Ma volt a komplex visszamérés az osztályomban az általam tanított műveltségi területek anyagából, összefüggéseiből. Természetesen játékosan, mert máshogy nem is menne, ráadásul így élvezték a gyerekek és jómagam is.
A szeptemberi bemeneti mérések eredményei mind mínusz értékek voltak, nagyon nagy mínuszok. El kellett volna keserednem, hogy egy útnak nagyjából a végén, ahol a kezem alá kerülnek a srácok, így kapok gyerekeket (a szokásos: se olvasni, se írni, se számolni, se beszélni stb.). - Mit kezdjek "így" velük?
Persze, nem tettem. Helyette dolgoztunk a kölykökkel - rettentő sokat. Ők játéknak érezték, nekem a 15 kölyök napi 10 óra munkát jelentett legalább.
Mit is csináltunk?
Össze-vissza, ami éppen eszembe jut:
- elkészítették csoportmunkában Rómeó és Júlia face profilját a neten, megírták az erkélyjelenet mai változatát
- diafilmet készítettek, rajzoltak, narráltak
- A lerningapps oldalon mindenkinek elkészült egyéni munkában a saját játéka
- Befejezték a projektjeiket, megvolt a projektbemutató
- Külsős programokon tanultuk a természetet (cseppkőbarlang, Budai-hegyek stb.)
- élménypedagógiás játékokkal alakult ki a közösség - a mutista kislány beszél, néha egész mondatokban. Amíg nem tette, addig digitális táblán felelt neki készített játékokban
- elkészültek a természetismeret plakátok a megújuló és nem megújuló energiaforrásokról
- Megnéztük aés megbeszéltük a különböző műv. területekhez kapcsolódva a következő filmeket: Zeffirelli - Romeo és Julia, Otthonunk, A hülyeség kora, Powder, Hair, Baraka stb.
- végigjátszottunk 9 QR-kódos játékot (az utolsóban például az ige kapcsán helyesírás, szókincsbővítés, az igékről tanultak ismétlése - mindez a tanult versrészletek felidézésével
- meghajtogattunk egyre bonyolultabb, fejlettebb finommotorikát igénylő figurát, az utolsót egyéni munkában algoritmus alapján, segítség nélkül
- rengeteg szerepjátékot, kommunikációs gyakorlatot vettünk (3 majom, történelemhez kapcsolódva a Ki vagyok én stb.)
- Szendvicseket készítettünk a hontalanoknak, amit a bike-maffia vitt el péntekenként, termet takarítunk heti/napi rendszerességgel
...
és mellesleg tanultunk is, mert a visszamérés több mint 170%-os haladást, pótlást, fejlődést mutatott.
Na és, ugyan kit érdekel? Gyerek nem érti, hogy mi történik.. hisz játszik velem egész nap (ja, hogy közben tanul helyesen írni, igéket felismerni a tanult idézetekből, memoriterekből - így épülnek egymásra, egymásba a panelek - még mindig gyakran kérdezik, hogy most milyen óra van, jön). Szülőt nem is érdekli, de lévén, hogy többségük szintén sérült, nem is értené. Kollégákat nem érdekli, szakma nem tud róla, bár módszereimet publikáltam ezerfelé.
Szóval csukódik a teremajtó és ha hiszed, ha nem kedves Géza, csodák történnek minden nap.
Vannak a gyerekek és vagyok én. Kis lépés félúton a győzelem felé. Fordítsuk meg Armstrong mondatát: Kis lépés az emberiségnek, de hatalmas ugrás az embernek. A gyerekeimnek :)
