Kopognak a fejlesztő szoba ajtaján, majd a következő pillanatban berobban az ajtó. Beszáguld a szobába egy lány az osztályomból.
- Tanár bácsi, vihetek ragasztót? - kérdi és a választ meg sem várva lekap a polcról kétfélét és már el is tűnt.
A szünetben angolos kolléganő megállít és panaszkodik a lány minősíthetetlen viselkedésére, arra, hogyan ragasztotta vissza technokollal műszempilláit az óra közepén, hogy hiába szólt rá, hogy ne hallgasson zenét a telefonján, a lány válasza csak annyi volt: Nem zenét hallgatok, játszok! Hát igen, én vagyok a hibás, mert előző órán, matek órán, "dolgozatot" írattam velük a szorzótáblából (ötösig kellett négy hónap alatt megtanulni) és a lány kettest írt. Elmondott mindenkit mindennek, hogy a rák egye ki a ..... csak ő nem volt hibás. Szakiskola, 9. osztály.
Minden elmúlik egyszer. Elképzeltem húsz-harminc év múlva, milyen lehet majd ez a lány. Semmi más vigaszom nincs, hiszen csak magunkat tudjuk megváltoztatni.
VálaszTörlésLe a kalappal a pedagógus hivatásúak előtt és óriási köszönöm!