“A demokrácia jó. Az összes bajával, ezzel az undorító korrupcióval, ezekkel a szarházi politikusokkal együtt is. Úgy képzelem én ezt az egészet, hogy van egy rettenetesen nagy pocsolya, amit valaki egy bottal felkavar, és hihetetlen mennyiségű szemét jön föl a felszínre.”
És teljesen igaza van. Borzasztó, ami történik ebben az országban és nem csoda, hogy tehetséges fiataljaink menekülnek, míg marad a szerencsétlen, buta, képzetlen milliók tömege, akikkel mindent meg lehet csinálni. Elmennek szavazni azokra némi ételutalványért, akik éjjel hátba lőtték őket, közmunkásként tengetik "boldog tudatlanságban" életüket és szavaznak azokra, akik elvették jövőjüket (oktatás, egészségügy tönkretétele). De az értelmiségnek nevezett és a középrétegből lecsúszott rétegek sem képesek kiállni elveikért. Nem merik felvállalni gondolataikat, erkölcsi normáikat - meghunyászkodva lépnek be minden nap a mókuskerékbe.
A demokrácia jó - mondja Ranschburg, de ebben nem értek egyet vele. EZ a demokrácia nem jó, mert ez nem demokrácia. Nem lehet az, ha egy autokrata vezető mögött a seggnyalók hatják végre az őrült elképzeléseket, játszadoznak sorsokkal és életekkel.
És nem jó az a szabadosság sem, amit minden nap megtapasztalok a suliban. A gyerekeket úgy nevelik az utóbbi évtizedekben, hogy jogaik vannak, de kötelességeik nincsenek. Ez nem demagógia, ez a valóság. Nincsenek keretek, a családokat a kölykök uralják és irányítják.
Próbavizsga a suliban, egy hónappal az igazi előtt. A legjobb eredmény sem éri el a ketteshez szükséges 51 %-ot. Miért? Mert hiába mondtuk, éreztettük, sugalltuk, bizonygattuk, hogy munka nélkül nem lehet eredményt elérni! Nem hitték, nem érdekelte őket. A saját sorsuk nem érdekelte őket...
Ők Magyarország jövője. Borzasztó. Közben lányom Svájcban gyerekfelügyelőként 30 évi munkám utáni keresetem kétszeresét keresi - örülök neki, miközben belül háborog a lelkem: ennyire nem érek semmit? A Fidesz seggnyalói között sokan vannak, akik percenként, óránként annyit keresnek, mint én egy hónap alatt. És az az elmebeteg most szavaztatta meg egy havi bérének kétéves keresetemet. Felháborító...
Miben lehet hinni? Miért érdemes élni? Pokolian nehéz kérdések...Eddig azt hittem, hogy tudom, vagy legalábbis remélni véltem, hogy tudom. Most már nem vagyok biztos semmiben. Ez nem az én világom. Lehúzzák rólam az utolsó bőrt is: heti 20 kötelező óra helyett 26-ban tanítok, plusz az átlagos 2 helyettesítés, no meg az összevont órák - így megvan a heti 30 letanított óra szegregált osztályokban enyhe értelmi fogyatékos gyerekekkel. Meddig lehet még bírni?
Egy dolog azért vigasztal: egyetlen szarházi sem volt a tanítványom, nem kell miattuk szégyenkeznem. Semmi közöm hozzájuk, sosem volt és sosem lesz.
Eltűntek a keretek, és nincs helyettük új. Mi is ezt érezzük, valamiféle eszelős széthullást. nincs norma, nincs szokás, nincs szabály. Azonnal, de mindent, s egy lépést se, ha emelkedőre vált az ösvény.
VálaszTörlés