embertelenség, empátiahiány, közöny a 20. kerületi SZTK-ban. Rímel előző posztomra...
A suliban a szünetben a gyerekek a táblánál játszogattak s egyik fiú figyelmetlenül fordulva jól orron könyökölte az ott álló kislányt. Azonnal vérfolyam, rémület és kiabálás utánam. Épp ügyeletes voltam a kapuban ( a szünetben miért is készülne a pedagógus a következő órájára, miért pihenne, vagy menne mosdóba, inna egy kávét, esetleg reggelizne?) reggel fél nyolctól délig, a hét szinte mindegyik napján. Siettem a kislányhoz, mosdó, zsebkendők hada és megszervezni a gyerek orvoshoz vitelét, hisz láttam, hogy komolyabb a baj...
Gondnokunk, mindenesünk vitte a kislányt a közeli rendelőbe, majd egy óra múlva ott kellett hagynia bokros teendői miatt. Én egy órával később végeztem s bár reméltem, hogy a lányka 2 óra alatt végez, ennek ellenére siettem (fodrász helyett - sebaj, copfot növesztek, eldöntöttem) hozzá. 1 körül értem oda, épp röntgenről jött (mi tartott 2 órát?) és leültünk a váróban. Hamar kiderült, hogy épp most ment el a doki és a rendelést 2 óra múlva folytatja. Próbáltam más sebészt kérni, csak nézze meg a leletet, hisze tudtam, hogy ha el is tört, gipszelni nem tudják, legfeljebb valami krémet írnak fel rá. Nem sikerült... A nővérek ott császkáltak, eszük ágában nem volt segíteni nekünk. Beszélgettünk jó két órát, mikor ugyanaz a doktor visszajött. Gondolta, csak vet egy pillantást a leletre, ekkor fél 3 felé járt az idő, de nem! Kivárta a 3 órát, majd soron kívül fogadott néhány "fideszes aktivistát", ahogy a közben rendelésidőre érkezett embersereg nevezte őket. Aztán fél négy körül sorra is kerültünk. Ige, orrtörés, igazából nem nagy ügy, krémecske, meg borogatás, meg húzzunk már a .....ba.
A lány reggel óta nem evett, büféből csak inni tudtam neki hozni, fázott és belefáradt a 4 órás várakozásba. Kicsit félt is, hiszen értelmi fogyatékosként nehezen emésztette meg a helyzetet. Még másfél óra, mire hazaér egy Pest melletti kis községbe. Mondtam, holnap, vagy a héten ne is jöjjön, maradjon, pihenjen, nyalogassa a sebeit.
Eszembe jutott saját kisebbikem, akivel a nővérpulttal szemben ültünk órákon át egyik kórházunkban és fiam csak hányt és hányt - kis híján perforált vakbéllel. Órákon át, míg meg nem elégeltem és hozzám, emberhez méltatlan módon üvölteni nem kezdtem: megígértem, hogy összetörök mindent, megverek mindenkit, elküldtem mindenkit oda... csodák csodájára lett ágy, lett infúzió, lett nővér, ki eddig nyugodtan nézte egy kisgyerek szenvedéseit.... Tényleg állattá kell válni azért, hogy történjen valami?
Eszembe jutott saját kisebbikem, akivel a nővérpulttal szemben ültünk órákon át egyik kórházunkban és fiam csak hányt és hányt - kis híján perforált vakbéllel. Órákon át, míg meg nem elégeltem és hozzám, emberhez méltatlan módon üvölteni nem kezdtem: megígértem, hogy összetörök mindent, megverek mindenkit, elküldtem mindenkit oda... csodák csodájára lett ágy, lett infúzió, lett nővér, ki eddig nyugodtan nézte egy kisgyerek szenvedéseit.... Tényleg állattá kell válni azért, hogy történjen valami?
4 és fél óra embertelenség. Hol élünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése