Jó ideje érzem, hogy elfogyott körülöttem a levegő. Hogyan is kezdődött - nem is tudom. Talán az olasz úttal, mikor is megérezhettem, hogy lehet(ne) normálisan is élni. Talán akkor, mikor két évnyi megfeszített munkám eredménye ment tönkre a szakiskolában, mikor sikerült álmokat adni a gyerekeknek, meg is dolgozni érte, de hazánkban ezek a gyerekek halálra vannak ítélve... elfogytak, abbahagyták, feladták. Nem az a baj, hogy újabb kudarc ért, ezt megszoktam a sok irigy, fennhéjázó, hatalommániás kollégától és igazgatótól, hanem az, hogy ezeknek a gyerekeknek vették el a jövőjét. Talán akkor, mikor hazajöttem Svájcból, ahol a lányom kényszerűségből dolgozik - elszakítva családtól, barátoktól és ettől a szerencsétlen kis országtól, melyet még most is olyan forrón szeretünk. Ellenére minden mocsoknak mi önlik ránk minden nap. Nem tudom hogyan lesz tovább. Imádom a hivatásom, egész életemet tettem rá, én csak ezt ismerem. És jó vagyok benne, tudom. És bár a szünet utolsó napja van, de vágytam be ez idő alatt is a suliba, a gyerekek közé: nevelni, tanítani őket, játszani, együtt nevetni és sokszor együtt sírni.... De most már alig látom értelmét. Vége a Baráti Körnek is, "nem kellett" senkinek: 17 év alatt végig küszködtem, hogy fenntartsam, hogy ezeknek a szerencsétlen emberkéknek legyen egy biztos menedék, egy közösség,mely segíti, támogatja egymást és megadja azt, amit se család, se iskola, se a társadalom nem képes megadni - emberséget az embernek. Egy percig nem sajnálom a rá költött pénzemet (melyből többször körbeutazhattam volna a világot), a ráfordított rengeteg munkát és időt. De a szívem sír, mert ennek is vége. Mivel önköltséges lesz minden program, már nem fognak jönni a gyerekek. Nem baj, jönnek majd hozzám, mint minden karácsonykor a pizza-partyra és akkor majd beszélgetünk, nevetünk, együtt, és sírunk is, mert azt is kell néha. Nekik meg igazán van miért.
Elfogyott a levegő. 30 éve veszekszem, harcolok, küzdök értük, a gyerekekért és az Iskoláért. Ennek eredményeképpen karrierem egyre lejjebb ívelt, maradtam "pályakezdő", sosem volt időm papírokat gyűjtögetni, most is csak azért hiányzik, mert ha ped II.-be kerülhettem volna, akkor a többletpénzből vihetném megint a srácokat és talán lemondhatnék végre a tescos párizsiról és a kínai cuccokról is.
Elfogyott a levegő, valami eltört bennem. Elegem van ebből a primitív és buta országból, abból a virtuális térből, melyben élünk, elegem van gyáva népéből, amely birka módon tűr mindent évszázadok óta. Hát ha pusztulni kell ennek az alig 9 millió magyarnak, akkor legyen úgy! megérdemeljük bizonyára. Magam nem érzem így. Megtettem mindent, mit egy hétköznapi ember tehet, sőt, többet is, és ezzel megnehezítettem családom és a magam életét is. Rossz szájízzel kelek és fekszem. Hol a megváltás?
Elfogyott a levegő. Azt hiszem, hogy menni kell. Menni innen, hogy a még hátralevőt úgy éljem, ahogy emberhez méltó. Hogy a munkámat megbecsüljék, elismerjék, hogy emberként élhessek. Mert itt nem lehet. Mocskos vezetők mocskos országot, társadalmat építenek és az a társadalom, mely gyermekeit teszi tönkre nem méltó az életre.
Elfogyott a levegő, nincs már mit mondani. Szép lassan visszahúzom csápjaimat mindenhonnan....nincs már mit mondani!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése