Levél a békáknak

Búcsúzik a Baráti Kör

Kedves Békák, eljött az idő! Az utolsó program következik. A 440. szombat vagy vasárnap.

Sok mindenen elgondolkodtam az utóbbi időben. Hat évvel ezelőtt volt igazgatóm eltiltotta a gyerekeket a társaságunktól, pontosabban engem tiltott el tőletek. Hogy miért? Ne kérdezzétek- én sem értem! Ezzel megölte azt a célt, amiért a Baráti Kör létrejött: apróságoknak, sérüléssel élőknek segítsen iskoláik elvégzésében, szakma és munka megszerzésében, segítsen nektek megtalálni saját magatokat, eligazodni a világban.

Két választásom volt: vagy meghirdetem programjainkat a teljes nyilvánosságot használva vagy a Baráti Kör szép lassan véget fog érni, hiszen már nem lesznek kicsik, akik mellettünk nőnek fel… Ez utóbbit választottam, mert emlékeztek Ócsára, ahol 52-en voltunk, Gödöllőre, ahol meghaladtuk a 40 résztvevőt, a Gerecsére, ahol több mint 30-an. Ez egyedül akkora felelősség és munka volt, amit nem lehetett tartósan felvállalni. Segítséget meg nem találtam: próbálkoztam pedagógusokkal, egyetemistákkal, szülőkkel stb., ám nem akadt senki, aki felvállalta volna, hogy hétvégéit veletek tölti, részt vesz a programok szervezésében, lebonyolításában, a szükséges anyagi források előteremtésében. Köszönöm Andi és Magdi néninek, hogy amikor ráértek, akkor segítettek benneteket éveken át.

Miket értünk el? Olyasmit, amiről a magyar pedagógia csak álmodik! Nálunk tényleg megvalósult az inkluzió, a tapasztalati tanulás olyan fokára értünk fel, ami még iskolában is ritka. Olyan közösséget építettünk, ahol mindenki egyenlő, egyforma értékrendünk van, mindig mindenben segítünk egymásnak. Olyan közösséget, ami saját magát szabályozza. Igazi barátságok, szerelmek alakultak ki. Tanulmányait mindenki befejezte (szemben a statisztikai 46%-os lemorzsolódási, korai iskola elhagyási adatokkal), a többségnek munkája is van és becsületes, igazi Emberré nevelődött közöttünk. Olyan Emberré, akire mindannyian büszkék lehetünk.

A Baráti Körnek mindig is ez volt a célja. Sosem csak a kirándulás, hanem mindaz, amit el lehetett rejteni benne… Ez elmúlt. Felnőttetek, kirepültetek.

Adatok: az első három-négy évről nem lehetnek adataink, nem dokumentáltuk az eseményeket, de:

·         programjainkon nagyjából 12 ezren vettek részt, javarészt sérüléssel élő emberkék

·         440 programot bonyolítottunk le, mindegyiket térítésmentesen

·         Programjaink összköltsége megközelítette a 8 millió Ft-ot. Ebből kb. 2 milliót adományozóinknak köszönhetünk. Érdekes, hogy sosem azok adakoztak, akik megtehették volna, hanem nyugdíjasok, sokgyermekesek stb. Köszönet nekik és azoknak a civil szervezeteknek, akik nem kértek pénzt szolgáltatásaikért! A többit a Példakép-díj, egyéb elismerések és saját magam fedeztem.

·         Megtettünk legalább 6000 km-t, bejártuk gyalog, kerékpárral az ország elérhető legszebb részeit. Jártunk a Budai-hegységben, Pilisben, Börzsönyben, Gerecsében, Mátrában stb.

·         Tevékenységünkről valamennyi média tudósított, ennek ellenére ismertségünket nem ennek, hanem viselkedésünknek, személyes találkozásainknak köszönhetjük.

Ez most véget ér, mint minden az életben. Eljött ez a pillanat. Köszönöm a rengeteg felejthetetlen élményt, megőrzi számunkra a sok ezer fénykép, videó. Sziasztok!