Véget ért

ez a tanév is. Bár hetekkel később, mint a többi iskola, de végre bezártuk az évet - és a sulit is. Hogy folytatom-e? Ez kizárólag a fenntartómon, gyanítom, hogy inkább iskolám vezetésén múlik.

Harmadik éve tanítok értelmi fogyatékosokat heti 26 órában (plusz helyettesítések), szemben a KT előírásaival. Ez azt jelenti, hogy a három év alatt letanítottam óraszámban egy negyedik tanévet is - természetesen úgy, hogy akár egy túlórát is kifizetett volna a suli a nagyjából 850-900 túlórából. Persze ez a része, az anyagi, sosem érdekelt és most sem. Azonban ezt fizikailag és lelkileg sem lehet bírni ilyen hosszú távon. Hogy akkor miért? Mert egyik osztályom ballagó, vizsgázó osztály volt, a másikat fel kellett készítenem, zárkóztatnom a szakma megszerzésére, önálló életvitelükre. 

Azt hiszem, hogy kiválóan sikerült. A vizsgázó osztályom szín ötösre teljesített, előkészítős osztályom megőriztem, megerősítettem, a lehető legtöbbet tettem azért, hogy boldog emberkék legyenek. 

Azonban nem megy tovább. Ezt próbáltam finoman igazgatómmal is közölni és tulajdonképpen válaszút elé állítottam az iskolámat: ha meg akarnak őrizni, akkor tartsák be a KT előírásait. Attól tartok, hogy ezt nem azért nem fogják megtenni, mert szívesen elengednek, hanem azért, mert akkor belátnák a "tévedésüket" és attól tartanak, hogy követelni fogom azt a több mint kétmillió forintot, amivel többet dolgoztam minden Magyarországon szegregált, speciális szakiskolában dolgozó kollégámnál. 

Szóval most kiderül, hogy meg akarják-e tartani a legjobb húzóemberüket... és pontosan tudom azt is, hogy szakmailag kevesen kelhetnének versenyre velem. Kerestek eddig is más intézményekből, menjek hozzájuk dolgozni, de mindig tisztelettel elhárítottam. Most úgy tűnik, hogy indulhat a licit: akinek kellek, vihet.

(Úgy tervezem, hogy ez lesz az utolsó munkahelyem, bár még rettentő sok időm van a nem létező nyugdíjamig és ez elkeserít. No nem  a tanítás, hiszen azt imádom, hanem a várható jövőm. Pont úgy, mint a diákjaimat. Nem jó ma itthon élni. Elkeserítő a butaság, a közöny, a szakmaiatlanság minden téren, a műveletlenség, az embertelenség és lehetne sorolni még sokáig. )

Szóval: Kedves iskola igazgatók! Ha szükségetek van egy tanító-gyógypedagógusra 30 éves tapasztalattal és jó néhány országos elismeréssel (bár ennél fontosabbak a könyvespolcaimon álló serlegek, kupák, oklevelek a tanítványaimtól és szüleiktől), akkor valószínűleg szabadon elvihető leszek. Értek hozzá és használom a koooperatív technikákat, a szabad tanulást, az élmény- és drámapedagógiát, játszom tucat hangszeren, ismerem és tudom a legtöbb kézműves technikát, digitális tananyagokat fejlesztettem, könyveket írtam, módszertani cikkeim megjelentek valamennyi szakfolyóiratban stb. Szívesen dolgoznék végre egy igazi műhelyben, igazi pedagógusokkal és kizárólag a gyerekekért.

Hajrá!