Még mindig azokról az okokról, amelyekről nem mi, pedagógusok, tehetünk. (Később majd arról is, mert van vaj a fejünkön - nem tagadhatjuk, meg nem is érdemes.)
Az iskolákat én két nagy csoportba sorolom: "elit"iskolák és a többiek. Az elitiskola alatt nem az egykori elitiskolákat (pl: Fazekas) értem, hanem azokat az iskolákat, akik szerencsések és "problémás" gyerekek vagy nincsenek, mert megtehetik, hogy válogassanak - annak ellenére, hogy törvény tiltja, vagy ha vannak is, akkor arányuk 1-2:30-hoz, azaz egy 30 fős osztályban legfeljebb 1-2 ilyen tanuló van. Megjegyzem: ez a hatékony integráció egyik feltétele is - kapcsolódva a neten folyó vitához egyik írásommal kapcsolatban: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1491 .
Ők tehát az elit iskolák, nagyjából a valamikori polgári iskoláknak, vagy a rendszerváltás előtti általános iskolának felel meg. A többi iskola elgettósodott, vagy lokális vagy spontán szegregáció történt, mindegy is, de a tanulók jelentős része rosszul szocializált, "neveletlen", problémás gyerek.
A 2014-15-ös tanévben nagyjából 700 ezer nappali tagozatos diák tanul az
iskolákban (nem vettem bele a felnőtt és az óvodai képzésben
részesülőket - http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/oktat/okt1415.pdf). Közülük 80 ezer, több mint a tizedük, sajátos nevelési igényű, az adatokat ismerve legalább ugyanennyi a BTM-es tanuló. Jelentős a cigány gyerekek száma, ma már az óvodákban Babusik (http://www.delphoi.hu/download-pdf/roma-ovoda.pdf) kutatása után tudjuk, hogy területileg ugyan jelentős eltéréssel, de átlagosan 36% körül van. Ez nagyon-nagyon magas arány.
Mi ezzel a baj? Azt várják el az iskolától, hogy oldja meg vagy legalábbis hatékonyan kezelje a társadalmi különbségek okozta problémákat. Oldja meg a szegénységet, a nem nevelő családok problémáit, az éhezést, az alulszocializált gyerekeket zárkóztassa fel. Mintha szociális intézmény lennénk: megetetjük az éhező gyerekeket, a karitatív szervezetektől és otthonról ruhát viszünk a kölyköknek, elintézzük a családok helyett a családi támogatásokat, szemüveget szerzünk a gyereknek és lehetne hosszan folytatni a sort. Kihasználják a szociális érzékenységünket, érzelmi zsarolás áldozatai vagyunk úgy, hogy nincs módunk, erőnk, időnk, anyagi forrásunk a regenerálódásra, a pihenésre. 30 éve élek így és attól félek, hogy nem megy tovább. Annyi szerencsétlen gyereket látok minden nap, annyi problémát kellene megoldani, ami persze nem az én kompetenciám, hogy néha azt hiszem, hogy bele fogok őrülni. Mint kollégáim nagy része.
Az iskola, ha ellátja feladatát, akkor nevel és oktat. De nem karitatív szervezet és az ott dolgozók sem szociális munkások, pszichológusok stb. Ezt elvárni tőlünk szemét dolog, erkölcstelenség. Nem tudod átadni a tudást (most mindegy, hogy mit értünk tudás alatt) az éhes, korgó gyomrú gyereknek, de annak sem, aki vakarja a fejét, mert tetves, meg annak a kislánynak sem, akinek az a problémája, hogy éjjel a testvéreire kellett vigyáznia, vagy dolgoznia kellett délutánonként, vagy egész egyszerűen "csak úgy" teherbe esett. Persze, legyinthetsz most, hogy a többség nem ilyen. Tényleg? A gyerekek többsége ma már szegénységben élő családokba születik, ahol nagy a munkanélküliség és alacsony az iskolázottság, többnyire rossz vagy hiányos a családi nevelés, a szocializáció folyamata sérült. Ők a többség - vegyük tudomásul. És ők a diákjaink. Elszegényedett családokban élnek - már a Rózsadombon is. Csóró ország csóró gyerekeit csóró pedagógusok próbálják felemelni.
1986-ban egyik első osztályomban egy gyerek azt vágta a fejemhez, hogy minek tanuljon, úgyis maszek zöldséges lesz, sokkal gazdagabb, mint én, a tanító bácsi. Néhány évvel később az úttesten mellettem fékezett egy piros sportautó, végigmért belőle a benne ülő fiatalember és átkiabálva a dübörgő zenét csak annyit mondott: - Ugye igazam volt? Mit mondhattam volna?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése