat.
4. Ezek után már könnyű a váltószámokat tanítani!
Kérdés: "Hányszor mondtad a m-t a km-ig? m-m-m  A válasz: Háromszor.  Kérdés:" Akkor tízszer-tízszer-tíz a váltószám, vagyis ezer."
A mondókákban éppen ezért feltétlenül szükséges a kg-dkg, km-m közti feleslegesnek tűnő mértékegységeket tanítani. 
Jó tanítást!

2015. április 18., szombat

Kompatibilitás

Szeretem hallgatni Gyarmathy Évát, mert engem igazol. Ez az érzés töltött el ma is az OFOE szakmai napján (melyre igen kevés érdeklődő jött el,  pedig ha Éva neve nem vonzza őket, akkor ki  a fenének kellene csábítani a kollégákat???). Ez bizony önzés, de nem érdekel. Ráadásul egyetértek vele. Őt hallgatva jöttem rá, hogy mi az én igazi bajom, mi az, ami miatt ha iskolára gondolok, akkor egyre többször borul el a kedvem. Nem vagyok kompatibilis vele, nem vagyok kompatibilis a mai oktatási rendszerrel. A rendszerváltás előttivel inkább, bár akkor még ifjú titánként nem volt csoda, hogy "lázongok" és mást csinálok, mint a nagy öregek vagy a többiek. mi a fenének kellene mondjuk matek órán egy vers ritmusát elemezni, közben megemlíteni a helyesírást, gyakoroltatni a kifejező olvasást, verset írni egy algoritmus alapján stb? Nem vagyok kompatibilis a rendszerrel, ezért a rendszer kivet magából vagy nem vesz tudomást rólam - ami persze nagyon nem érdekel, de legalább megmagyarázza a karrierem. 
Eltelt 30 szakmai évem egy tökéletes rendszer inkompatibilis karrier. Büszke vagyok rá!

2015. április 10., péntek

Felhők között

Dombok között. Kedves pedagógus minősítők, most kirúghattok és ráírhatjátok a "kartonomra", hogy felzárkóztatásra szorul. Kevésszer van egymás után két órám az osztályommal, de azért néha-néha összejön. Ilyenkor projekteket csinálunk: QR kódos vadászaton tanulnak a kölykök tájékozódni, DNS-t makramézunk vagy mint tegnap: termet festünk. No nem csak az esztétikai szempontok miatt, hanem azért, hogy a kölykök ismerjék meg a munka fogalmát, értékét, tanuljanak meg vigyázni a mások és a maguk munkájára és "dolgozni csak szépen...".
Jó hónapja matek órán kiszámoltuk a terem felszínét (testek felszíne és térfogata témakör), a szükséges festékmennyiséget a fedettségi útmutató alapján (arányos szorzás és osztás), kiválasztottuk a számukra tetsző színt (színkeverés - hivatalosan műszaki rajz, az én felfogásomban művészetek), megterveztük a munkát (szociális kompetenciák), majd abban a két órában megtettük, amit megkívánt ...
Szuper lett! Kicsi siker, de siker. Van persze belőle bőven, de annyira aprók a belefektetett óriási energiához képest, hogy elhanyagolható a mértéke. Míg épeket tanítottam mindez meglett volna egy-két nap alatt - itt két hónap munkája volt benne. 
Most ülnek a dombokon vagy a felhők peremén és éreznek valami bizsergető érzést - még nem tudják mi az, de majd erkölcs órán megértik :)


Néhányan a csapatból                                Készül a mű



2015. április 8., szerda

Hova tartunk?

Nagyon érdekel és rettentően (biztos?) szeretném megélni, hogy lássam, hova tart az emberiség. Mert azt gondolom, hogy kétségtelenül óriási változás előtt állunk. Két lehetőséget látok: vagy elpusztítjuk magunkat vagy hátra arcot kell tennünk és mindent átértékelni, amit valaha is értéknek tartottunk vagy tartott a többség. 
Például: merre tart az iskola?  - mert mindenki azt erősíti (magam is), hogy mennyire szar. Kicsit kivonnám magam a felelősség alól, hiszen sosem tanítottam, neveltem úgy, ahogy a többség, mindig is "úttörő" voltam, magányos farkas, mert azzá kellett válnom. Nem magam választottam, de sosem értették és a többség ma sem, hogy miért kell angol tanítás "helyett" egész évben fantáziajátékot játékot játszani, persze angolul, a gyerekekkel? Miért kell matek órán a madarakról beszélgetni, vagy ének órán földrajzról stb. Miért van szükség egy komplex szemléletre? Miért kell a gyereknek biológia órán a DNS-t elkészíteni makramé csomókkal, töri órán időszalagot társasjátékkal stb.?
Most ajnározzák a külföldi módszereket, oktatást (svéd, finn, svájci ...), pedig azok sem különböznek attól, ahogyan a jó pedagógusok oktatnak, nevelnek. Az igaziak. Persze értem én. Pedagógusnak születni kell, nem megtanulható, nem megtanítható. Az igazi nevelők, akikkel találkoztam szerencsére, azoknak ezt a hivatást nem kellett megtanítani. Erre születtek, ösztönösen jók voltak. És találkoztam olyannal, aki nem pedagógus volt és mégis az, különb a legtöbb "kollégánál". Nem a módszerek, az elvek a különbözőek, hanem az emberek...
Most úgy látom a helyzetet, hogy néhányan hajunknál fogva tartjuk magunkat és abban bízunk, hogy újra szilárd erkölcsökkel, hittel és akarattal bíró emberkéket fogunk nevelni, akik rá tudnak csodálkozni a világra. Megpróbálunk megmaradni ebben az embertelen világban embernek. A többség pedig szarik a fejünkre ...

VÉRSZEM - JÓNÁS TAMÁS (nagy kedvenc)
Belenéztem a tükörbe,
nem volt abban semmi görbe:
megijedtem.
Nyoma sem volt végtelennek,
minden zajból értelem lett,
rend a rendben.
Összetörtem ezt a tükröt,
fehér felhők fehér füstöt,
eltüntettem.
Szememből a vér kicseppen,
ott a tükör minden szemben.
Jaj, mit tettem?

2015. március 31., kedd

Lelkivilág

Aki nem pedagógus, szociális munkás stb. annak fogalma nincs arról, hogy mekkora megterhelés lelkileg, ha tényleg ismerni és segíteni akarjuk a diákjainkat. Persze, ez is eltérő, mert valószínűleg egy konszolidált környéken levő iskola polgári diákjainak kevesebb lelki nyavalyája van, mint egy utolsó esélyt adó, ráadásul szakiskola, szakközépiskola tanulóinak. Tanulóink harmada SNI-s, másik harmada BTM-es, a maradéknak nincs papírja (de lehetne). 90 %-kuk rettenetesen alulszocializált, borzasztó körülmények között él. Nevelőotthonban, gyámság alatt, kollégiumban (többen nem azért, mert messze laknak, hanem azért, mert a szülő nem akar tudni róluk) élnek, vagy nagymamával, nevelőszülővel - nincsenek adataim, hogy hányan élnek teljes családban, még kevesebb, hogy hányan élnek nevelő, szerető teljes családban, de nagyon kevesen. És nem mellesleg a 70-80 %-kuk cigány. Mielőtt bárki rasszizmussal vádolna, egyet ne felejtsünk: ezek a fiatalok máshol nem kellettek és a többségüknél, látva a családi, társadalmi, iskolai "nevelés" végeredményét, nem ok nélkül.
Én mindig meghallgatom a gyerekeket, elmondják ezeket a problémáikat, szembesülök és megélem sorsukat. Meddig lehet sérülés nélkül csinálni? Pályám elején ilyen gondjaim nem voltak az átkosban jó 15 évig, majd jött a rendszerváltás és jöttek az elszegényedett, munkanélküli családok gyerekei, ahol a szülőknek kisebb gondjuk is volt a gyerekük megfelelő nevelésénél. Természetesen nem akarom és nem is tudom mentegetni ezeket a szülőket, de ebben is empatikus szeretnék lenni, miközben nem tudok.
Zúdul rám minden nap a sérelem, a megbántás, a keserűség, a kilátástalanság - ugyan mit is mondhatnék? Vigasztalom a gyerekeket, ápolgatom a lelküket, miközben nekem nincs módom relaxálni, nincs idő és lehetőség szupervizióra, nincs idő és lehetőség töltekezni. Van helyette 50 óra munka minimum egy héten és van annyi probléma, hogy belefulladok. Néha kidugnám a fejem a sz...ból és vennék egy mély levegőt, de nem lehet....
Veszteséglista ebben az évben a teljesség igénye nélkül:  3 gyerek, aki szeptemberben beiratkozott. Kettőt közülük sosem láttam, a harmadik benn töltött tán két napot, aztán vitte a rendőrség, mert csak próbaidőn volt. Egy 16 éves lány, aki teherbe esett és kiiratozott. Egy fiatal lány, akivel félévig kínlódtam és aki képtelen volt legyőzni magában környezete hatásának következményeit és felfüggesztettük. Egy nagydarab fiatalember, aki csak melegedni jár be: semmi nem érdekli, semmit nem csinál, de nem is zavarja az órát, azért nem rakjuk ki, addig is biztonságban van. Egy nagykorú lány, aki annyit lógott, hogy semmi értelme nem volt pusztán a családi pótlék miatt benntartani. Egy 15 éves lány, aki két abortuszon van túl félév alatt, és éppen ezért valószínűleg kibukik az osztályból. És hosszú még a sor, de fáj... mert ezer órát öltem beléjük... Mi vagyunk a lánc végén és nem lehet mindenkit megmenteni, sőt, nagyon kevés gyereket lehet.
Mostanság gyakran gondolok arra, hogy havi 3-4 napra fizetés nélküli szabadságra fogok menni, hogy megússzam lelki sérülés nélkül. A lelki szemetesláda szeretné néha lecsukni a fedelét.

2015. március 25., szerda

Isten én vagyok

Azt csinálok, amit akarok. Ez egyrészről nagyon jó: békén hagynak, úgy és azt tanítok, arra nevelem a kölyköket, amit és amire akarom. Másrészről viszont így nincs kontroll, nincs megerősítés. Tulajdonképpen senkit nem érdekel - a gyerekeken kívül. Vagyis én vagyok az Isten vagy legalábbis akkora hatalom hullott az ölembe, aminek nem kellene. Régebben, még az átkosnak nevezett korban, volt idejük a pedagógusoknak rendszeresen egy kávé mellett megbeszélni a problémáikat, a kitalált új ötleteiket, tapasztalataikat és volt kontroll is: az idősebb kollégák, a szakfelügyelet, az igazgató. Nem erőltetek rád eszméket - mindegy, hogy ki mit állít - persze én az 56-os események után majd 10 évvel születtem és akkorra már konszolidálódott a helyzet.
Tanítani még mindig imádok és jó vagyok benne. De az iskolát mát nem szeretem: se a miénket, se a többit, fehér holló az, amelyikbe nyugodtan beadnám ma a gyerekeimet.
Isten felkészült eddigre a holnapi napra is (most negyed tíz van) és lenyom zsinórban hét órát értelmi fogyatékosokkal - így lemarad az aktuális értekezletről, de sebaj... úgyis agyhalál lesz. 
Fiúcskát (17 éves) megpróbáltam megvilágosítani a negatív számokkal kapcsolatban: ha a hőmérőt megnézed, a nulla alatt is vannak számok. Milyen számok, mi van akkor a természetben?
Válasz: - Kurva hideg.
Természetesen Isten itt kudarcot vallott, mert nem sikerült az okítás. Persze, elnézve a mai világot, nem csak én vallottam kudarcot, hanem Ő is.