Elment az eszem, hogy már megint ugyanazt a hibát követem el: semmiből sem tanulok. Többször nekifutottam már az integrációval kapcsolatban gondolataim megosztásának - nem mintha számítana véleményem. Magyarország nem az a hely, ahol a hétköznapi, harminc éve pályán levő pedagógusok véleménye számítana - legalábbis ez idő alatt egyetlen eseményre sem emlékszem, ahol legalább helyi szinten megkérdezték volna.
Jó néhány évvel ezelőtt megírtam az Integrálunk.Valóban? című cikkemet az értelmi sérüléssel élők hazai integrációjáról, amely óriási vihart kavart. Megerősített abban, hogy kétféle vélemény létezik ezzel kapcsolatban:
- az első minden tény ellenére körömszakadtáig bizonygatja, hogy hazánkban mindez remekül működik és csak szemléletváltás kérdése az egész. Ők többnyire vagy "valakik" a pedagógia elefántcsont tornyának ablakában és onnan néznek le ránk, gyakorló pedagógusokra vagy abszolút laikusok - lehetőleg messzi országokban és onnan osztják az észt. Legjobban a pályaelhagyó "kollégák" véleménye érdekes Londonból, ahol bonbont csomagol.
- a másik lehetetlennek tartja az integrációs törekvéseket és millió beszámolót, érvet tud hozni arra, hogy miért nem működhet. Fórumokon szidják egymást sni-s gyermeke nevelő szülők és az "elszenvedők" szülei.
Magam a harmadik véleményt képviselem: nagyon jó dolog az integráció és mindig csodálkozom azon, hogy ez egyáltalán probléma lehet nálunk, hiszen olyannyira természetes például a természetben, hogy szót sem érdemel. Olyan, mint lélegzetet venni. Nos, nálunk nem. Az integrációs folyamat (és én most CSAK az intellektuálisan, értelmében sérült emberkékre gondolok) hazánkban erőszakoltan, feltételek nélkül zajlott le és folyik mind a mai napig, így sikertelensége törvényszerű. Tán ezer iskolából egy lehet, ahol a pedagógusok, nem törődve a feltételek hiányával, nem azt keresték, hogy miért nem fog sikerülni, hanem azt, hogy lehet sikeres. És ennek érdekében meg is tettek mindent: szemléletváltás, képzések, együttműködés a szakemberekkel, gyógypedagógusi megsegítés elfogadása és igénylése stb. Magam sikerrel integráltam vissza szegregált osztályból sni-s tanulókat a többségi osztályokba, ahol sikerrel szakmai vizsgát is tettek, így el tudták érni álmaikat. Megvádolni azzal, hogy integráció ellenes vagyok- botorság. Mellszélességgel állok ott, de ellensége vagyok a feltételek, szemléletváltás nélküli "integrációnak", a befőtt-effektusnak, ahogy egy kedves gyógypedagógus kollégám nevezte!
Nagyon sok "integráló" iskolát láttam, nagyon soknak átolvastam gondosan a helyi tantervét (ha volt egyáltalán), pedagógiai programját, beszélgettem az ott dolgozó kollégákkal.
Sehol nem találkoztam integrált tanmenettel, tantervvel, differenciált számonkérésekkel, dolgozatokkal, feladatlapokkal. A legtöbb esetben a kollégák tudták, hogy az SNI taulóknak mely dokumentumok írják elő a követelményeket, de azokat nem ismerték, ezért nem is fésülték össze az ép tanulókéval.
Egy SNI tanulónak (például F-70-es enyhe értelmi fogyatékosságnál) nem kell a gyorsulást tudnia kiszámolni fizika órán, nem kell kovalens kötésekkel foglalkozni kémián, nem kell szögfüggyvényeket számolnia és lehet folytatni hosszasan a sort. Attól ugyanis, hogy egy enyhe értelmi fogyatékos gyerek beintegrálódik a többségi iskolai osztályba, attól még "nem gyógyul meg", nem lesznek jobbak a tanulási képességei. A z integráció haszna nem ebben rejtőzik, ha jól csináljuk.... nem folytatom tovább, olvassátok el az OFOE honlapján a sorozatot.
Olvassátok el és várom a kritikákat, ha már buta módon megint kinyitottam a számat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése