Mindig ügyetlen voltam az ilyesmihez. De újabban egyre többször kérdezik, hogy a gyerekek érdekében miért nem tettem meg azt vagy azt? Miért nem írtam állandóan a békákról, magamról, helyeztem el mindenhol (face és hasonló weboldalak), tartottam ébren az érdeklődést. Miért nem indítottam blogot, mondjuk Iskola az erdőben vagy Fogyatékkal élők iskolája címmel. Valószínűleg igazuk van, de én végig azt gondoltam és úgy vélem most is, hogy a munka önmagáért beszél, hogy az elért eredmények ékesebben beszélnek minden önreklámnál. No meg azért is gondolom így, hiszen volt velünk királyi tv-film, rádió riportok, újságok stb. és mégsem hozták meg a kívánt eredményeket: gyakorlatilag segítség nélkül küzdöttük végig ezt a 17 évet, több mint 400 programot. Igen, naiv vagyok, nem érdekel ez az egész. Engem a kihívás, a gyerekek, a munka érdekel a mai napig. A feladat, a probléma, amit meg kell oldani. A mostani osztályom 15 fiatalja érdekel, akik közül 2-3-at el fogok veszteni, de a többi megmenthető - talán... Sajnos, nem csak tőlem függ. Az alapokat, a reményt meg tudom adni, a többi az iskola dolga. Az a 16 egyetemi hallgató érdekel, akik hozzám jöttek gyakorlatra és én nem oktatni akartam megtanítani őket, hanem egy életfelfogást akartam átadni arról, hogy mi ma szerintem az iskola, az én dolgom. Remélem, úgy mentek el, és a diákjaim is úgy mennek el minden évben, hogy eltanulják tőlem az élet szeretetét, a szép és fontos meglátását és igazzá válik a szlogen, ami mindig ki van írva a teremben, szemben a kölykökkel: Próbáld úja! Hibázz újra! Hibázz jobban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése