kiakadt. Kiakadt a szülői viselkedésen. A nem nevelésen. Az eltérő és/vagy nem létező erkölcsi normákon. (Miért most - eddig hol élt?)
Hát persze! Mire hívjuk fel a figyelmet folyamatosan, egyre jobban üvöltve a kétségbeeséstől 25 éve? A családok meggyengülésére, a családi nevelés hiányára stb.
Volt egyszer egy rendszerváltásnak nevezett valami. Rendszert nem váltottunk, csak többek között erkölcsi normákat. Oka: a gazdasági változások (kőkemény kapitalizmus - ezt akartuk emberek?) és az azokat erősítő, megalapozó, előkészítő média. Oka az a másfél millió munkanélküli, akik egyik napról a másikra váltak azzá, és a velük hasonló ütemben elszegényedő, megszorításoktól szenvedő sok milliós réteg. Köztük a rendszerváltáskor is szegények és egyre több egykor még középosztálybeli. A munkanélküliek és elszegényedők tartósan azok is maradtak és kitermelték az őket követő generációkat, akik ebből a közegből épp annyira reménytelenül akartak kitörni, mint szüleik, nagyszüleik. Mára eljutottunk oda, hogy nem is akarnak: beletörődtek, megszokták, ezzel élnek kisgyermekkoruk óta. Egész régiók váltak a szegénység mélyszegénység szimbólumává és mára talán le is fedik az ország nagy részét. Persze nem kell Borsodba, Hajdú-Biharba vagy Szabolcsba menni, elég a fővárost megnézni.
Ugyanúgy szakadt szét Budapest, mint az ország. Az ezeken a területeken élők legnagyobb gondja a legösztönösebb: életben maradni minden körülmények között. Ugyanakkor ezeken a területeken születnek nagyobb számban gyerekek: nem a budai elit környéken élnek nagycsaládosok, hanem itt, a legszegényebb részeken. A mindennapi harcok mellett - nem felmentve a szülőket - nem jut idő, energia a gyerekek nevelésére, a szocializációs folyamat elindítására és végigvitelére. Nem jut erre tán energia, szándék sem.
Ezek a gyerekek a legelemibb erkölcsi normákkal sem rendelkeznek, de nem képesek cipőt kötni, nem fogtak ceruzát sosem, nem hallgattak meséket, nincs szókincsük stb. Teljességgel alkalmatlanok az iskolai munkára, képzésre. ( Mindig elsős tanító néni idegösszeroppanással fekszik egy elmegyógyintézetben, mert képtelen feldolgozni, hogy akármilyen módszert használ, akkor sem tudja kis elsőseit megtanítani írni-olvasni, miközben a megye egyik elismert szakembere volt. Azt hiszem, nem fog már sosem tanítani - így öld meg egy pedagógus lelkét!)
Hát ezért küszködünk már jó két évtizede! Nem vagyunk alkalmasak arra, hogy egy összeomló félben levő társadalom összes problémájával mi vegyük fel a harcot az iskola keretein belül. Nem vagyunk rá képesek és nem is a mi feladatunk! Aljas dolog elvárni és mocskos dolog a végkimerülésbe kergetni a pedagógusokat - természetesen megfizetetlenül, agyonhajszolva. Senkinek nem lenne szabad 20 óránál többet tanítania! Akkora lelki, fizikai megterhelés, amit nem lehet tartósan elviselni. Minden pedagógus legalább 15 órával többet dolgozik a 40 órás munkahétnél. A mindenkori kormányok pedig aljas módon elvárják - akárcsak a szülők, hogy mi tegyük helyére, amit ők elmulasztottak vagy elrontottak. Hát, nem! Nem vagyunk képesek rá!
Jocó bácsi kiakadt most, mert még fiatal. A magam korabeli vén róka, aki megélte a magyar oktatás dicsőségét, világelsőségét és fokozatos haldoklását, látta mindezt előre és kiabálta világgá. Hiába. Most itt van az összeomlás és nagyon sok mindent kellene tenni, hogy az ország megmaradjon. De ha nem lesz erre össztársadalmi akarat, pénz, paripa, fegyver, akkor senki nem fogja 10 éven belül érteni Attilát, szegény József Attilát.
"Nincs itt semmi szép, mert nincs igazság,
Kenyér-anyót veri az alkohol.
Elvonult a szép lélek-magasság
S ifjú apácaszívként haldokol.
Don Quijottként girhes koronánkon
Okos Panzákkal harcolunk s bután.
Nincsen illat sehol a világon,
Hullák rothadnak Volgán és Dunán.
Ó az Ember!! - hagyja karosulni
Az eszmét a butaság szöllején.
S mint ki vágy Krisztus sebébe nyúlni,
Ugy undorodok magamtól is én.
Aromaként öleli itt minden
Magába át a gyűlölet-ködöt.
Nagyon útálkozhatott az Isten,
Hogy ilyen csúnya planétát köpött!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése