2019. szeptember 18., szerda

Hogyan tanítom? 7. - Szövegértésfejlesztés digitális eszközökkel

Hogyan szerettessük meg az olvasást? Hogyan bővítsük a szókincset, javítsuk a szövegértést?
Használjunk digitális eszközöket, amelyekkel közelebbé vihetjük az irodalmat, az olvasást a fiatalokhoz.  
Ezt a célt szolgáló folyamat lépéseit szeretném megosztani, amelyet osztályaimban dolgoztam ki és használok rendszeresen. Ennek eredményeképpen (független mérések alapján) a tanulók képességei a különböző területeken 30-50 százalék közötti javulást mutattak egy három hónapos projektmunka után - természetesen, mivel a többi órán is folyamatosan zajlik a tanulási képességek fejlesztése, ezért nem állítható, hogy kizárólag ennek a folyamatnak köszönhetők a javuló mutatók.

Megjegyzések a folyamat ismertetése előtt:
- Osztályaimban minden nap, mindegy, hogy milyen óra van, legalább 15 perces olvasással kezdődik a nap. A fiatalok a könyveket, ha kérik, ajánlásaim alapján, de maguk választják ki. Időről időre elmeséltetem velük, hogy mit olvastak. 
- Minden héten felolvasok nekik, vagy meghallgatunk együtt egy verset, amit nyomtatva is megkapja az, aki kéri. Így év végére mindig összeáll egy verseskötet.
- Mindig gondosan mérlegelem, hogy mit mondok nekik, hogy biztos értenek-e minden kifejezést, szót. Ugyanígy mindig megbeszéljük a nem ismert szavak jelentését - teljesen mindegy, hogy milyen óra van.
- Rengeteg élménypedagógiás gyakorlatot, kommunikációs játékot, együttműködést igénylő játékot játszunk. Ezek többsége 5-10 perces játék, amire minden órán lehet időt szánni.

Nyelvi képességeket fejlesztő program lépései:

1. Ismert történet olvasása és feldolgozása diafilmmé rajzaik alapján : feldolgozzuk a "hagyományos" módon a történetet, majd egy A4-es lapot 4-6-8 részre hajtva megrajzolják a sztorit (vázlatpontok!, lényegkiemelés). Utána lefotózzák a mobiljaikkal, számítógépen ppt-be illesztik, szövegezik a vázlatpontokkal. (természetesen itt a digitális kultúra kialakítása is döntő fontosságú szempont). A diákat levetítjük, megbeszéljük.
2. Ismert történet olvasása, feldolgozása bábfigurákkal (nálam előszeretettel alkalmazott origami figurákkal - finommozgások, figyelem, pontosság stb. fejlesztése) : diafilmkészítés vagy filmkészítés.
A filmek a Windowsba építettMovie Maker-rel történik, zenét teszünk alája.
3. Ismert történetből diafilm élő szereplőkkel (tárgyak nélkül): a képeken a csoportok tagjai szerepelnek, a fotózást mobillal a csoport egyik tagja végzi.
4. Ismert történet eljátszása némajátékkal - dramatizálás - filmkészítés: mobil, Movie Maker
5. Saját kitalált történetből hangjáték készítése: a csoportok minden tagja ír egy mesét. A csoportok kiválasztják a nekik legjobban tetsző történetet, amit most már együtt dolgoznak ki. Dramatizálják, felmondják mobiltelefon hangrögzítőjére. A kész hanganyagot, ha szükséges, akkor megvágják és manipulálják az ingyenes Audacity programmal, így lesz "mickey egér és Darth Wader hangjuk).
6. Saját történet bábfigurákkal
7. Oktató videó készítése 
8. Saját történetből film készítése mobillal

Természetesen sok-sok apró lépés kimaradt, de nagyjából logikusan így épül egymásra, mert ezzel a "nem szeretek szerepelni", "nem szeretek beszélni" stb kifogásokat kezelni tudjuk. Jó munkát!