Ismertem egy lányt

"Ismertem egy lányt
Kedves volt és szép
Arca köddé vált
Nem ismerem rég
Mosolyán közöny
Szeme villan még
Tán egy fagyott könny
Csillog, mint a jég"

Ismertem a lányt. Kedves volt, mosolygós, szemében csillogó mosoly. Szerető és gondoskodó szülői háttérrel, tyúkanyó alsós tanító nénivel. Ilyen volt ő a kisegítő iskolában. Majd felső tagozat: a négy fős osztályban nem ő lett az osztályfőnök kedvence - mert lett kedvenc. Egy. A többi három éveken át élte át a mellőzést, megaláztatást, a buzdító szó hiányát, az igazságtalanságot. Még ott voltam, bár üldöztetésem már javában folyt, biztattam, segítettem a szerencsétleneket és amíg lehetett védtem a munkatársamat előttük, miközben jogos panaszáradatukat hallgattam - kollégát szándékosan nem írtam, sem pedagógust, sem Embert. A ballagásukra még meghívtak - bár kitiltottak onnan. Osztályfőnök közölte, ha én megyek, akkor ő nem lesz ott a ballagáson - így mentem, de távolról, kerítésen át néztem a kis csoportot és büszke voltam rájuk.

Aztán elsodort az élet, másik iskola, rengeteg munka. A négyből egyikük békaként jött velem, tudtam róla, örültem, hogy megvetett és agyonpiszkált mindennapjai ellenére köztünk megmaradt embernek. Becsülettel tanult és újra megtanult nevetni.

Aztán egyik nap iskolám kapuján belépett a lány. Nem ismertem meg. Közömbös, megkeseredett, visszaépült emberke araszolt lassan felém. Anyuka is megbolondult valószínűleg - a szülőnek a gyerek kudarcait megélni, főleg egy fogyatékosét, még nehezebb, mint a gyereknek, beíratta érettségizős osztályba gyermekét, akinek még a szakma sem ment egy speciális szakiskolában. Mit hallhatott ott, a régi iskolában, nap mint nap? Hogy gyermeke buta, lusta, tehetségtelen stb. És a gyerek az is lett. Megjárt néhány iskolát, volt egy abortusza, van egy komoly barátja (értelmi fogyatékos ő is) és begyűjtött annyi kudarcot, annyi csapás érte, amennyit felnőtt ember is nehezen visel el. Neki el kellett.

Most bukdácsol. Látom sorsát, miközben zsíros haját (hol van már az ápolt, szép kislány?),pattanásos, ápolatlan bőrét nézem. Tudom, hol végzi, mi lesz az élete.  Áll a folyosón és nem mer bemenni órára, mert valaki a mostani osztályából fenyegeti. Hiába győzködöm, Bekísérlek!, nem mozdul, inkább vállalja az újabb igazolatlan órát - már mindegy, mert a családi pótlékot elvették rég. Tehetetlen vagyok. Megkeseredett. Pesszimista.

- Hogyan juthatott eddig?

- Hol volt a szülő, a pedagógus, a pszichológus, a többi szakember, mikor baj volt?

- Hogy engedhette akkori igazgatóm, hogy ez megtörténjen? Miért nyalta se...ét ennek a senkiházi munkatársnak csak azért, mert számíthatott szavazatára az új választáson?

- Hogyan lehetett ez a munkatárs egy kerület szakszervezeti bizalmija?

- Hogyan lehetséges, hogy egy egész társadalom hagyta az elmúlt majd 30 évben, hogy folyamatosan pénz vonjanak ki az oktatásból, egészségügyből? Hogy tönkre menjenek iskoláink, óvodáink? Hogy a pedagógus hivatásának megbecsültsége minden szempontból folyamatosan süllyedjen az én fene...m alá?   

- Hogy tönkre tegyenek ipart és mezőgazdaságot? Hogy kivágassák ősi szőlőinket, levágassák állatainkat? Hogy másfél millió ember (és gyermekeik, unokáik) legyen tartósan munka nélkül a legkisebb eséllyel a változtatásra? 

- Hogyan lehetséges, hogy egy egész társadalom elnézi szó nélkül, ahogy elesettjeinkkel bánunk? Hol az akadálymentes ország, a védett munkahely? 

- Hova lett gyermekeink jövője? Hova lett hazánk jövője?

Számtalan kérdés van bennem folyamatosan, meg sem próbálok már rá választ adni. A futószalag végén dolgozom, látom az oda megérkező fiatalokat. Épeket, sérülteket. Nincs köztük sok különbség - elvesztett jövő, megismételt apai-anyai sors. Míg odaérnek, megpróbálok néhány szép és hasznos évet adni nekik. Ez az én küldetésem, a feladatom.

És szégyellje magát mindenki, aki tehette volna és nem emelte fel szavát! Mindenki, aki cselekvési-döntési helyzetben volt és nem tette, vagy nem azt tette, mit a tisztesség, az erkölcs, a becsület kívánt volna! Mindenki, aki a "rendszerváltás" óta eltelt 30 évben folyamatosan azt ígérte, hogy "most kicsit rosszabb lesz, de hamarosan lesz jobb is", mert hazudott és ami szomorú, hogy tudta, hogy hazudik! Aki a szabadság, a lehetőségek, a jó munka megbecsültségének hamis illúziójával élte fel erőnket, lopta el életünket, lehetőségeinket, jövőnket! 

Mindenki, akinek döntései miatt meggyengültek a családok, képtelenek ellátni feladataikat, ezért az ő és gyerekeik élete megy tönkre! Aki hagyta, hogy erkölcsi normáink a porba hulljanak, mindenki, aki a való világ szépségei és értékei helyett beengedte egy hamis, mocskos virtuális, média irányította világ gyalázatos "értékeit". 

Mindenki, aki idióta módon lőtereket akar építeni iskolák, kórházak helyett!

Mindenki, aki a nulla teljesítményű magyar focira pénzt áldoz az iskolai tornatermek, mosdók, táblák, kréták, a kórházi felszerelések, életmentő eszközök helyett!

Mindenki, aki hozzájárult ahhoz, hogy gyermekeink, a jövőnk idegen földre meneküljön, távol otthontól, családtól, anyaföldtől.

Mindenki, akinek ...

"Ismertem egy lányt

Kedves volt és szép
Szemében mindig
Különös fény élt
Arca halvány volt
Sose tudtam, miért
Mint a sápadt hold
Messzi útra tért"