Ki vagyok akadva

Teljesen. Négy hét helyett öt hetet dolgozom minden hónapban az iskolámban, gyógypedagógusként 26 és 28 órában nevelem, tanítom az értelmi fogyatékkal élő fiatalokat, akiknek embertelen módon még 8. órájuk is van. Abba senki nem gondolt bele, hogy egy ilyen gyerek, aki értelmi fogyatékossága mellett autista,, hiperaktív stb. hogyan bír 8-tól 4-ig egyhelyben ülni, figyelni, tanulni, haladni? Nem akarom elhinni, hogy tényleg le vannak sz.... - dögöljön meg az ilyen? Ezt még megspékelem a folyamatos wc ügyelettel, hogy ne tudjon a kölyök bagózni a vécében - ez azzal jár, hogy hétfő reggel fél nyolckor beállok a vécébe és szerda délben, minden nap 3-ig, ügyelek. Tíz ilyen félnapos ügyeletem van a két hétben, emellett 2 osztály osztályfőnöke vagyok.

Halálosan fáradtak ők is és én is - szeptember óta folyamatosan. Ráadásul nem haladok velük - ilyen még nem volt közel 30 év tanítás után. Hogy mindegy a módszer, az eljárás, az eszköz - semmi nem érdekli őket! Nem akarnak kirándulni, osztálybulit, sőt, osztálykarácsonyt sem - semmit! Számomra ez érthetetlen és elfogadhatatlan. Leckét már nem is adok évek óta, hiszen otthon úgysem tanulnak, de nincs felszerelésük sem, amit kapnak készen, fénymásolatot, bármit, az a szemetesben végzi. minegy, hogy három mondat a tanulnivaló vagy 3 szó, semmi nem megy.

Mindezek mellett közönségesek, káromkodnak, buták, műveletlenek, nem tudnak számolni, olvasni, írni - semmit. Nincs munkabírásuk, feladattartásuk, nincs akaratuk, csak úgy élnek bele abba a világba,ami nekem egyáltalán nem tetszik és meglehet, hogy nekik is csak azért, mert így semmivel sem kell törődni. Íme egy kiollózott szöveg a faceről, hiszen látom őket, bár nehéz volt megtanulni a sok kamu név, iskola mellett, hogy kiről is van szó. Ez egy szerelmes párocska, akik a folyosón nyalják-falják egymást (a fiú vízipisztollyal szokta riogatni a Bosnyákon a járókelőket - még jó, hogy senki nem vette komolyan, a lány túl van 16 évével a második abortuszon)

Lány: -Te köcsög, hol a f...-ba voltál tegnap délután?

Fiú: Dolgom volt, te g...

Őket kell(ene) tisztességre, becsületre nevelnem, szakmára, önálló életre felkészítenem. Most már értem,hogy többek között miért megy el minden évben a kollégáim egy része. Képtelenség elviselni ezt az egészet és a többi iskola sem sokkal jobb a kollégák elmondása szerint.  Most várom lánykám ajánlatát Svájcból - azt hiszem, hogy itt, az összerogyott közoktatási rendszerben már normális, öntudatos pedagógusnak nem lehet megmaradni. Megyek portásnak, mezőgazdasági munkásnak 50 évesen, mert nem kellek ennek az országnak és ennek a társadalomnak. És őszintén: ez a társadalom sem kell nekem.

Eldőlt hát...

Semmi meglepetés nem ért. Az történt, amit "vártam", csak a mértéke volt kérdés. Egy morálisan romló, butuló országban nem lehetett kérdés a vasárnapi választás végeredménye. Mit számít a "hétköznapi" embernek - és majdnem "egyszerű" embert írtam, de őket mindig is becsültem természeretes eszükért, bölcsességükért, tisztességükért stb. - hogy hazánkban óriási sebek tátonganak a demokrácia testén? Hogy gyermekeik jövőjével játszottak és adták óta a sikeres rezsikampánynak bedőlve! Nem is értik, hogy mi folyik itt évek óta, ha nem évtizedek óta! Ahogy nem lehetett igazi rendszerváltás annak idején és levét isszuk a mai napig, addig most sem lehetett rendszert váltani, mert már nincs kivel. A sokgyermekes család még nem éhezik, de nagyon rosszul él és hónapról hónapra egyre rosszabban, de éltetik a kormányt, mert "megsegítette" őket pár száz forinttal kevesebb villanyszámlával... Hogy az elmúlt években sokkal többet vettek el, az nem számít és hogy most varrtak a nyakukba milliós adósságot, arról meg nem is tudnak, nem is hiszik. Nem is értik, nem is tudják, s majd kitöltöm ismét a szülők, meg a gyerek helyett a felvételi lapjainkat, mert egyikük sem tud olvasni, írni is alig - vagy fordítva. Velük elérni bármilyen változást???

- Úgysem lesz munkám

- Majd eltart az uram

- Úgysem értem, de nem is érdekel

- Minek tanuljak

- Én nem is akarok dolgozni

- (nincs válasz, jött egy üzenet a facen) - mert telefon van (okos), de kirándulásra 2 jegyre nem telik -tavaly óta tartozik két osztályom nekem 25 ezer forinttal...

 

A suli meg döcög tovább, mert görgetjük magunk előtt, miközben mindannyian tudjuk, hogy a magukkal hozott hátrányokat nemhogy csökkenti nem tudjuk, de szinten tartani sem, mert nem a mi kompetenciánk. Merrt tehetetlenek vagyunk a munkanélküliséggel, a szegénységgel, a közönnyel szemben. Akkor hogyan lehet így dolgozni? "Hit nélkül"?

 

Hit van. Akarat is. Csak valahogy mindig falnak futunk, az ajtót vagy bezárták előttünk vagy nem is volt, mert már rég befalazták és eltüntették még a helyét is. Hová tart az ország? Tényleg menni kell?

Miről beszél?

Hallgatom Nórit a Digitális Nemzedék konferencián. Mondatai elhalkulnak, ismerősek, agyam tompít, hiszen küzdök a problémákkal magam is - inkább körülnézek, mit értenek belőle a többiek. Látszólag tudják, hogy miről beszél, mert itt-ott bólogatnak, fejet ráznak, talán olvassák is blogját, a Nyomor széle-t. De biztos vagyok benne, hogy a jelenlevők többségének, hisz ismerősek már, látásból és rövid, kurta beszélgetésekből, fogalma sincs, hogy miről van szó. Mert ezt elmondani nem lehet, ezt csak megélni lehet, benne élni, mert különben oly hihetetlen az egész! Európa közepén elképzelhetetlen (lenne) számomra is, hogy gyerekek nőhetnek fel jövő nélkül, szeretet nélkül, éhezve, analfabétán, közönyösen és közömbösen - valahogy úgy, ahogy láthatjuk a Valahol Európában. Csakhogy akkor háború után voltunk, most meg benne. Nyakig. Hallgatom Nórit és végtelenül tisztelem, amiért még képes mosolyogni, pozitívan gondolkodni - magam az út másik végén nem tudok ennyire derűs lenni. Övé a kezdet, a kicsike gyermek, aki nem tehet arról, hogy szülei, nagyszülei munka nélkül, remény nélkül élnek a rendszerváltásnak nevezett szabadrablás óta. Talán ezért a remény: hátha lesz még belőlük más, mint újabb mélyszegénységben élő felnőtt. Az ország másik részén enyém a vég: a felnőtt gyerek, aki ugyan még bejön (néha) az iskolának nevezett intézménybe, ahol nem sokat tudunk már vele kezdeni. Ha belefeszülünk akkor se. nem véletlen, hogy itt a legnagyobb a fluktuáció: nem olyan könnyű elviselni a drogos, homokos, fogyatékkal élő, kurválkodásból élő,  hhh és még több h-ás fiatal borzasztó életét. Menekülnek is a kollégák, mert a rengeteg munkának nincs eredménye: vagy eredmény az, ha 4-500 fiatalból meg tudsz menteni 20-30 emberkét, akik többsége kikerülve tőlünk épp úgy nem talál munkát, mint a többiek és épp úgy visszakényszerül a mocsokba, ahonnan megpróbált kikapaszkodni? Ő nem tudta, hogy létrája nem vezet sehova, lóg a semmibe. Még sem felesleges a munkánk, mert talán Ember lesz belőle.Ha hagyja a környezete, a sorsa, a jövője. 

Hallgatom Nórit, összeszorulni már nem szorul a szívem, fáj, de egy ideje  megtanultam elviselni, feldolgozni, aztán megöleljük egymást, ki nem mondott szavakkal buzdítjuk a másikat, hogy tartsunk még ki, talán még sem hiábavaló. Ilyenkor újra hinni tudok ebben s tudom, neki is sokat jelent ez a néma összekacsintás. 

Aztán hétfőn ismét kísérletet kell tennem arra, hogy értelmi fogyatékkal élőknek 7. tanítási órában matematikát tanítsak (9. osztály 20-as számkör), mert kormányunk és pártunk így rendelkezett. És ha majd jön a tanfelügyelő, akkor majd kimagyarázom magam, hogy miért nem a tanmenet, az óravázlat stb. szerint haladok. Persze fogalma sem lesz, hogy ez a hülye fazon miről is beszél?

Van lejjebb ennél?

Ma ( és szinte mindegyik nap, csak a kudarc színtere más és más óra, azaz műveltségterület) jó 20 percet szántunk arra a kérdésre, hogy mínusz 2 meg 5 az mennyi is?! Szakiskola 10. osztályában. De elképzelhetjük Petőfit a forradalomban "lyukas zászlóval, tankban), vagy éppenséggel  a tigrist Afrikában, Arany Béla árpádházi királyt és a többi sületlenséget. A jövő nemzedéke, szakmunkása, kisiparosa...

Jöjjön hát lazításnak egy kis összefoglaló a török korból a kölykök dolgozataiból összeállítva. A szó szerinti idézeteket idézőjelbe tettem, az időrendi sorrendet a gyerekek adták "tudásukkal".

"A 20. században az országra támadtak a törökök. Vezetőjük Szulejmán volt, láttam a tévében. Mellesleg a törökök tatárok voltak" és "rátámadtak Nándorfehérvárra, amit Hunyadi Mátyás védett. Majdnem elfoglalták a várat, de Dugóvics Titusz hősiesen leugrott a falról". "Ennek emlékére nem koccintunk sörrel."

10.osztály. Az írásukról nem beszélek, sokan saját nevüket nem tudják leírni és 30 év gyakorlata sokszor kevés, hogy megfejtsem, mit is akartak írni. Álljon még itt egy "kedves" titkosírás. A megfejtőknek segítség lehet, hogy a röpdoga az I. világháborút akarta összefoglalni. Betű szerint bemásolom a s dolgozatot:

"öszefoglálás 1-ső V I L Á G H Á B U R U

1914-benen meg ölik ferenc ferdinándót és igy róbontki a hóbórú meg őtel a felsegétis és volt kető hatlmak:

Antond: Órosz, Angol, olasz, Spnyol

kőzpkihatrd:olasz, Ausztia, nen? (ezt a "betűt" én sem tudom elolvasni), Magyár

a két hatalom egy másol csatóztok  a gyómtot akár szerezni és villám hóbórút akár a Nemet de ez nem valosut meg mert fel talája lővésórk? meg sok púskot és a vadózkepete is a fekete kéz így titka szevezt

No komment...

Elmaradt interjú

Hívtak kereskedelmibe, mondjak hajnalok hajnalán okosakat az esztergomi "ügyről". Megszerveztem helyettesítést, utazást, majd interjú előtt lemondták... Pedig örültem: no most majd elmondom véleményem, hallják pár millióan (hátha történik majd valami - herceg, te még hiszel a mesében?) 

Mi történhetett? Utánam néztek? Mert a HVG-ben is van pontatlanság: semmi közöm a 14. kerülethez, én büszkén vállalom, hogy a gettóban dolgozom, épp a város másik végén....

Dagad keblem a büszkeségtől: bizonyára megijedtek, hogy odamondogatok, pedig nem...két napig törtem  fejem, próbálgattam egyre dagadó mondanivalómat, mely úgy szakadt volna ki belőlem, mint gajzír a föld alól, hogyan legyek "diplomatikus, lojális, őszinte" stb.

Hát most elmondom, hogy mit is tartok erről, meg a jelenlegi helyzetről ebben az alapvetően gerinctelen, erkölcstelen, értékrendek nélküli világban.

 

Pokolian összetett az ügy és rendszerszintű, ezért nem vagyunk képesek (mi, az iskola) kezelni. Tüneteit sem, nemhogy a problémát. A 80-as évek közepén írtam első diplomamunkámat a család és az iskola kapcsolatáról, a családok széteséséről, hogy mennyire nem képesek már betölteni funkcióikat. Emlékeztek az OTP gyerekekre? Ugye, nem is kell több magyarázat... Közben eltelt majd 30 év. Aztán jött a rendszerváltásnak nevezett cirkusz és az az egymillió munkanélküli, akik most is azok, sőt, már unokáik is. Sasnak sas a kölyke... s ha nem az, akkor nem is tud azzá válni, mert nálunk nem lehet. Így volt ez régebben is, így van most is: ha szgénynek születtél, az is maradsz. Ha gyerekeket vállalsz, az kézfogás a szegénységgel. A felmérések szerint nagyjából 4 millió ember él szegénységben, mély szegénységben jelenleg. Ők vállalnak meggondolás nélkül gyerekeket - többet is, mint kellene. Családlátogatásokon jártam eleget ilyen helyeken: írtóztató szegénység, éhezés, küzdelem a mindennapi életben maradásért. Itt nem a tanulás a fontos, hanem megmaradni: akár bűnözéssel, segéllyel, droggal, piával stb. 15 éves gyerekek mondják beszélgetéseink során: ugyan, minek tanuljak, munkám nem lesz úgyse! Demagóg duma? Lehet, de igaz ez...

Szóval jött a rendszerváltás és mi parancsra tűzre dobtunk mindent, mi értékes, nem válogattuk, mi ócska, antik - dobáltunk mindent! És elszabadult a pokol! Mónikák, való világok ócska "sztárjai" lettek normák és példaképek és virtuális világban kezdtünk élni, hol minden rózsaszín. A média meg szapulta a szakmát, védte demagóg módon a gyerkőcöket, kik ekkor tanulták meg alaposan jogaikat (ami nagyon helyes) és felejtették el kötelességeiket. Szabadosság szabadság helyett és értéktelen való világ egy kettészakadt és nagyon könnyen manipulálható társadalomban.

Újabban fárasztanak és dühítenek már neves pszichológusok megszólalásai is, miközben tudásukat végtelenül tisztelem, de jöjjenek már be a mi osztályainkba és a tanulmányi (nem)haladás közben találják meg a kulcsot mind  36 fiatalhoz, akik közül nem egy úgy riasztotta el új angoltanárját, hogy megkérdezte a kolléganőtt: nem akarja-e  le.... őt? A rekord nálunk 5 perc volt -ennyi után mondott fel a friss hús. Fáraszt a mindenáron és mindig "csak a gyerek érdeke" - reformiskolákat, reformpedgógiákat ide nekünk, de azonnal! Közben meg van isteni kollégám, ki még csop. munkát se, de remekül tanít frontálisan, gyeek meg dolgozik fegyelmezetten és halad - mert tisztelik, s mert olyan karizmatikus egyéniség. Közben meg kaptam jó 10 éve reformiskolából 2 hatodikos gyereket, kikkel nem bírt a "szupersuli" sem, hát megszabadult tőlük, mert se írni, se olvasni, se számolni nem sikerült megtanítani őket - legfeljebb furulyázni...   

Mikor jönnek rá a nagyokosok, hogy a pedagógus egyénisége, embersége, szakmai tudása együtt fontos, bármelyik hiánya eredménytelenné teheti a munka sikerességét. Hiába írnám elő igazgatóként mindenkinek a kooperatív technikákat - vannak, akik nem ezzel kompatibilisek, hanem egy másik tanulásszervezési eljárással - bízzuk tehát ezt a Pedagógusra. Ugyanakkor ne vitatom, hogy akkor volt a fluktuáció, hogy sok rossz pedagógus van. Persze, nem biztos, hogy eleve az volt, hanem csak nem volt képes fejlődni, miközben a kölykök megváltoztak: náluk már nem működnek a verbalitásra épülő módszerek, virtuális lett a világuk, vizuális technikák kellenek: ma már szinte kötelező lenne IKT eszközöket használni - persze nem mindenhol vannak. Honnan is lennének, mikor 30 éve folyik a pénzkivonás az oktatásból. Ez a pedagógusok legnagyobb bűne (és mindegyikünkké, minden értelmiségié, aki még tud írni, olvasni (a sorok között is), érti is, mit olvasott), hogy nem voltunk képesek véleményünket eljuttatni és elfogadtatni a mindenkori hatalommal. Hogy ócska szalagtüzőgető akciókkal, flashmobokkal, petíciókkal nyugtatgattuk lelkiismeretünket és belterjes vitákat folytattunk, folytatunk ugyanebből a célból. Miközben üvölteni kellene, mert feleségem 96 éves nagymamája teljesen ép értelemmel hat osztályával pontosan leírja a mai problémákat és mellé tudja tenni a megoldásokat. Minap ünnepeltük szülinapját és beszélgettünk erről is és szíven ütött, mit mondott. "Tudod Karcsikám, olyan nagy a baj, hogy nem hiszem, hogy ebből fel tudunk még állni. Felálltunk a haborúk után, a kommunista rendszer alatt is talpon maradtunk, de ebből nem hiszem..."

És akkor még álljon itt Nóri igazsága is, melyet elloptam tőle: ha nem elég még a baj, akkor fokozom. Ritók Nóra használja a kesztyűs hasonlatot, hogyan dolgozik el egymás mellett pedagógus, peszichológus, szoc.munkás, gyermekvédelem, stb - úgy, mint a kesztyű ujjai. Tökéletesen igaz.

No, most ne zokogjunk (még egy csomó dolgoról nem is írtam)! Mit lehet tenni?

Sűrgősen pénzt pumpálni az oktatásba,ami jusson is el oda, ahol nem felélik világító postaládákra (ja, zenélni is tudott, miközben 5 év alatt 20 db gumilabdára telt a tesiszertár számára), hanem ahol hasznosul. Hagyjanak békén minket dolgozni, a politika takarodjon ki az életünkből! A döntéseket gyakorló szakemberek hozzák, ne elméleti "szuperemberek". Meg kell erősíteni a korai feljesztést, a minél korábbi felzárkóztatást, mert mi, itt a szakiskolában, már alig tudunk mit kezdeni ezekkel a felnőtt emberkékkel - nem lenne egyszerűbb óvodáskorban, vagy még előbb?

Persze lenne még jónéhány gondolatom, de mostanra lehiggadtam - és ugyan kit is érdekel ez az egész? 30 év alatt szinte soha senkit nem érdekelt a véleményem - kollégáimé sem. 10 év múlva meg már nem is nagyon lesz, aki el tudja olvasni és meg is érti, mit olvasott. Nagy László halála előtt azt üzente a jövő embereinek, hogy ha még lesz emberi arcuk, akkor csókoltatja őket. Én meg azt, hogy ha még értik mit olvasnak, akkor csókoltatom őket és köszöntöm őket a világ egyik (számomra a) legszebb nyelvén.  

Szakiskola

Ennél lejjebb nincs. Fiatalok, akik sem írni, sem olvasni, sem számolni, sem viselkedni nem tudnak. A magyar oktatásügy termékei az elmúlt 25 évből. Mert már szüleik sem tuják ezeket. Minden felvételi jelentkezésnél legalább 2-3 esetben magam töltöm ki a felvételi íveket, mert a szülők sem tudnak írni és olvasni. Analfabéták.

