2017. november 25., szombat

Szemléletváltás vagy összeomlás

Tegnap egy öt órás képzést tartottam kollégáknak egyik pedagógiai intézetünkben. Talán ez volt az első olyan, ahonnan úgy jöttem el, hogy valószínűleg megértették és elfogadták a pedagógusok, hogy vagy változtatunk szemléletünkön vagy összeomlik az iskola. Az összeomlásnak természetesen arról a faktoráról beszélek, amelyben kompetensek lehetünk: a nevelési-oktatási folyamat tőlünk függő komponenséről. Ugyanis az iskola minőségét, az ott folyó munka hatékonyságát leginkább mi, pedagógusok határozzuk meg. Nem foghatjuk forráshiányra saját tehetségtelenségünket, kiégettségünket, szakmai hiányosságainkat.
Ami kétségtelen: ma már nem lehet úgy tanítani, mint 10-20 évvel ezelőtt. Tapasztalataim szerint nem a gyerekek változtak meg - és ezzel a kijelentésemmel hajlandó vagyok vitába szállni bárkivel. A gyerekek tényleg mások, csakhogy szerintem nem eredendően mások, nem így születnek, hanem a szocializációs folyamat más, mint 10-20 évvel ezelőtt. Ez a folyamat millió sebből vérzik, amelynek oka a rendszerváltás óta törvényszerűen változó társadalom (hogy jó irányba változik-e, az más kérdés). A békáknál világosan bebizonyosodott, hogy például a kölykök is utálják ezt a rohanó, felületes világot és imádják azokat a helyzeteket, amelyekben lehetőségük van lassulni, gyereknek lenni. De ezt meg kell tanítom nekik, mert már nem tudnak játszani, nem tudna manipulálni, nem tudják, hogyan teremtsék meg magunknak ezeket a helyzeteket. A család nem tanította meg őket.
A képzésen azonnal használható gyakorlatokat, technikákat, eljárásokat adtam a kezükbe, mert azt tapasztaltam, hogy a pedagógusok többsége nem hajlandó arra, hogy maga adaptáljon ilyeneket, maga állítsa elő - készen akarja megkapni. Erre van igény és kicsit értem is. rettentően fáradtak vagyunk és soha ilyen rossz helyzetben nem volt a napszámos. 

Erre a szemléletváltásra rájöttek már évtizedek óta azok a nemzetek, akiket most példaként emlegetnek. De: nálunk is vannak ilyen szigetemberek (magányosan a kiégett, tehetségtelen... kollégák alkotta tantestületekben) és csodákat művelnek! Csakhogy: amíg Finnországban ugyanezt a munkát egy jobb állapotban levő társadalomban teszi harmad-negyedannyi munkával az ott dolgozó pedagógus (kiváló feltételek, megbecsülés mellett), addig nálunk mindennek hiányában szó szerint belehalnak a kollégák. Ők azok, akiknek hangja semeddig sem hallatszik, mert 
1. nincs rá igény: az oktatáspolitika, a mindenkori kormányok hozzá nem értő belepofázása miatt, egyetlen célt tart a szeme előtt - kiképezni a buta, képzetlen, megtörhető és rabszolgamunkára kényszeríthető munkások tömegeit
2. mert nem érnek rá arra, hogy gerillamarketinggel továbbadják tudásukat, hiszen heti 50-60 és több órában dolgoznak és fontosabb, hogy másnapra meg legyenek a differenciált feladatok az órára, minthogy megírjanak egy publikációt, szakmai anyagot valamelyik megmaradt szakmai folyóiratnak
3. a normarontás miatt ők az el nem ismertek, elnyomottak a tantestületekben. Könnyebb és konfliktusmentesebb beállni a sorba és szintén középszerűnek lenni, mint harcolni gyerekért, iskoláért, magunkért  

Nem kellene tehát csodálkozva bámulni és irigykedni a skandinávokra: itt vannak, itt élnek közöttünk. Menjetek el Turára, Mezőtúrra, Békéscsabára.... ott vannak a "finnek", tanuljatok tőlük! És akkor gyerek, pedagógus talán szebb napokat élhet meg, mielőtt fejére omlik az iskola. Mert össze fog dőlni -ezt biztosan állíthatom.