Tegnap egy öt órás képzést tartottam kollégáknak egyik pedagógiai intézetünkben. Talán ez volt az első olyan, ahonnan úgy jöttem el, hogy valószínűleg megértették és elfogadták a pedagógusok, hogy vagy változtatunk szemléletünkön vagy összeomlik az iskola. Az összeomlásnak természetesen arról a faktoráról beszélek, amelyben kompetensek lehetünk: a nevelési-oktatási folyamat tőlünk függő komponenséről. Ugyanis az iskola minőségét, az ott folyó munka hatékonyságát leginkább mi, pedagógusok határozzuk meg. Nem foghatjuk forráshiányra saját tehetségtelenségünket, kiégettségünket, szakmai hiányosságainkat.
Ami kétségtelen: ma már nem lehet úgy tanítani, mint 10-20 évvel ezelőtt. Tapasztalataim szerint nem a gyerekek változtak meg - és ezzel a kijelentésemmel hajlandó vagyok vitába szállni bárkivel. A gyerekek tényleg mások, csakhogy szerintem nem eredendően mások, nem így születnek, hanem a szocializációs folyamat más, mint 10-20 évvel ezelőtt. Ez a folyamat millió sebből vérzik, amelynek oka a rendszerváltás óta törvényszerűen változó társadalom (hogy jó irányba változik-e, az más kérdés). A békáknál világosan bebizonyosodott, hogy például a kölykök is utálják ezt a rohanó, felületes világot és imádják azokat a helyzeteket, amelyekben lehetőségük van lassulni, gyereknek lenni. De ezt meg kell tanítom nekik, mert már nem tudnak játszani, nem tudna manipulálni, nem tudják, hogyan teremtsék meg magunknak ezeket a helyzeteket. A család nem tanította meg őket.
A képzésen azonnal használható gyakorlatokat, technikákat, eljárásokat adtam a kezükbe, mert azt tapasztaltam, hogy a pedagógusok többsége nem hajlandó arra, hogy maga adaptáljon ilyeneket, maga állítsa elő - készen akarja megkapni. Erre van igény és kicsit értem is. rettentően fáradtak vagyunk és soha ilyen rossz helyzetben nem volt a napszámos.
Erre a szemléletváltásra rájöttek már évtizedek óta azok a nemzetek, akiket most példaként emlegetnek. De: nálunk is vannak ilyen szigetemberek (magányosan a kiégett, tehetségtelen... kollégák alkotta tantestületekben) és csodákat művelnek! Csakhogy: amíg Finnországban ugyanezt a munkát egy jobb állapotban levő társadalomban teszi harmad-negyedannyi munkával az ott dolgozó pedagógus (kiváló feltételek, megbecsülés mellett), addig nálunk mindennek hiányában szó szerint belehalnak a kollégák. Ők azok, akiknek hangja semeddig sem hallatszik, mert
1. nincs rá igény: az oktatáspolitika, a mindenkori kormányok hozzá nem értő belepofázása miatt, egyetlen célt tart a szeme előtt - kiképezni a buta, képzetlen, megtörhető és rabszolgamunkára kényszeríthető munkások tömegeit
2. mert nem érnek rá arra, hogy gerillamarketinggel továbbadják tudásukat, hiszen heti 50-60 és több órában dolgoznak és fontosabb, hogy másnapra meg legyenek a differenciált feladatok az órára, minthogy megírjanak egy publikációt, szakmai anyagot valamelyik megmaradt szakmai folyóiratnak
3. a normarontás miatt ők az el nem ismertek, elnyomottak a tantestületekben. Könnyebb és konfliktusmentesebb beállni a sorba és szintén középszerűnek lenni, mint harcolni gyerekért, iskoláért, magunkért
Nem kellene tehát csodálkozva bámulni és irigykedni a skandinávokra: itt vannak, itt élnek közöttünk. Menjetek el Turára, Mezőtúrra, Békéscsabára.... ott vannak a "finnek", tanuljatok tőlük! És akkor gyerek, pedagógus talán szebb napokat élhet meg, mielőtt fejére omlik az iskola. Mert össze fog dőlni -ezt biztosan állíthatom.
