Napló iskolámból 10.

Újabb állomás az osztály fejlődésében. Az élménypedagógiát használva egyre jobban alakul a közösség. Ma bizalomséták voltak (Problémafolyosó) és a Három majom gyakorlat adaptációja is sorra került. Jó volt látni, hogy élvezik, tanulnak belőle és bizalommal vannak egymás iránt. Haladunk...

Napló iskolámból 9.

8 óra. Minden második pénteken. Zsinórban. Közben délelőtt ügyeletes vagyok a kapuban is, tehát nincs szünetem sem.

8 óra. Borzasztó és remek dolog. Aki tanított már (vagy volt együtt több gyerekkel órákon át), az pontosan tudja, hogy miért nagyon kemény. No, tegyük még hozzá az értelmi sérülést mindenkinél és akkor talán elképzelhető a kihívás. 15 SNI-s gyerek, igaz, ketten hiányoznak ma, betegek. (Egyikük tetves és nem jöhet addig suliba, amíg ki nem írtja hajából.)

Másrészt meg nagyszerű dolog. Hét óra egyfolytában a saját osztályommal: úgy szabdalom szét az órákat, tananyagokat, ahogy akarom, ahogy a kölykök bírják.

Mi volt ma?

Első óra rendes töri: beszélünk kicsit Könyves Kálmánról. Közben bolond lennék nem kihasználni a benne rejlő nevelési lehetőséget: a tudás hatalom... Feldolgozzuk az olvasmányt. Mindenki gyakorolja az olvasást, értelmezzük a szöveget, vázlatot írunk. Három mondat a füzetben a tanulnivaló. Még arra is jut idő, hogy elolvassuk a Szent László legendát, megnézzük képről a "pénzt", beszélgessünk róla. Mindez 40 percben, mert ennyi idő nálunk egy tanítási óra. A foglalkozást az 1-2-3 élménypedagógiás játékkal zárjuk. 

Szünet. Hosszú szünet, reggelizős 20 perc, nekem a kapuban. Ügyelek. 

Második és harmadik óra. Van , aki még a nyolcas fonással bajlódik, képtelen megtanulni annak nagyon egyszerű menetét - oviban szoktam a gyerekekkel fonatni. De dolgoznak vele. Aki már végzett, az nekilát a sámándobnak. Ezt egy múzeumpedagógiai foglalkozáson láttam, adaptáltam. A hozzá szükséges kemény papírhengert évek óta a szomszédomtól kérem el. Neki csak szemét lenne, nekem nagyon nagy segítség. Ezt darabolják a gyerekek fémfűrésszel: mindenki megtanul fűrészelni, csiszolni, mert egy fűrészeli a sajátját, egy pedig segít neki. Aki megvan vele, az felír rá egy nagyon szép korabeli versecskét. A tetejére műbélt kellene feszíteni, de nem nagyon kapható ilyen széles, meg drága is, ezért egyszerű sütőpapírt használunk. Erre kerül a magyar életfa, világfa és kész is. Persze nem ilyen egyszerű ez: meg kell szervezni a munkát, fenntartani a rendet, tisztaságot, fegyelmet stb.

Nem is akarnak szünetet tartani, dolgoznak. Közben ügyelet nekem folyamatosan. A harmadik óra végére mindenki elkészült a fonással, dobbal. Értékelem, majd mindenki négyes-ötös osztályzatot kap.

Aztán jöhet a játék - nekik. Ugyanakkor nagyon komoly képességfejlesztés: megtanulni tájékozódni, irányokat stb. QR kódos játék térképpel. Két csapatban versenyzünk, a játék során bejárjuk és megismerjük a környéket. Beszélünk Petőfiről, Madáchról, Kölcseyről stb.

A kódokat megcsináltam  már szerdán, csütörtök délután, a délutáni értekezlet után kimentem és kiraktam a megfelelő helyekre. Abban bíztam, hogy megtaláljuk másnap. Remek volt a játék!

Vissza a suliba. Még csak dél van. Megbeszéljük a verseny tapasztalatait, hogyan lehetett volna jobban tájékozódni, hogyan kell tájékozódni.

Elkészült egy csoportkép is, kér, hogy nincs rajta mindenki és én is lemaradtam róla, mert elfelejtettem a fényképezőgépemet:

Még csak a hatodik  óra, ezt rendben megtartom: természetismeret. Szexualitás. Nem kívánt terhesség megelőzése. Az óvszer kézről kézre jár. Jót vihognak a tegnap letöltött rajzfilmen: nagyon aranyosan hívja fel a figyelmet a védekezés fontosságára és helyes eljárására. Nagyon felnőttesen viselkednek. A következő óra majd rázós lesz, mert akkor bármit kérdezhetnek. Persze írásban és névtelenül. A digitális táblán mutatom a védekezési módszereket, lehetőségeket, majd "játékképpen", ismétlésnek összerakják csoportmunkában a táblán a  nemi szerveket.

Hetedik óra: elfáradtak. Ez osztályfőnöki, lazítunk. Kihúzzuk a karácsonyi ajándékozáshoz a neveket: Újra megbeszéljük a szabályokat: nem áruljuk el, hogy kit húztunk. Nem vesszük, hanem készítjük az ajándékot, úgy, hogy nagyon alaposan megismerjük a kihúzottat. Aztán hagynám őket lazítani, de a kérdésre, hogy mi legyen, a játékot választják a digitális táblán. Rokonértelmű szavakkal játszanak - a programot két éve készítettem, mindig nálam van talonban. Kiderül, hogy nem ismerik a precíz, gőgös, kevély, szellemes stb kifejezéseket. Örömmel játszanak. Blöffel fejezzük be a közös játékot: felteszem a kérdéseket, aki tudja rá a választ,az jelentkezik. Aki nem tudja, az is jelentkezhet, de ha éppen tőle kérdezem a választ és nem tudja, akkor kiesik. Tehát blöfföl.

Nyolcadik óra: közös tesi: Nem én tanítom őket, a logikát nem is értem. Én egy másik szegregált osztállyal és kollégám az enyémekkel. Összevonjuk őket és dolgozunk, játszunk.

Fél négy. A gyerekeknek jó hétvégét kívánok, küldöm őket kirándulni, sportolni, olvasni stb. Én meg ballagok haza, a lábaim ólmosan nehezek, agyam kiürült, mintha simára gyalulták volna. Pedig csak olyan nap volt, mint a többi.

Napló iskolámból 8.

Elrohant ez a két hónap. Bár nem tanítok idén heti 32 órában, mint tavaly, de bőven elég a helyettesítésekkel együtt a heti 26 is, mert minden évben egyre nehezebb osztály áll össze. A jobb képességű sni-s gyerekeket ugyanis "integrálják" már az általános iskolákban, ők nem fognak az én szegregált osztályomba kerülni, még akkor sem, ha mint befőttek, csak ültek osztályaikban és nem haladtak. Maradnak tehát a nagyon nehéz esetek, akik gyakran súrolják a középsúlyos értelmi sérültek színvonalát, vagy azok is, csak éppen hibás volt a kezdeti diagnózis.

A nem beszélő kislány rövid története, hogy érthető legyen, ami történt, ami történik. Első három évben Montessori iskolába járt, majd mivel a "reformpedagógia" csődöt mondott, gyorsan beszereztek egy szakvéleményt és átrakták egy "kisegítő" iskolába. Az iskola, néhány ott dolgozó remek pedagógus ellenére is a gyógypedagógia szégyene. Rossz vezetés, ezért onnan folyamatosan menekülő kollégák, elvesző gyerekek. Nem csoda, hogy nem tudtak mit kezdeni egy szinte középsúlyos (vagy az is), semmilyen szinten nem kommunikáló gyerekkel. Ezért tovább folytatódott a kálvária: a kislányból magántanulót csináltak és 5 év telt el magányosan otthon. A szülők képtelenek voltak a tanulás folyamatát segíteni, az iskola sem tette a dolgát. Ezek után került hozzám a kislány.

Esetek, hogy értsük, miért nem fogok tudni, miért nem tudok haladni vele - bár lemondani nem fogok a gyerekről.

1. Főzünk az udvaron. Bográcsozunk ez első napok egyikén. A lány elkésett, már az osztállyal dolgozunk. Berobogok 5 percenként a folyosóra, mert várom a lányt, közben kollégám figyel az osztályra. Meglepődve látom, hogy a lány áll a bezárt teremajtó előtt 10 centire, szemben az ajtóval és nem mozdul. Látja, hogy a többi gyerek ki-be mászkál az udvar és a folyosó között, de nem "esik le a tantusz". Kíváncsi voltam, hogy meddig fog ott állni. 15 perc után meguntam és kivittem az udvarra. Ott is csak állt, nagyjából másfél órán át, mikor is kézenfogva őt leültettem egy padra. A munkában nem akart részt venni.

2. Ebéd. Menza. Társai beviszik, kezébe tálcát adnak és "tolják" az ablak felé, ahol megkapja az ennivalót. Majd áll tovább, nem mozdul. A konyhán dolgozó kijön a tálalóból egy idő után és asztalhoz viszi a gyereket, leülteti. 20 perc után - ennyi az ebédszünet, a gyerek otthagyja a tálcát, az ételhez hozzá sem nyúl. Másnap rászól a konyhás, hogy egyen. Eszik.

3. 27 perce várjuk az osztállyal teljes csendben, hogy a kislány egy nagyon egyszerű kérdésre: Kész vagy a feladattal?, válaszoljon. Vagy bólintson. Vagy intsen a szemével. Nem történik semmi. 27 perc után kicsöngetnek.

4. Az iskolaorvos arra kér, hogy közöljem a szülőkkel, hogy nem tudta a hallásvizsgálatot elvégezni, mert a kislány vagy nem hall vagy csak nem hajlandó beszélni, mutogatni, bólintani.

5. Mivel nem beszél, ezért írásban kérem, hogy a kétsoros idézetet (spártaiak sírfeliratának epigrammája) írja le. Látom, hogy a könyvből "másol", de nem szólok, hagyom. Íme a mű:

Volt egy kósza mondat, ami valami csoda folytán kiszakadt belőle. Akkor azt hittem, bár mindössze 3 szóból állt, hogy sikerült áttörni a falat, de tévedtem. A szülő állítja, hogy otthon beszél, de egyáltalán nem hihető. Itt a suliban, se tanáraival, se társaival nem kommunikál semmilyen formában.Nem hiszem, hogy tudna olvasni, valószínűleg funkcionális analfabéta. Valószínűleg mutista és középsúlyos értelmi sérült, mert eddigi számonkérések során elképesztő butaságokat írt. Például: miért fontos a C-vitamin? kérdésre válasz a "végbél", Hány részből áll a Biblia? kérdésre válasz a" 1940" stb. Ül a padban, folyik az orra és mikor adom a zsebkendőt, akkor nem tudja, hogy mire való.

Gyakran érzem úgy, hogy fel fogom adni.... csak éppen akkor mi keresnivalóm ezen a pályán. Ugyanakkor mi értelme küszködni, hiszen teljesen világos, hogy ez a gyerek nálunk nem fog tudni szakmát szerezni: nem lesz se eladó, se szakács, se pincér, se cukrász... Mikor szülőknek jelzem, hogy nem biztos, hogy ez a megfelelő iskola a gyereknek, tudok ajánlani olyat, ahol sikerélmények is érik és szakmát is tud végezni, akkor hajthatatlanok. Letegeznek, megkérdőjelezik a szakmai hozzáértésemet, közlik, hogy feljelentik az iskolát.

Sajnálom őket, de még jobban a gyereket. Meg a többit is. Ide vezetett az elmúlt évtizedek oktatáspolitikája, különösen a sajátos nevelési igényű gyerekek esetében. Elveszett gyerekek országa. Maga a Taigetosz. Írtam, mondtam, kiabáltam mindenhol. Minek?