Hívtak kereskedelmibe, mondjak hajnalok hajnalán okosakat az esztergomi "ügyről". Megszerveztem helyettesítést, utazást, majd interjú előtt lemondták... Pedig örültem: no most majd elmondom véleményem, hallják pár millióan (hátha történik majd valami - herceg, te még hiszel a mesében?)
Mi történhetett? Utánam néztek? Mert a HVG-ben is van pontatlanság: semmi közöm a 14. kerülethez, én büszkén vállalom, hogy a gettóban dolgozom, épp a város másik végén....
Dagad keblem a büszkeségtől: bizonyára megijedtek, hogy odamondogatok, pedig nem...két napig törtem fejem, próbálgattam egyre dagadó mondanivalómat, mely úgy szakadt volna ki belőlem, mint gajzír a föld alól, hogyan legyek "diplomatikus, lojális, őszinte" stb.
Hát most elmondom, hogy mit is tartok erről, meg a jelenlegi helyzetről ebben az alapvetően gerinctelen, erkölcstelen, értékrendek nélküli világban.
Pokolian összetett az ügy és rendszerszintű, ezért nem vagyunk képesek (mi, az iskola) kezelni. Tüneteit sem, nemhogy a problémát. A 80-as évek közepén írtam első diplomamunkámat a család és az iskola kapcsolatáról, a családok széteséséről, hogy mennyire nem képesek már betölteni funkcióikat. Emlékeztek az OTP gyerekekre? Ugye, nem is kell több magyarázat... Közben eltelt majd 30 év. Aztán jött a rendszerváltásnak nevezett cirkusz és az az egymillió munkanélküli, akik most is azok, sőt, már unokáik is. Sasnak sas a kölyke... s ha nem az, akkor nem is tud azzá válni, mert nálunk nem lehet. Így volt ez régebben is, így van most is: ha szgénynek születtél, az is maradsz. Ha gyerekeket vállalsz, az kézfogás a szegénységgel. A felmérések szerint nagyjából 4 millió ember él szegénységben, mély szegénységben jelenleg. Ők vállalnak meggondolás nélkül gyerekeket - többet is, mint kellene. Családlátogatásokon jártam eleget ilyen helyeken: írtóztató szegénység, éhezés, küzdelem a mindennapi életben maradásért. Itt nem a tanulás a fontos, hanem megmaradni: akár bűnözéssel, segéllyel, droggal, piával stb. 15 éves gyerekek mondják beszélgetéseink során: ugyan, minek tanuljak, munkám nem lesz úgyse! Demagóg duma? Lehet, de igaz ez...
Szóval jött a rendszerváltás és mi parancsra tűzre dobtunk mindent, mi értékes, nem válogattuk, mi ócska, antik - dobáltunk mindent! És elszabadult a pokol! Mónikák, való világok ócska "sztárjai" lettek normák és példaképek és virtuális világban kezdtünk élni, hol minden rózsaszín. A média meg szapulta a szakmát, védte demagóg módon a gyerkőcöket, kik ekkor tanulták meg alaposan jogaikat (ami nagyon helyes) és felejtették el kötelességeiket. Szabadosság szabadság helyett és értéktelen való világ egy kettészakadt és nagyon könnyen manipulálható társadalomban.
Újabban fárasztanak és dühítenek már neves pszichológusok megszólalásai is, miközben tudásukat végtelenül tisztelem, de jöjjenek már be a mi osztályainkba és a tanulmányi (nem)haladás közben találják meg a kulcsot mind 36 fiatalhoz, akik közül nem egy úgy riasztotta el új angoltanárját, hogy megkérdezte a kolléganőtt: nem akarja-e le.... őt? A rekord nálunk 5 perc volt -ennyi után mondott fel a friss hús. Fáraszt a mindenáron és mindig "csak a gyerek érdeke" - reformiskolákat, reformpedgógiákat ide nekünk, de azonnal! Közben meg van isteni kollégám, ki még csop. munkát se, de remekül tanít frontálisan, gyeek meg dolgozik fegyelmezetten és halad - mert tisztelik, s mert olyan karizmatikus egyéniség. Közben meg kaptam jó 10 éve reformiskolából 2 hatodikos gyereket, kikkel nem bírt a "szupersuli" sem, hát megszabadult tőlük, mert se írni, se olvasni, se számolni nem sikerült megtanítani őket - legfeljebb furulyázni...
Mikor jönnek rá a nagyokosok, hogy a pedagógus egyénisége, embersége, szakmai tudása együtt fontos, bármelyik hiánya eredménytelenné teheti a munka sikerességét. Hiába írnám elő igazgatóként mindenkinek a kooperatív technikákat - vannak, akik nem ezzel kompatibilisek, hanem egy másik tanulásszervezési eljárással - bízzuk tehát ezt a Pedagógusra. Ugyanakkor ne vitatom, hogy akkor volt a fluktuáció, hogy sok rossz pedagógus van. Persze, nem biztos, hogy eleve az volt, hanem csak nem volt képes fejlődni, miközben a kölykök megváltoztak: náluk már nem működnek a verbalitásra épülő módszerek, virtuális lett a világuk, vizuális technikák kellenek: ma már szinte kötelező lenne IKT eszközöket használni - persze nem mindenhol vannak. Honnan is lennének, mikor 30 éve folyik a pénzkivonás az oktatásból. Ez a pedagógusok legnagyobb bűne (és mindegyikünkké, minden értelmiségié, aki még tud írni, olvasni (a sorok között is), érti is, mit olvasott), hogy nem voltunk képesek véleményünket eljuttatni és elfogadtatni a mindenkori hatalommal. Hogy ócska szalagtüzőgető akciókkal, flashmobokkal, petíciókkal nyugtatgattuk lelkiismeretünket és belterjes vitákat folytattunk, folytatunk ugyanebből a célból. Miközben üvölteni kellene, mert feleségem 96 éves nagymamája teljesen ép értelemmel hat osztályával pontosan leírja a mai problémákat és mellé tudja tenni a megoldásokat. Minap ünnepeltük szülinapját és beszélgettünk erről is és szíven ütött, mit mondott. "Tudod Karcsikám, olyan nagy a baj, hogy nem hiszem, hogy ebből fel tudunk még állni. Felálltunk a haborúk után, a kommunista rendszer alatt is talpon maradtunk, de ebből nem hiszem..."
És akkor még álljon itt Nóri igazsága is, melyet elloptam tőle: ha nem elég még a baj, akkor fokozom. Ritók Nóra használja a kesztyűs hasonlatot, hogyan dolgozik el egymás mellett pedagógus, peszichológus, szoc.munkás, gyermekvédelem, stb - úgy, mint a kesztyű ujjai. Tökéletesen igaz.
No, most ne zokogjunk (még egy csomó dolgoról nem is írtam)! Mit lehet tenni?
Sűrgősen pénzt pumpálni az oktatásba,ami jusson is el oda, ahol nem felélik világító postaládákra (ja, zenélni is tudott, miközben 5 év alatt 20 db gumilabdára telt a tesiszertár számára), hanem ahol hasznosul. Hagyjanak békén minket dolgozni, a politika takarodjon ki az életünkből! A döntéseket gyakorló szakemberek hozzák, ne elméleti "szuperemberek". Meg kell erősíteni a korai feljesztést, a minél korábbi felzárkóztatást, mert mi, itt a szakiskolában, már alig tudunk mit kezdeni ezekkel a felnőtt emberkékkel - nem lenne egyszerűbb óvodáskorban, vagy még előbb?
Persze lenne még jónéhány gondolatom, de mostanra lehiggadtam - és ugyan kit is érdekel ez az egész? 30 év alatt szinte soha senkit nem érdekelt a véleményem - kollégáimé sem. 10 év múlva meg már nem is nagyon lesz, aki el tudja olvasni és meg is érti, mit olvasott. Nagy László halála előtt azt üzente a jövő embereinek, hogy ha még lesz emberi arcuk, akkor csókoltatja őket. Én meg azt, hogy ha még értik mit olvasnak, akkor csókoltatom őket és köszöntöm őket a világ egyik (számomra a) legszebb nyelvén.