Ráadásul tanítványaim még értelmi fogyatékosok is, így a probléma még nagyobb: ugyan, hogyan is képzelem, hogy még taníthatok valamire 15-16-18 éves emberkéket. Nekik már az utca a tanítójuk, nevelőjük a családi nevelés hiánya, a hihetetlenül primitív szociokulturális háttér. Nem érdekli őket semmi, főleg nem a tanulás, hisz:

- úgyis eltart majd a férjem

- csak azért járok be, megmondom magának az igazat, mert otthon unatkozom

- fogalmam sincs, hogy mit is akarok

stb.

Velük megváltani a világot lehetetlen. Ők már nem kedves és aranyos hányattatott sorsú aprócska gyermekek, hanem utcán felnőtt kábszeresek, kis k....ák, nagypofájú kanok, akikkel tényleg nem lehet dolgozni, mert nem akarják, hogy bárki is segítsen rajtuk, közben meg tönkre teszik a többiek életét is.

Az itt tanító pedagógusoknak meg két fajtája van:

1. a fanatikusak, akik világot akarnak váltani - két-három év alatt jönnek rá, hogy nem lehet. Ilyenkor elmennek egy jobb és élhetőbb iskolába - a fluktuáció nálunk hihetetlenül magas, sokszorosa bármilyen munkahelynek.

2. a közönyösök, a minden mindegy tanárok, akik leadják az anyagot, megvívják mindennapi csatáikat a kölykökkel (5 perc alatt kiosztanak egy gyereknek 2-3 intőt és ugyanennyi egyest, mert akkor jöhet a fegyelmi tárgyalás és röpülhet a kölyök). Ők maradnak éveken át semmit nem változva...

Mégis küszködünk belepusztulva, hogy valamilyen szakmát megtanuljanak, de lássuk be, hogy még ha sikerül is, milyen eladó lesz abból, aki kezén is nehezen számol 10-ig, aki a saját nevét is hibásan írja le? Akinek se feladattartása, se fegyelme, se becsülete?

Ők a jövő! Már majd 4 millióan vannak - mondja Ferge, és akikkel együtt élek minden nap, ők bizonyítják igazát. Mégis, ha mi is elmegyünk, mi lesz velük? Ugyanakkor meg, ha maradunk, dögöljünk bele a szélmalomharcba?

Mire kinevelünk igaz kollégáimmal valakit, mert pedagógusnak való, mert valóban erre született, addigra elmegy. Mert elmegy! A csúcsot egy angolos kolléga tartja, nevére már nem is emlékszem, mert a suli megesz 4-5 nyelvtanárt évente - ár ha jön egyáltalán. Ő 15 perc után felmondott - még meg se száradt a festék a kinyomtatott szerződésén! Gyógypedagógusunk meg év eleje óta nincs, hisz ki jönne ide sokkal többet dolgozni mindenféle egyéb juttatás nélkül, mikor a KLIK-kes intézményekben 21 óra a kötelező - mi meg 26-ot, helyettesítve többet is lenyomunk egy héten. A fogyatékos gyerekek meg itt vannak a törvényben előírt megsegítés nélkül. Róka fogta csuka és a 21-század Magyarországa. Az ország jövő nemzedéke.

Elkeserítő.

Életérzés

Nincs helyén egyikünk sem. Egyikünk sem, akinek 10-15 év után mennie kellett munkahelyéről, szeretett, megszokott iskolájából. Évek teltek el és nem tudjuk kiheverni a csalódást. Öt diplomás kollégám most "laikusok" között dolgozik, persze nem a megfelelő poszton. Persze nem az öt diploma a fontos, hanem a gyakorlati tudás, aminek meg mestere - lenn. Meghúzza magát, még egyszer nem követi el azt a hibát, hogy jobb legyen kollégáinál. Nem akarja felvállalni azokat a konfliktusokat megint, amiket már megélt egyszer - hiába, az okos ember még egyszer nem fut neki a falnak, még a kölykökért sem. Másikunk mióta elment, azóta újra váltott, mert új helyén ugyanazt az utat járta be: a szakmai irigység, féltékenység, annak tudatosulása, hogy sokkal gyengébb vagyok, mint a másik, nos, ez nem túl ösztönző Magyarországon. Nem arra késztet, hogy jobb legyen valaki, hanem dögöljön meg a másik tehene is! Ment tehát, menekült, napközis lett - ott legalább békén hagyják és a közszemlélet szerint az a pedagógia "alja". Most megint bajban lesz, mert váratlanul megnézték egyik foglalkozását és kiderült minden... Másikunk nyugdíjba menekült idő előtt, vitte magával csodálatos tudását, igazi pedagógus voltát. Magam szintén kínlódom. Bár dolgozhatom, békén hagynak, még tán el is ismerik a munkám, de ... az iskola túl lassan változik, túl sok idő fog eltelni, ha el fog egyáltalán jönni az idő, hogy beszélhetünk Iskoláról. 

Találkoztam velük. Nem kiégettek, hanem olyannyira elkeseredettek, hogy azt fontolgatják: menni kell a pályáról. Rég rossz, ha jobb vagy, mint szakmai vezetőid, jobb vagy, mint kollégáid többsége. Rég rossz, ha még tenni akarsz valamit, megélni és nem csak túlélni. 

Csinálni kellene egy jó Iskolát. Milyen az? Szerintem ott

- Minden pedagógus, akár vezető, akár beosztott, birtokában van a legalapvetőbb szakmai tudásnak, ezenkívül művelt és kissé polihisztor: játszik legalább egy hangszeren, dalokat tud, kézműves technikákat, verseket, meséket, mondókákat, birtokában van a modern technikáknak, naprakész a legújabb pedagógiai-pszichológiai eredményeknek

- Nincs különbség semmilyen tekintetben a tanító, a tanár, a napközivezető stb. között - mindenkinek egyformán fontos a munkája. Ezt a munkát össze kell hangolni és nem eldolgozni egymás mellett.

- Az iskola minden dolgozója tenni akar a közös munkáért, agilis, tevékeny, odaadó

- Az iskola minden dolgozója egy műhely tagja, egymásért együtt dolgoznak, egymástól folyamatosan tanulnak 

- Minőségi munkáért minőségi bért kapnak

- meghatározott idő után fizetett szabadság jár, melynek alatt a kollégák kipihenhetik magukat, képezhetik magukat - ez legalább 2 hónap legyen

- Az iskola minden gyereket felvesz válogatás nélkül

- Nem csak a felzárkóztatás, hanem a tehetséggondozás is hangsúlyt kap - még fogyatékkal élő gyerekeknél is

- A tanítás-tanulás alapja a nevelés kell, hogy legyen: tisztelet, erkölcs, tolerancia stb.

- A tanulási folyamat alapja a flow, az "aha"-élmény, a megtapasztalás stb. Módszerei között jelenjen meg minden módszerből és eljárásból a legalkalmasabb: a projekt-, az élmény-, a dráma- stb pedagógia, a szabad tanulás - bármelyik. Ezek közül a pedagógus választhassa azt, amelyik személyiségének, képzettségének a legjobban megfelel

- Fontosabb a közösségi élet, mint a haladás a tanulmányokban, mert ha megvan az előbbi, akkor magától megjön az utóbbi

- A suli 9-kor kezdődik. A lehető legtöbb szünetben, amik 20 percesek, az órák viszont lehetnek hosszabbak, mint most - udvarra, szabad levegőre kell menni

- A sport mindennapos tevékenység kell, hogy legyen

- Az ismereteket a diákok maguk szerezzék meg és komplexen gondolkodva építsék össze, mint egy puzzle-képet (projekt, epocha stb.)

- a nyelvtanulás nagyon fontos, lehetőleg anyanyelvi tanárok tanítsanak - felső tagozatban minden tárgyból egy-egy órát idegen nyelven

- minden gyerek tanulja meg értelmesen eltölteni a szabadidejét: sport, zene, kézműveskedés, olvasás stb. 

- A tanulási folyamat fontos résztvevője, részese a szülő - a lehető legtöbb tevékenységbe be kell vonni őket, persze nem kötelező jelleggel.
Persze folytathatnám még a sort tovább, de minek? És kinek?