Megérkeztem. Nem hiszem, hogy lehet ennél "feljebb". Mindig éltem át nagyszerű, felemelő pillanatokat a munkám során: olyanokat, amelyekben tanítványaim, gyerekeim valami zseniális dolgot tettek, alkottak, hoztak létre. Pályám elején, talán a második évben?, már sok ezer origami figurával (köztük sok, az akkor 9 éves gyerekek, saját kreációjával) borítottuk be akkori iskolám kazánházában kialakított hatalmas termet. Képzeljük el a tornaterem méretű teremben az őslények országát, az óceánok világát, az afrikai szavannákat, az erdők életét stb. Felejthetetlen élmény volt!
Vagy a békákkal Kárpátaljára indított szállítmány gyűjtését, összeállítását, megszervezését! A legutóbbi osztályom mozifilmjét, amit teljes egészében ők készítettek: ők írták, forgatták, vágták, hangmunkákat végeztek rajta - mindezt értelmi sérültként!
De: erkölcs órán a lopással foglalkoztunk. Nem mesélném el, de feladatként kapták, hogy dolgozzanak ki olyan helyzeteket, amelyekben vitathatóak a történések. Hogy értsétek: ha egy rászoruló, idős nénike a boltban megeszik egy kiflit (ami persze ugyanúgy lopás a törvényeink szerint), akkor ... adjanak lehetséges megoldásokat ilyen helyzetekre.
Ezek a gyerekek ahelyett, hogy suli után rohantak volna haza, a tv elé, a facebook világába, a galerik mindennapjaiba, ezek a fiatalok kivonultak együtt a közeli játszótérre, csoportokban kidolgozták a helyzeteket, felvették a mobiljukkal, azonnal meg is vágták, zenét tettek rá és átküldték nekem.
Mit mondhatnék még?
Megérkeztem - és ők is. Itt vagyunk a Földön, a valós életben, Emberek között. Felemelő, megható, engem igazoló, döbbenetes. Nincsenek szavaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése