, hogy mikor fáradtság, támogatottsághiány miatt 18 év fantasztikus, magyar pedagógiát messze meghaladó, munkája véget ér, akkor legalább legyen némi reakció
, hogy a szülők, akik gyerekeinek 18 év alatt legalább 440 hétvégi programot szerveztem ingyenesen, legalább egyszer megköszönjék a gyerekeikkel való foglalkozást, felnevelést, erkölcsi határok kialakítását, önálló életvitelhez segítést
, hogy a gyerekek, akik mellettem nőttek fel, legalább elmorzsoljanak egy könnycseppet vagy követeljék a folytatást
, hogy valaki, bárki érdeklődjön a fogyatékkal élő fiatalok, emberkék 18 évnyi utánkövetésének eredményeiről (mert ilyen kutatás nem volt és jelenleg sem folyik)
, hogy valaki, bárki érdeklődjön az alkalmazott és bevált pedagógiai-pszichológiai módszerekről, azok eredményeiről.
Nem vártam, de reméltem. De olyan könnyedén múlt el minden, mint ahogy füst oszlik szét a kémény fölött, ahogy villámcsapás dörgése csendesül le végleg a hegyek között... Sajnálom és elkeserít. Kettős az érzelem, mert ugyanakkor meg boldoggá tesz, hogy ezek a fiatalok boldogabban, jobban élnek. Akkor most örülni kell, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése