Mennyire igaz... Eltelt tíz év, mióta elüldöztetünk régi és szeretett iskolánkból. Kik meghasonlottak és állásukért tudtak se... nyalni, azok üldöztek el minket. Tudtuk, hogy így lesz, vártuk is. Vártuk, hogy az "értelmiség" meddig tud elmenni - képes-e gyilkolni?, ha fél az igazságtól és tart a jövőtől, melyet az uralmon levők tönkretehetnek. Képesek voltak. (Stanley Milgram 1961-62). Azóta elment mindenki, csak a klikk maradt és a minden évben ujonnan érkező és év végén elmenekülő pedagógusok.
A háttérben az iskola átköltöztetése volt fogyatékkal élő gyerekeink számára méltatlan, mocskos, alkalmatlan helyre (ablaktalan folyosó, alig néhány terem, egy mosdó-wc stb). Tiltakoztunk a szülőkkel együtt néhanyan pedagógusok - a fenyegető email-ek, a nyílt zsarolások, piszkálódások ellenére is - noha tudtuk, hogy széllel szemben....
Most így tíz év elteltével akkori igazgatónk közölte a megmaradtakkal, hogy minden erejével egy nagyobb, alkalmasabb iskoláért fog harcolni. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy belássa: nekünk volt igazunk. Hogy most vigasztal-e minket ez a kijelentés? Elégtétellel szolgálhat-e az azóta kialakult magasvérnyomásért, cukorbetegségért, rákbetegségért a kollégáimnak? Vigasztalja-e bármelyikünket az elvesztett megbecsülésünkért, tiszteletünkért, a 15 ott töltött év alatt belefektetett tömérdek munka elvesztéséért, az elmaradt elismerésekért, jutalmakért, díjakért stb? Mindent előlről kellett kezdeni és valahogyan egyikünknek sem sikerült. Magamról nem, de kollégáimról állíthatom, hogy kevés ilyen jó pedagógus van ma ebben az országban - méltatlan helyeken méltatlan körülmények között dolgozunk és vándorlunk egyik-helyről a másikra, mert Iskolát keresünk és nem gyerekmegőrzőt. Utolsó bölények a prérin - kihalunk lassan és nyomunkat elviszi a szél.
Egy kérdés foglalkoztat egyre sűrűbben: megérte?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése