Miért sz@r a magyar iskola? 3.

Még mindig a rajtunk kívül álló okokról, igaz, a mai gondolatoknak igencsak közük van hozzánk. Ma az oktatáspolitikai változásokra szeretnék kicsit kitérni. Nem akarom részletezni, tudományoskodni, adatokkal igazolni, minden fenn van a neten, keressétek meg!

A rendszerváltás előtt egy mindenféle szempontból központosított oktatási rendszer működött. Az állam előírta, hogy mit, mikor és sokszor azt is, hogy hogyan tanítsunk, de mindenki tudta, hogy az igazi pedagógusok a becsukott ajtók mögötti tantermekben igazi nevelő-oktató munkát végeznek. Mi például a sarlót és a kalapácsot is "kitettük az ablakba" még a rendszerváltás előtt és haladó szellemű iskolánk nem tett semmilyen negatív lépést ellenünk, hacsak nem veszem annak azt, hogy meg kellett valami pokolian hosszú szovjet filmet néznünk november hetedikén. Valamennyien, ezekből a korosztályokból, emlékszünk egy-egy igazi pedagógusra iskoláinkból. Anyagilag nem becsülték akkor se jobban a tanárokat, bár, ha összehasonlítom a mai bérekkel az akkorit, akkor elmondható, hogy az akkori stabilabb megélhetést jelentett. Nem vagyok gazdasági szakember, de reálértéken bizonyára magasabb volt a bérünk 30 éve, mint ma. A tiszteletünk, elismertségünk, megbecsülésünk pedig biztosan.

A rendszerváltás után átpasszolták az önkormányzatoknak a sulikat, hozzá nem értő emberek kezébe került az oktatás és megkezdődött az  ámokfutás: nagyon gyorsan akarták eltüntetni a régi oktatási rendszert és bevezettek egy át nem gondoltat: évente átírt tantervek,  évente újra írt tanmenetek, mert szinte nem volt egymás után két év, amikor valami ne változott volna. Bizonytalanság minden fronton. A napjainkban folyó diktatórikus változásokról meg már ne is beszéljünk, mert ezzel a hülye, birka népséggel, amely már régen nem nevezhető értelmiségnek sem, mindent meg lehet és meg lehetett csinálni. 

Ma már tényleg csak a nagyon elhivatott és a nagyon tehetségtelen megy pedagógusnak, a szakma folyamatosan hígul és olyanná válik, mint az egyre jobban vizezett limonádé. Ízetlenné, se íze, se bűze. Nagyon sok rossz pedagógus van a pályán és ami a tragikus: többnyire ők vannak pozíciókban - vezetnek iskolákat, munkaközösségeket, team-eket. A jobbak pedig már vagy elhagyták a pályát, vagy haldokolnak egy olyan iskolában, amely megtűri őket, a különcöket. Ritkábban: a helyükön vannak és csodákat tesznek - együtt, az egész közösség. 

Ebben az évben 16 hallgatóm volt, közülük csak egy akar tanítani, a többiek nem. Viszont lesz diplomájuk, beszélnek legalább egy nyelvet jól - irány tehát külföld! És pedagógusok mosogatnak, hordanak ki pizzát, dolgoznak szalag mellett egy gyárban - de ötszörös, tízszeres bérét és feleannyi munkáért. Nekik nem kell aggódni, hogy miből fognak megélni 5-10 év múlva, hogy lehet-e gyereket vállalni stb.Nem fognak leamortizálódni, mert pedagógusnak lenni hatalmas lelki, szellemi és fizikai munka. (Vajon miért van többszörös túljelentkezés a skandináv országokban erre a hivatásra? Talán csak nem a megbecsülésért, az anyagi elismerésért? )

Manapság magam is egyre jobban aggódom, hogy mi lesz a jövőben. Miből fogok megélni, mert az teljesen világos, hogy hosszabb távon ezt a napi 10-12 óra munkát már nem bírom. Tettem 30 évig, de az idő elment. Rákényszerítenek, hogy váltsak, amíg megtehetem. Már néztem és találtam munkát külföldön, de még van néhány hónap a tanév végéig, hogy meghozzam a döntést.

Miért haldoklik a magyar iskola? 2.

Még mindig az iskolán kívüli okokkal akarok foglalkozni. Most éppen a média szerepével. Mekkora szerepe van a médiának a magyar iskola színvonalának leromlásában?

1989. Rendszerváltás. Szabad sajtó, szabad világ, szabadosság. Új "példaképek", akik a háttérbe nyomták a szülői mintákat, a pedagógusi példákat, az akkor még létező erkölcsi normákban útmutató embereket. Megszűntek a gyerekműsorok, az Esti mese népmeséi, a Lolek és Bolek, a Varázsceruza, a Kisvakond helyett megjelentek a többnyire ázsiai, számítógéppel készített értelmetlen hülyeségei. A Szomszédok "tanmeséi" helyett az idióta, sok száz részes, értéktelen "brazil" sorozatai. Ennyit a tv-ről, nem kell tovább bizonygatni. Míg serdülőkorunkban nagy izgalmat keltett bennünk  egy-egy magyar film pikáns jelenete, addig most nem tudsz kinyitni úgy egy újságot, hogy ne meztelenség ömöljön rád, erőszak és a netre óvatlanul beírt "macska" keresőszóra is pornóképet dob ki a gép - kiderült ez nagyon hamar, mikor memória kártyákat készítettünk informatika órán az alsós gyerekekkel. Ezt az értékrend válságot a média alakította ki -persze a megrendelők szempontjából nagyon is érthető okkal, de ebbe nem akarok belemenni.

Persze ez csak az értékrend-válságunk lenyomata, de sokkal többet ártott a pedagógusoknak az, hogy a média az iskola "titokzatos", érdekes világát lerántotta a földre azokkal a cikkekkel, amelyeket nagy valószínűséggel a politika rendelt meg és semmi más célja nem volt vele, mint megúszni, elkerülni a nekünk tett ígéretek betartását: megbecsülés, béremelés stb, illetve, hogy tekintélyünket kisebbítve elvegye a pedagógustársadalom erejét, összetartását, értelmiségi szerepét. Sorra jelentek meg az írások a pedagógusok "viselt" dolgairól, a tanárverésekről, az iskolákban mindig is megvolt diákbalhékról és még lehetne hosszan folytatni a sort. Sikerült a társadalmat elfordítani mellőlünk, ami azért rettentően veszélyes, mert ezzel a szülők a maguk gyerekei ellen fordultak. Mert miközben a gyerek előtt minket szidnak,  "hülye tanár" meg "majd én bemegyek a suliba és leverem azt a k...-t", addig eszükbe sem jut, hogy mit tesznek. Ezek a gyerekek nem fogják tisztelni a tanáraikat, nehezen kezelhetőkké válnak. És a társadalomban keringenek a szuper fizetésekről, a 3 hónapos szabadságról, a "leadja az órákat és délben megy haza" legendák. Fogalmam nincs, hogy a pénz hatalmával szemben mit lehetne tenni, de hogy valamit kellene, az bizonyos, másképpen hamarosan egyáltalán nem lehet Iskoláról beszélni. Már ma is nagyon nehéz...

Miért haldoklik a magyar iskola? 1.

Olyannyira bonyolult ez a kérdés, hogy több kötetes könyvet lehetne írni belőle annak, aki időt szánna a kutatásra, elemzésre. Én csak az iskolákban magam megélt 50 év tapasztalata alaján gondolkodom sokat erről. Nem biztos, hogy igazam van, csak én gondolom azt, hogy közel járok az igazsághoz. Hát akkor rajta! Nézzük először azokat az okokat, amelyek nem belülről rohasztják a sulit.

Nagyon messzire kell visszamenni, ha elfogadjuk azt az igazságot, hogy a gyermek fejlődésének irányát elsősorban a család határozza meg, aztán az óvoda, iskola, a barátok, a társadalom stb. Ez ugyebár a szocializáció folyamata, amelynek kulcsszereplője kellene, hogy legyen a család. Mi is történt a családokkal az elmúlt 50-100 évben? Miért merem kijelenteni, hogy a mai családok nem töltik be ezt a szerepet és ezzel meg is van az iskolába kerülő gyerekek hátrányainak egyik fő bűnöse. Ez a hátrány ugyanis a legtöbbször nem hozható be, vagy nagyon nehéz csökkenteni a lemaradást, hiszen a család az ismeretek átadásán túl elsősorban nevel, erkölcsi kategóriákat, normákat tanít meg, írott és íratlan szabályokkal ismerteti meg a gyereket. Ha megteszi. (Ebből írtam 30 éve a diplomamunkám - annyira elkeserítő, hogy az akkori megállapítások, eredmények ma is igazak...)

A 20. század eleje. Az emberek munkalehetőség, a nagyvárosok csábítása miatt otthagyják szülőfaluikat, szüleiket és beköltöznek a városokba. A folyamat szinte megszakítás nélkül tart a II. világháborúig. A mezőgazdaság kezd háttérbe szorulni, dübörög az ipar, amelynek kell a munkaerő, az olcsó munkaerő. Megtelnek a pesti bérházak is és a nők is tömegével állnak be a gyárakba, mennek dolgozni. 1945. Véget ér a háború és elkezdődik egy újabb borzalom, a Rákosi-korszak. A nők pedig büszke traktoros lányok lesznek, meg komlói bányászok, szövőgyári munkások - de messze a családtól. Nincsenek már szülők, nagyszülők, hogy segítsenek, sorra létesülnek tehát a bölcsődék, óvodák, amelyek megpróbálják felvállalni a szülők helyett a gyerekek nevelését. Én innentől számítom a nagycsaládok szétesését, a családi nevelés meggyengülését. Nem mintha a parasztember "nevelte" volna gyermekét, miközben naphosszat kapált a földön, vagy az anya, aki a házikertet, az állatokat gondozta, a háztartást vezette - és mégis! A gyerek belenőtt a mindennapokba úgy, hogy szüleitől eltanulta mindazt, ami az életben maradáshoz szükségeltetett. Ám a technika rohamos fejlődésével ez szükségtelenné vált akkor, mikor már a lakosság harmada-fele a nagyvárosok lakójává vált.

Ennek ellenére a polgári nevelési modellek még működtek, a családok megpróbálták megoldani a problémákat úgy, hogy az egész társadalom nevelt. Gyerekkoromban a villamoson simán rászóltak a "felnőttek" a nem kellő módon viselkedő kölyökre! A suliba a nagymama hozta vissza fülénél fogva az onnan meglógó csemetét, majd elnézést kért tőlen, tacskó kölyöktől, a "tanító bácsitól". A nyolcvan körül járó néni! Képzeljük el ma!

A nyolcvanas évekre mindenki dolgozott, mindenkinek volt munkája, minden gyerek iskolába, óvodába járt és mindenki biztonságban, de egyforma szegényen élt - kivéve egy szűk, gazdag, tolvaj réteget és egy szintén szűk, látens szegénységben élő réteget. Mindenkinek volt munkája, még a cigányságnak is dolgoznia kellett és dolgoztak is. Gyerekeik iskolába jártak, osztálytársaim voltak, de nem volt semmi gond azzal, hogy cigányok. Barátaink voltak és kész.

Aztán a hetvenes-nyolcvanas években jöttek az OTP-gyerekek, én meg ekkor kezdtem a pályám. Innentől indult el a romlás, persze ehhez kellett egy rendszerváltásnak nevezett cirkusz is. 

OTP-gyerekek: olyan kölykök, akik nagy része csak azért született meg, mert a szüleik lakáshoz akartak jutni. Nem a gyerek kellett, hanem a lakás. Ekkor épülnek meg a panelrengetegek mindenhol és születnek is a kölykök, akikkel már nem foglalkoztak a szülők. A rendszerváltással meg beérkezik hozzánk a vadkapitalizmus, vele a szabadosság, megkérdőjeleződik az érték fogalma (például megszűnnek a gyerekműsorok, melyek nem hoznak pénzt, bevételt, helyette megjelennek az értéktelen, vacak tucatsorozatok, az akciófilmek, a talkshow-k stb.). 

Ekkor még a magyar iskola világhírű -csakúgy, mint a Kodály-módszer, és a finnek meg a többiek még sehol sincsenek, aztán 25 év alatt sikerül a mezőny végére süllyednünk.

A mai családok többsége nem neveli gyerekét (egyes felmérések szerint egy szülő heti 7 aktív percet tölt el gyermekével - természetesen nem a kivételekről, hanem a többségről beszélek), a gyereket az utca, a morálisan is gyenge társadalom neveli, amelynek már látszódnak a következményei. Mi pedagógusok pedig próbáljuk pótolni a szülői nevelést: erkölcsi normákat igyekszünk nevelni a kölykökbe, értékrendet, de mi tanítjuk meg kitörölni a fenekét, enni késsel és villával, köszönni stb. Egy "pici" baj van: ha a szülő annak idején nem társasjátékozott, fogócskázott, bukfencezett a kölykével, nem rajzoltak együtt, nem manipuáltak, nem mondtak kiszámolókat és mondókákat, akkor például a gyerekben nem alakult ki a számfogalom. Azok az idegpályák nem húrozódtak be és nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen bepótolni a mai, teljesítménycentrikus, rohanó iskolában.

Ha tetszik, ha nem, a mai pocsék iskolának egyik oka a család.

Hol az igazság?

Kínlódom. Magammal. Hallgatóim közül többen is jelentkeznek most mesterképzésre. Nincs is ezzel baj. A baj azzal van, hogy 17 tanárjelölt közül mindössze egy akar tanítani és ha kicsit is kritikusan nézem őket, akkor alig 2-3 lenne alkalmas erre a hivatásra. Nem azért, mert nincs meg a szakmai tudásuk - megvan, illetve megszerezhető. Az nincs meg bennük, ami a pedagógust Pedagógussá teszi. Mégis jelentkeznek és kétségem nincs afelől, hogy el is fogják végezni. Ezzel a gyakornoki kategória után jóval magasabb bért fognak szerezni, mint a 30-35 éve pályán levő igazi Pedagógusok, akiknek nem volt idejük és pénzük ezeket a képzéseket elvégezni. Akiknek arra kellett ez az idő, hogy megoldjanak egy-egy nehézséget, problémát az osztályaikban, hogy tananyagot, taneszközt fejlesszenek, hogy szabadidejükben a gyerekeiket elvigyék múzeumba, kirándulni stb. 

Most mégis foglalkoztat ez a kérdés. No nem magam miatt, hiszen elsők között bojkottáltam a portfólió feltöltését ( és nem is fogom megtenni), hanem azért, mert vannak nagyszerű kollégáim, barátaim, akik sosem értek rá erre. Persze képezték magukat, másképp nem is lehet, sok száz órát és rengeteg pénzt fordítottak hétvégi képzésekre, akkreditált tanfolyamokra. Nem azért, mert előírták, hanem azért, mert e nélkül nem lehettek volna azok, amik most. Nem tehették volna a dolgukat úgy, mint eddig. Most ők is beleragadnak a ped I.-be, esélyük sincs kikerülni és nem pályájuk elején járnak, hanem 25-35 év van a hátuk mögött.

A többiek meg, persze akinek nem inge...., ők megszerezték ügyesen. Okosan ott is karriert terveztek és csináltak, ahol szerintem egyébként nem lehet. A pedagógus pálya nem karrier pálya - ha igen, akkor az elméleti területeken lehet karriert építeni, de azok meg ne akarjanak tanítani. Aki a ma iskolájában akar karriert építeni, az menjen el inkább.

Minap azon gondolkodtam el hosszasan, hogy miért ilyen szar az iskola. Megéltem világelsőségét és a rendszerváltás óta látom romlását, egyre mélyebbre tartó zuhanását. Csak a kor a felelős? A gyerekek? A szülők? A pedagógusok? 

Mindig is azt gondoltam és fenntartom most is, hogy minden bajunkért mi vagyunk a felelősek. Hagytuk, hogy így legyen! Láttuk a szakma felhígulását és semmit nem tettünk ellene! Hagytuk, hogy a média szétverje a megbecsülésünket (no nem anyagi szempontból, hiszen mindig is csórók voltunk és maradtunk is azok) és semmit nem tettünk. Túl kevesen voltunk, akik ordítottak. De akkor a volt az ellenszél és olyan nagy a "demokrácia"!

Kínlódom. Hogyan tovább? Még lenne 17 évem a nyugdíjig (halálomra játszanak ott fenn... meg sem élem) és torkig vagyok az iskolával, a tehetségtelen kollégákkal, az iskolákat, a pedagógiát szétverő politikával... Miért hagytuk, hogy így legyen?

Kínlódom, nem akarok Somlai Margit lenni, el kell a pályáról menni, még most, hogy tán bírom magam még vagy 15 évig. Azt, hogy nem kellek senkinek, már régen tudom, de nem érdekelt, tettem a dolgom, mert erre születtem. De Somlai Margit nem akarok lenni: most néztem munkát külhonban, láttam, találtam, merre a bőrönd?, menni kell(ene)

"Somlai Margitot láttam én piacon guberálva,
Ősz kicsi kontya úgy feszült, mint rég az iskolába.
Láttam ott Somlai Margitot lila eres kezével
Szemétben turkálni, s bújtam ott, ne legyen övé a szégyen.

Bújtam a földbe, bódé mögébe,
Vén Margit néni, ne láss meg soha.
Somlai Margit, mit guberálsz itt?
Tán azt a szót, hogy ... hogy iskola?

Oxfordi diplomás Somlai, latin-angol tanárnő,
Öt nyelven tudta mondani azt a szót, hogy teremtő.
S nyolcvanöt éves kézzel ott ügyesen túrt szemétben,
A teremtő éppen nem figyelt, őhelyette is néztem.

Bújtam a földbe, bódé mögébe,
Somlai Margit, nem én,
Nem én teremtem, nincs hozzá kedvem,
Ezt a világot, nem én..."