Új osztályomat csábítottam hétvégi programra (első és nem utolsó hétvége, ami a kölykökkel fog elmenni... elmúlt 18 évben nagyjából 500 ilyen szombat, vasárnap vagy mindkettő volt...). Kíváncsi voltam, hogy ki moccantja meg a fenekét egy ingyenes és reményeim szerint izgalmas programra. 15-ből négy jött el. A többiek mentségére legyen mondva csepegett, néha esett az eső és eléggé borult volt az ég, bár dél körülre már derült időt jeleztek.
Első helyzet: tanuljanak meg dönteni és viselni a következményt.
- Menjünk-e? Elinduljunk-e?
Úgy döntöttek, hogy menjünk. Mentünk.
- Tudnak-e utazni, új osztályként tudnak-e beszélgetni egymással? Hogyan viselkednek? Mit hoztak magukkal? stb.
Beszélgettünk. Sokkal többet meg lehet tudni a gyerekekről ilyen körülmények között, mint a suliban és nem csak azért, mert több idő van rá, hanem azért is, mert szabadabbak a gyerekek, mások a körülmények, a környezet.Az utazással sem volt gond, pedig készültem rá: hangosak lesznek, nem utaztak még metrón, nem mernek a mozgólépcsőre lépni stb. Nem volt ilyen gond és hamarosan meg is érkeztünk a Normafához, ahol ködbe, felhőbe burkolózott a hegy. Gyönyörű volt. Elmondtam a szabályokat: szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz, csak mindig láss minket és úgy viselkedj, hogy mások napját ne tedd tönkre! Ennyi. Megértették és miután meséltem kicsit a helyről, a nevéről, nekivágtunk az útnak Makkosmária felé. Útközben mutattam a bükköt, tölgyet, és beszélgettünk...
- Tudnak-e tüzet rakni? Nyársat vágni, faragni? Maguktól szedik a fát vagy nógatni kell őket?
Minden rendben ment: megtanítottam őket nyársat faragni, tüzet rakni, sütögetni szalonnát, kolbászt. Sajnos, mire égett végre a tűz és kezdett sülni minden, megjött a vihar. Akkora zápor, hogy patakok folytak az erdei utakon, de nem volt gond, mert erre is készülni kellett. Olyan helyszínre mentünk, ahol esőbeálló is van, hiszen ilyen időben nem kockáztat az ember. Megvártuk az eső végét és újabb döntés kellett: menjünk vissza a buszhoz nagyjából fél óra alatt vagy bevállalják a másfél órás utat a beígért sziklamászás kedvéért?
Bevállalták.
- Fel mernek-e mászni? Le tudnak-e jönni? Mit tanulnak magukról? Mennyire tudnak segíteni egymásnak, együtt dolgozni? Milyen rejtett belső tartalékaik, tulajdonságaik vannak?
Elég ilyenkor figyelni a kölyköket, kibújni nem tudnak a bőrükből, ha alaposan tervezel és kellően rutinos vagy, akkor rettentő sok mindent megtudsz róluk.
Mind felmásztak a csúszós, vizes sziklán, nagyjából két-három emelet magasra - természetesen biztosítással, hiszen nem lehet kockáztatni!
Büszkén, vizesen, sárosan, koszosan indultunk haza és már a buszon kókadoztak - ja, a finom hegyi levegő, a sok-sok élmény! Megérte. Nekem meg sok-sok feljegyzéssel szaporodott a füzetem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése