Elrohant ez a két hónap. Bár nem tanítok idén heti 32 órában, mint tavaly, de bőven elég a helyettesítésekkel együtt a heti 26 is, mert minden évben egyre nehezebb osztály áll össze. A jobb képességű sni-s gyerekeket ugyanis "integrálják" már az általános iskolákban, ők nem fognak az én szegregált osztályomba kerülni, még akkor sem, ha mint befőttek, csak ültek osztályaikban és nem haladtak. Maradnak tehát a nagyon nehéz esetek, akik gyakran súrolják a középsúlyos értelmi sérültek színvonalát, vagy azok is, csak éppen hibás volt a kezdeti diagnózis.
A nem beszélő kislány rövid története, hogy érthető legyen, ami történt, ami történik. Első három évben Montessori iskolába járt, majd mivel a "reformpedagógia" csődöt mondott, gyorsan beszereztek egy szakvéleményt és átrakták egy "kisegítő" iskolába. Az iskola, néhány ott dolgozó remek pedagógus ellenére is a gyógypedagógia szégyene. Rossz vezetés, ezért onnan folyamatosan menekülő kollégák, elvesző gyerekek. Nem csoda, hogy nem tudtak mit kezdeni egy szinte középsúlyos (vagy az is), semmilyen szinten nem kommunikáló gyerekkel. Ezért tovább folytatódott a kálvária: a kislányból magántanulót csináltak és 5 év telt el magányosan otthon. A szülők képtelenek voltak a tanulás folyamatát segíteni, az iskola sem tette a dolgát. Ezek után került hozzám a kislány.
Esetek, hogy értsük, miért nem fogok tudni, miért nem tudok haladni vele - bár lemondani nem fogok a gyerekről.
1. Főzünk az udvaron. Bográcsozunk ez első napok egyikén. A lány elkésett, már az osztállyal dolgozunk. Berobogok 5 percenként a folyosóra, mert várom a lányt, közben kollégám figyel az osztályra. Meglepődve látom, hogy a lány áll a bezárt teremajtó előtt 10 centire, szemben az ajtóval és nem mozdul. Látja, hogy a többi gyerek ki-be mászkál az udvar és a folyosó között, de nem "esik le a tantusz". Kíváncsi voltam, hogy meddig fog ott állni. 15 perc után meguntam és kivittem az udvarra. Ott is csak állt, nagyjából másfél órán át, mikor is kézenfogva őt leültettem egy padra. A munkában nem akart részt venni.
2. Ebéd. Menza. Társai beviszik, kezébe tálcát adnak és "tolják" az ablak felé, ahol megkapja az ennivalót. Majd áll tovább, nem mozdul. A konyhán dolgozó kijön a tálalóból egy idő után és asztalhoz viszi a gyereket, leülteti. 20 perc után - ennyi az ebédszünet, a gyerek otthagyja a tálcát, az ételhez hozzá sem nyúl. Másnap rászól a konyhás, hogy egyen. Eszik.
3. 27 perce várjuk az osztállyal teljes csendben, hogy a kislány egy nagyon egyszerű kérdésre: Kész vagy a feladattal?, válaszoljon. Vagy bólintson. Vagy intsen a szemével. Nem történik semmi. 27 perc után kicsöngetnek.
4. Az iskolaorvos arra kér, hogy közöljem a szülőkkel, hogy nem tudta a hallásvizsgálatot elvégezni, mert a kislány vagy nem hall vagy csak nem hajlandó beszélni, mutogatni, bólintani.
5. Mivel nem beszél, ezért írásban kérem, hogy a kétsoros idézetet (spártaiak sírfeliratának epigrammája) írja le. Látom, hogy a könyvből "másol", de nem szólok, hagyom. Íme a mű:
Volt egy kósza mondat, ami valami csoda folytán kiszakadt belőle. Akkor azt hittem, bár mindössze 3 szóból állt, hogy sikerült áttörni a falat, de tévedtem. A szülő állítja, hogy otthon beszél, de egyáltalán nem hihető. Itt a suliban, se tanáraival, se társaival nem kommunikál semmilyen formában.Nem hiszem, hogy tudna olvasni, valószínűleg funkcionális analfabéta. Valószínűleg mutista és középsúlyos értelmi sérült, mert eddigi számonkérések során elképesztő butaságokat írt. Például: miért fontos a C-vitamin? kérdésre válasz a "végbél", Hány részből áll a Biblia? kérdésre válasz a" 1940" stb. Ül a padban, folyik az orra és mikor adom a zsebkendőt, akkor nem tudja, hogy mire való.
Gyakran érzem úgy, hogy fel fogom adni.... csak éppen akkor mi keresnivalóm ezen a pályán. Ugyanakkor mi értelme küszködni, hiszen teljesen világos, hogy ez a gyerek nálunk nem fog tudni szakmát szerezni: nem lesz se eladó, se szakács, se pincér, se cukrász... Mikor szülőknek jelzem, hogy nem biztos, hogy ez a megfelelő iskola a gyereknek, tudok ajánlani olyat, ahol sikerélmények is érik és szakmát is tud végezni, akkor hajthatatlanok. Letegeznek, megkérdőjelezik a szakmai hozzáértésemet, közlik, hogy feljelentik az iskolát.
Sajnálom őket, de még jobban a gyereket. Meg a többit is. Ide vezetett az elmúlt évtizedek oktatáspolitikája, különösen a sajátos nevelési igényű gyerekek esetében. Elveszett gyerekek országa. Maga a Taigetosz. Írtam, mondtam, kiabáltam mindenhol. Minek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése