Nem érem utol magam

Hiába dolgozom reggeltől estig, nem érem utol magam. A nyáron szoktam felkészülni az új tanévre (nesze neked 3 hónapos nyári szünet!), most szeptemberben kellett kezdeni. Újakat írni, mert minden megváltozott, újakat 180 órára, több tantárgyra, több osztályfokra - melléjük témakörönként 1-1 óravázlatot. Közben meg tanítani is kell, megemelt óraszámban: terem és egyéb okok miatt egyenlőtlen munkaterheléssel, meg adminisztrálni ezerrel a szintén hónapos elmaradást - mert hiszen ki tudta a tantárgyfelosztást előre? Pedig mi klikkesek sem vagyunk...

Most tartok ott, ahogyan az évet kezdeni szoktam. Közben megjöttek a hallgatók is, meg folyik a pályázat még fél évig, meg azt hittem az elmúlt hónapban, hogy a tönkről, ahova önként és dalolva hajtottuk fejünket, a tiló alá, talán felemeljük onnan és teszünk valamit - nos, ez is tévhit volt. Kicsit vissza is húzódtam a háttérbe és csak akkor szólalok meg, ha valami rettenetesen feldühít. Például a szakszervezetek tehetetlensége és korruptsága: egyikből akkor léptem ki 25 év után, mikor iskolám méltatlan helyzetbe hozatalakor a helyi bizalmi zsaroló és fenyegető levelet küldött körbe a tagoknak ezzel: ha kinyitjátok a pofátokat, akkor nem lesz munkátok! Valóban. Mindannyian, akik akkor aláírtuk a szülők tiltakozó levelét, már nem dolgozunk ott, ki lettünk rúgva. Belőle meg kerületi bizalmi lett - felvitte ... a dolgát. A másiknak meg nem kellettünk, mondták, csináljuk meg a magunk helyi szervezetét - Budapesten, nem egy kis faluban! Szóval róluk ennyit. A kollégákról meg inkább semmit. Most már érzékelik a bajt, de még mindig tájékozatlanok és kivárnak. Mire? Nem is értem. Bár, mi még nem kaptuk meg az új átsorolásokat, de ettől sem várok sokat. Szerintem ennek is csak legfeljebb kis helyi morgás lesz az eredménye - igaz, mi annyira keveset keresünk egy bármilyen másik iskolához képest (magam olyan 30 ezerrel kevesebbért jöttem ide és sokszoros munkáért), hogy lehet, hogy sokkal jobban járunk - anyagilag. Hogy cserébe ezért szolgák leszünk? Na és...

Hogy fogyatékos gyerekeinknek még 9.órájuk is van? Na és... Bírja ki az a hiperaktív, magatartászavaros, értelmi fogyatékos gyerek! Hogy mindezért szinte semmit nem tudunk majd kínálni, mert ott fenn úgy döntöttek, hogy ezek a kölykök semmire nem képesek? Na és... 

Ma reggel, míg kávémat kavargattam félálomban, kómásan, arra gondoltam, hogy most elég. Nem vagyok hajlandó 12-14 órát dolgozni minden nap! Hazajövök a suliból (olyan fél öt felé), nem nyitom fel a laptopot, nem keresgélek az anyagaim között, nem sokszorosítok, rajzolok, nem készülök stb. Nem. Lemegyek a kertbe a kutyámmal és megiszom azt a sört, ami hetek óta pihen  a hűtőben. Megnézem a kertemet, amit hetek óta nem láttam.  Persze tudtam, hogy nem tudok fél lélekkel... Hülye vagyok...

A gettóban

is elindult a tanév. Gettó - az itt élők hívják így. Valaha tisztes munkáskerület volt, most vannak olyan utcák, ahova az őslakosok sem merik betenni a lábukat. Lakossága lecserélődött az utóbbi évtizedekben, a belvárosból kilökött nehéz sorsú családok (zömmel cigányok) telepedtek le itt.  A rajta keresztülmenő busz a cigányjárat, melyre ellenőr a legritkább esetben mer felszállni -akkor is többnyire rendőrrel megerősítve. Ha mégis felszáll, akkor csak azért lehet, mert nincs helyi ismerete. A busz mindig tömött, mindig büdös és mindig koszos - a hontalanok a hátsó üléseket fogják, ismerős oda sosem ül le vagy áll meg. Mindig tele van cigány gyerekekkel, akik reggel iskolába mennek, délután jönnek...

Ezen a területen dolgozom, iskolámban a halmozottan hátrányos sorsú gyerekek száma majd 100%, negyedük fogyatékkal élő, másik negyede tanulási zavarokkal küzdő - sok köztük az elhagyott, nevelőotthonos, gyámság alá vett, drogos stb. 

25 órám van hetente - hihetetlen erőfeszítés szegregált SNI-s osztályban letanítani 7 órát zsinórban úgy, hogy a szünetek sem a tieid, mert vagy ügyeletes vagy délig vagy onnan délutánig (őrzöd a bejáratot, hogy gyerek csak be, de ki nem, vagy véded az iskolát, hogy ne szedjék szét, vagy csak jelenléteddel megpróbálod megakadályozni a WC-ben, udvaron a dohányzást, ami nem könnyű feladat, hiszen az idejárók többsége komoly dohányos - sokan kisgyermek koruk óta erős bagósok) vagy csak megállít problémájával valamelyik gyerek stb. Minden idegszálam odakoncentrál a gyerekekre: legalább 3-4 felé differenciálok, mert másképp nem lehetne eredményt elérni. Még csak év eleje van, de hála a feleslegesen benn töltött 32-36 órának, a letanított pokoli óraszámnak, olyan érzéssel zuhanok minden nap az ágyba, mintha év vége lenne. Aki sosem tanított, az el sem tudja képzelni, hogy mekkora fáradság, micsoda ólmos fáradság fogja el az embert munka után! És nincs vége, mert otthon, a fél 5-5 órai ebéd után folytatod a munkát: írod a tanmeneteket, most, hiszen készülni nem tudtál a nyáron, mert akkora volt a bizonytalanság, ki mit és hány órában fog tanítani, hogy 30 évem alatt még sosem kezdődött így iskola...Szóval tanmenetek, óravázlatok és gyártod a rengeteg saját fejlesztésű anyagot, hiszen a szakiskolás, különösen az SNI-s gyerekeknek semmijük nincsen. Nincsenek tankönyveik, ami van, az fércmű, nincsenek gyakorló anyagaik, még igazi tantervük sem: átgondolatlan barkácsmunka, melyet felelős gyakorló pedagógus ki sem adna a kezéből, de még csak eszébe sem jutna ennyi hülyeség. Logikátlan halmaz, kutyulék, használhatatlan információhalmaz.

Hogyan lehet elhinni, hogy a "kisegítő" iskolából érkező értelmi fogyatékos gyermeket 1 előkészítő év alatt alkalmassá lehet tenni a szakma tanulására? - hogyan, mikor egyedül az iskolába sem tud bejönni, mert nem tud közlekedni és a szülők nem merik elengedni? Hogyan, mikor nem tud számolni, olvasni, írni és az esélyt sem kapja meg, hogy valaha is megtanul  - és ez kritika előző iskoláiknak is... Hogyan, mikor kivették az összes olyan szakmát mellyel a jobb képességű gyerekek, fiatalok esetleg tudtak volna boldogulni az életben, ha nem Magyarországra születtek volna, mert hazánk maga a Taigetos. Most lehet 3 év alatt konyhai kisegítő, ruhatermék-összeállító, gyógynövény-termesztő stb - csupa "piacképes" szakma...És mi lesz velük? Lerokkantosítják őket, amíg a szülők élnek, addig élnek az ő nyakukon, majd elfekvő, utca...

Elindult a tanév. Kollégáim ülnek, alig ismerik a körülöttük zajló eseményeket, kivárnak (de mire?), fáradtak, szemük karikás, közönyösek. Kezdem hinni, hogy tényleg mindegy. Minden mindegy. Nincs más választás, hiszen ügynöknek nem akarnak menni (legfeljebb oda kellenének...), máshol pedig nem kellenek - még 5 diplomás kolléganőm sem!

Hallgatók nálam az ELTE-ről. Nézem őket, irigylem fiatalságukat és naivitásukat, mert ők is tájékozatlanok, fogalmuk sincs arról, hogy mi történik ebben az országban. Én meg nem rombolom ezt a képet - rövid ideig hinni szeretném , mit ők, hogy minden rendben van. Hogy van tanszabadság, van normális iskola és normális gyerek és iskola,és normális emberek egy normális országban.