Mikor megszakad a szív

Lassan, tőlem függetlenül, szét fog esni az osztályom. Nem a belefektetett rengeteg munkát sajnálom, hanem a kölyköket. Csak egy-két eset, ízelítőnek, hogy mitől fáj...

A család Pesten élt, míg az anya embóliát nem kapott és le nem esett a lábáról. Képtelen volt dolgozni, csoda, hogy életben maradt. Az apa ugyan dolgozik, de mint mi annyian, az éhenhaláshoz sok, a normális, emberi élethez kevés. Magam is tartok attól a naptól, amikor nem tudok majd dolgozni: mi lesz velük?

Eladták hát a pesti lakást, mentek az agglomerációba, annak is végibe, falunak határába. Másfél kilométer a vasúttól, busztól, ha jár egyáltalán még arrafelé. Ez történt tavaly. Mikor a lány megértette, hogy a család el fog süllyedni, egyre lejjebb, ahonnan nem lesz már visszaút, elment dolgozni. Mocskos multihoz, minimálbér alá, kizsákmányolva. Többször is műtött gerincével napi nyolc órákat húz le, hét napból hatszor, taníts után. Mert az iskola szent - erre neveltem. Keres annyit, amennyi kell az életben maradáshoz. Mit ad érte cserébe? Este tizenegykor végez, vonata ritkán jár, egy felé hazakeveredik, aztán irány a téli süvítő szélben, mínuszban a falu vége. Fél kettő, mire belép az ajtón. Lezuhanyzik, eszik, ha éhes, aztán alvás, mert fél ötkor kelnie kell. És irány a suli....

Két óra alvás, nettó 57-60 ezer Ft - ennyi ma egy fiatal élete?
Most daganatot találtak gerince mellett: szegény magyar egészségügy  szerintem hónapok múlva tudni fogjuk az ítéletet, Addig meg izgulok (őt nyugtatom) és közben darabokra hasad szívem. Sosem volt könnyű megélni a sorsokat, de azt hiszen, megöregedtem. Sok már a fájdalom.

Másik: maga ment be a családsegítőbe és vetette védelembe magát. Elhamarkodta a lépést, tudja ő is, de hiába tanítottam, ezt a konfliktuskezelési technikát nem tanulta meg. A gyermekvédelem, ami alig moccantja más estekben a seggét, most valamiért ugrott. A lány eltűnt mindenki szeme elől - se iskolába nem jött, se megtalálni nem volt könnyű. De sikerült és kiderült, hogy alig egy héttel ezután már egyik vidéki, de Pest közeli városkánk nevelőintézetébe vitték. Megszökött onnan, jött suliba, hívtuk a nevelőjét, nálunk a lány, megy haza suli után. "Megegyeztünk" ebben és ennek ellenére alig egy óra múlva már kopogtattak is a rend őrei. Velük tényleg sikerült egyetérteni: empatikusabbak voltak, mint a gyerek nevelői, hivatásból ezzel foglalkozó "szakemberek". Maradt a lány a tanítás végéig majd visszament az intézetbe. Azóta nem láttuk, nem jöhetett osztálykarácsonyra, Titanic kiállításra, karácsonyi vásárba.... megyek hát holnap én hozzá. Kihozni intézetből, ünnepelni a szeretet ünnepén - még akkor is, ha ellenünk az egész világ.

Mert ellenünk az egész világ... és megszakad a szív

2017. Magyarország