2017. szeptember 26., kedd

Ismertem egy lányt

"Ismertem egy lányt
Kedves volt és szép
Arca köddé vált
Nem ismerem rég
Mosolyán közöny
Szeme villan még
Tán egy fagyott könny
Csillog, mint a jég"

Ismertem a lányt. Kedves volt, mosolygós, szemében csillogó mosoly. Szerető és gondoskodó szülői háttérrel, tyúkanyó alsós tanító nénivel. Ilyen volt ő a kisegítő iskolában. Majd felső tagozat: a négy fős osztályban nem ő lett az osztályfőnök kedvence - mert lett kedvenc. Egy. A többi három éveken át élte át a mellőzést, megaláztatást, a buzdító szó hiányát, az igazságtalanságot. Még ott voltam, bár üldöztetésem már javában folyt, biztattam, segítettem a szerencsétleneket és amíg lehetett védtem a munkatársamat előttük, miközben jogos panaszáradatukat hallgattam - kollégát szándékosan nem írtam, sem pedagógust, sem Embert. A ballagásukra még meghívtak - bár kitiltottak onnan. Osztályfőnök közölte, ha én megyek, akkor ő nem lesz ott a ballagáson - így mentem, de távolról, kerítésen át néztem a kis csoportot és büszke voltam rájuk.
Aztán elsodort az élet, másik iskola, rengeteg munka. A négyből egyikük békaként jött velem, tudtam róla, örültem, hogy megvetett és agyonpiszkált mindennapjai ellenére köztünk megmaradt embernek. Becsülettel tanult és újra megtanult nevetni.
Aztán egyik nap iskolám kapuján belépett a lány. Nem ismertem meg. Közömbös, megkeseredett, visszaépült emberke araszolt lassan felém. Anyuka is megbolondult valószínűleg - a szülőnek a gyerek kudarcait megélni, főleg egy fogyatékosét, még nehezebb, mint a gyereknek, beíratta érettségizős osztályba gyermekét, akinek még a szakma sem ment egy speciális szakiskolában. Mit hallhatott ott, a régi iskolában, nap mint nap? Hogy gyermeke buta, lusta, tehetségtelen stb. És a gyerek az is lett. Megjárt néhány iskolát, volt egy abortusza, van egy komoly barátja (értelmi fogyatékos ő is) és begyűjtött annyi kudarcot, annyi csapás érte, amennyit felnőtt ember is nehezen visel el. Neki el kellett.
Most bukdácsol. Látom sorsát, miközben zsíros haját (hol van már az ápolt, szép kislány?),pattanásos, ápolatlan bőrét nézem. Tudom, hol végzi, mi lesz az élete.  Áll a folyosón és nem mer bemenni órára, mert valaki a mostani osztályából fenyegeti. Hiába győzködöm, Bekísérlek!, nem mozdul, inkább vállalja az újabb igazolatlan órát - már mindegy, mert a családi pótlékot elvették rég. Tehetetlen vagyok. Megkeseredett. Pesszimista.

- Hogyan juthatott eddig?
- Hol volt a szülő, a pedagógus, a pszichológus, a többi szakember, mikor baj volt?
- Hogy engedhette akkori igazgatóm, hogy ez megtörténjen? Miért nyalta se...ét ennek a senkiházi munkatársnak csak azért, mert számíthatott szavazatára az új választáson?
- Hogyan lehetett ez a munkatárs egy kerület szakszervezeti bizalmija?
- Hogyan lehetséges, hogy egy egész társadalom hagyta az elmúlt majd 30 évben, hogy folyamatosan pénz vonjanak ki az oktatásból, egészségügyből? Hogy tönkre menjenek iskoláink, óvodáink? Hogy a pedagógus hivatásának megbecsültsége minden szempontból folyamatosan süllyedjen az én fene...m alá?   
- Hogy tönkre tegyenek ipart és mezőgazdaságot? Hogy kivágassák ősi szőlőinket, levágassák állatainkat? Hogy másfél millió ember (és gyermekeik, unokáik) legyen tartósan munka nélkül a legkisebb eséllyel a változtatásra? 
- Hogyan lehetséges, hogy egy egész társadalom elnézi szó nélkül, ahogy elesettjeinkkel bánunk? Hol az akadálymentes ország, a védett munkahely? 
- Hova lett gyermekeink jövője? Hova lett hazánk jövője?

Számtalan kérdés van bennem folyamatosan, meg sem próbálok már rá választ adni. A futószalag végén dolgozom, látom az oda megérkező fiatalokat. Épeket, sérülteket. Nincs köztük sok különbség - elvesztett jövő, megismételt apai-anyai sors. Míg odaérnek, megpróbálok néhány szép és hasznos évet adni nekik. Ez az én küldetésem, a feladatom.

És szégyellje magát mindenki, aki tehette volna és nem emelte fel szavát! Mindenki, aki cselekvési-döntési helyzetben volt és nem tette, vagy nem azt tette, mit a tisztesség, az erkölcs, a becsület kívánt volna! Mindenki, aki a "rendszerváltás" óta eltelt 30 évben folyamatosan azt ígérte, hogy "most kicsit rosszabb lesz, de hamarosan lesz jobb is", mert hazudott és ami szomorú, hogy tudta, hogy hazudik! Aki a szabadság, a lehetőségek, a jó munka megbecsültségének hamis illúziójával élte fel erőnket, lopta el életünket, lehetőségeinket, jövőnket! 
Mindenki, akinek döntései miatt meggyengültek a családok, képtelenek ellátni feladataikat, ezért az ő és gyerekeik élete megy tönkre! Aki hagyta, hogy erkölcsi normáink a porba hulljanak, mindenki, aki a való világ szépségei és értékei helyett beengedte egy hamis, mocskos virtuális, média irányította világ gyalázatos "értékeit". 
Mindenki, aki idióta módon lőtereket akar építeni iskolák, kórházak helyett!
Mindenki, aki a nulla teljesítményű magyar focira pénzt áldoz az iskolai tornatermek, mosdók, táblák, kréták, a kórházi felszerelések, életmentő eszközök helyett!
Mindenki, aki hozzájárult ahhoz, hogy gyermekeink, a jövőnk idegen földre meneküljön, távol otthontól, családtól, anyaföldtől.
Mindenki, akinek ...

"Ismertem egy lányt
Kedves volt és szép
Szemében mindig
Különös fény élt
Arca halvány volt
Sose tudtam, miért
Mint a sápadt hold
Messzi útra tért"

2017. szeptember 19., kedd

Új osztály

Új osztály. Nem az enyém, de mivel nincsenek pedagógusok, ezért mégiscsak. Így aztán saját osztályommal szinte még nem is találkoztam, helyette pátyolgatom a kis csikókat. Illetve dehogy! Megpróbálom betörni a vadlovakat. Húszan vannak, valamennyien értelmi fogyatékosok és a leggyengébb képességű társaság, akikkel valaha is találkoztam. Eddig is mindig meg tudtam mondani, hogy ki melyik iskolából érkezett, az alapján, hogy milyen tudással, szociális kompetenciákkal, erkölcsi normákkal rendelkezik a gyerek. Tudom, hogy van iskola, ahol komoly munka folyik (bár ritka, mint a fehér holló), de a többségben sajnos gyerekmegőrzés történik. - Mit csináltatok az elmúlt években? kérdésre rendre olyan válaszok érkeznek, hogy " azt csináltunk, amit akartunk", " a tanárok nem foglalkoztak velünk" stb. Most ez a 20 majd egyforma. Egyforma gyenge. Sem írni, sem számolni, sem olvasni nem tudnak. Legtöbbször azt sem értik, hogy mit kérek tőlük. "Karikázd be a szavak első betűjét" - kérem és néznek rám, mint borjú az új kapura. A bemeneti matematika mérést (ált.iskola 3.osztályának 3 feladatát: alapműveletek 20-as számkörben fejben és írásban és egy dedós szöveges feladat) a legjobb is csak 41%-ra írta a húszból, aztán néhány 20 % körüli, a többi 1-3-5 %.
Négy-öt fiatal annyira antiszociális, motiválatlan, szemtelen, hogy már én sem tudok mit kezdeni velük. Egyikük leghőbb vágya, hogy családja minden tagjához hasonlóan ő is börtönbe kerüljön, mert az annyira vagány. Másik alig várja tankötelezettségének végét, és azonnal el akarja hagyni az iskolát - nem érti, mikor a törvényt magyarázom neki. A harmadik szimplán buta és rosszindulatú, agresszív. A csirke emlősállat, a magyar abc-ről fogalma nincs, nem ismeri az évszakokat és Budapest nem hazánk fővárosa. A negyedik vagánykodik, nagy cula, aki a legbutább kislánnyal jár - ő az "ura" és majd teherbe ejti, mint történt a kislány testvérével tavaly. 
Ők a futószalag végén vannak, menthetetlenek. Összes energiájuk abban merül ki, hogy provokálják tanáraikat, próbára teszik a türelmüket, megszegik folyamatosan a házirendet. Nem ők tehetnek róla, rossz a rendszer, rossz minden összetevője - beleértve magunkat is!
Menthetetlenek.
Húszan!
A suliból minimum két gyógypedagógus hiányzik és több tanár kolléga. Amíg jönnek (persze nem jönnek), addig meg helyettesítek ingyen, mert "belefér" a jogszabályba. Helyettes osztályfőnököt kell alakítanom, míg saját osztályom hiányol. Holnap mind a húszat cipelem végig a városon átszállásokkal külső programra - kísérő nélkül. Most, mint láttam óvodásoknál,  keresem a kötelet...

2017. szeptember 2., szombat

Rabláncon

Most csodálkozik mindenki: ötezer pedagógus távozott az oktatásból az elmúlt évben.
Szerintem sokkal több. Minden iskolából, tapasztalataim szerint, hiányzik 2-3-5 pedagógus. Különösen sok gyógypedagógus, miközben a "problémás" gyerekek száma folyamatosan nő.
Min csodálkoznak?
Megalázott, megkötött kezű, elkeseredett kollégák ténferegnek az iskolákban: elenyésző  részük pontosan olyan hülye, elhivatott pedagógus, mint magam is. Olyan, aki nem tudja elképzelni életét a hivatása nélkül, akinek nyáron, az utolsó tanítási napon, hiányoznak már a kölykök, a suli szaga, ami pontosan olyan jellegzetes, mint egy öltözőé. Olyanok, akik a suli minden repedését ismerik a falakon, akik hazamennek, mikor az iskola kapuját átlépik.
A következő kis szeletbe azok tartoznak, akik legjobb tudásuk szerint próbálják oktatni a kölyköket: becsületes pedagógusok, de valami mégis hiányzik (például a kreativitás, az ötlet, a fejlődni akarás, a ráismerés, hogyan is lehet művészi fokon űzni azt a csodát). Nem hibáztatom őket -  legalább kárt nem okoznak és ha a gyerekek arra alkalmasak (például egy "polgári" iskola tanulói, biztos szülői háttérrel, ami valljuk, meg, hogy nem jellemző a mai Magyarországra), akkor még hasznos és jó szintű is lehet a munkájuk. Persze ehhez bátorság kell - felülírni az előírásokat, félredobni a NAT és kerettantervek hülyeségeit stb.
A nagy szeletbe azok tartoznak, akik belefásultak mindenbe, várják a nyugdíjat, vagy csak egész egyszerűen nincs jobb. Akik nem akarnak eladók, vendéglátósok, biztosítási ügynökök lenni, ezért jobb híján itt rombolnak mindent: iskolát, gyereket, kollégát és persze saját magukat is. 
Van még egy jelentős rész, a pályára teljesen alkalmatlanok elég nagy tömege: utálják az iskolát, a gyereket, mindent. Rombolnak, tönkre tesznek mindent, de megszabadulni gyakorlatilag lehetetlen tőlük. 
Hát így néz ki egy mai tantestület. Kinek a hibája mindez?
A médiáé, ami a rendszerváltás óta különösen rombolta a pedagógus tekintélyét, munkájának fontosságát, megbecsültségét? Amely naponta adott hírt a tanári túlkapásokról, tanárverésekről, de nem tette ugyanezt a világversenyeket nyert tanulókról, tanáraikról, a becsületes és elhivatott kollégákról?
A kormányé, amelynek intézkedési nyomán folyamatosan csökkent az oktatásra, a gyerekekre, a pedagógusokra fordított anyagi forrás? A leromlott, összedőlés határán álló iskolák, a gusztustalan mosdók, wc-k, a felszerelések és eszközök hiánya pontosan mutatja ezt, mindegy, hogy ott fenn mit hazudnak. Kakaóbiztos gépek, minden tanárnak laptop, digitális tábla minden iskolába - egy volt a jelszó... miközben nincs fénymásolás, nincs "kréta", nincs tornaterem ...
A pedagógusoké, akiknek erkölcsi és anyagi megbecsültsége a rendszerváltás óta különösen zuhant, folyamatosan esett, miközben munkaterhelésük ugyanilyen egyenes vonalban emelkedett? Ki volt az a barom, aki kitalálta, hogy egy gyógypedagógus tud dolgozni heti 26 órában értelmi fogyatékkal élő gyerekekkel (miközben mindannyian tudjuk, hogy ennek becsületes, hatékony ellátása még egyszer ugyanennyi időt igényel???). Nincs ruhapénz, nincs könyvpénz, nincs sok helyen cafetéria, nincs pénz a továbbképzésre - de kötelező, nincs túlóra és helyettesítés, nincs képzettségnek megfelelő kereset, nulla a bér, nincs idő kipihenni magunkat, regenerálódni. Mikor kezdtem a pályát 31 évvel ezelőtt, a nyári két hónap pihenés megvolt, most egy hónapnál kicsit több jut, hogy a heti 50-60 óra munkát túléljük évről-évre.
Kövezzetek meg, könyveljetek el pesszimistának, de tény, hogy 5-10 éven belül nem lesz pedagógus az iskolákban. Hamarosan még többen hagyják el a pályát, vagy ide sem érkeznek - nincsenek fiatalok, hisz ki az a hülye, aki ilyen feltételek között hajlandó megkötött kezekkel beleugrani a fortyogó katlanba? Ha megéljük, akkor mi 5-10 éven belül nyugdíjba megyünk, aztán utánunk a vízözön....
Nem kellene ezen elgondolkodni?